
Fotó: Agerpres
2009. június 19., 10:222009. június 19., 10:22
Az Olaszország–Egyiptom öszszecsapás lapzárta után ért véget. Korábban az A csoportban Dél-Afrika 2-0-ra verte Új-Zélandot. A csoportot a 6 pontos, már biztosan elődöntős Spanyolország vezeti, a házigazdák eddig négy pontot gyűjtöttek, Irak egyet, Új-Zéland pedig pont nélkül áll.
Többek között a sorozatban 14. mérkőzésüket megnyerő, így az egymást követő diadalok tekintetében a brazilok, a franciák és ausztrálok által tartott rekordot beállító spanyol válogatott is nemtetszését fejezte ki a torna egyik sajátos színfoltja, a szurkolók ál tal használt trombita miatt.
A vuvuzela nevű műanyag zajkeltőt a stadionok bejáratánál ingyen osztogatják, és a nézők folyamatosan fújják, aminek következtében számos panasz érkezett már az európai televíziós csatornáktól is. A közvetítő társaságok tudósítói alig hallják a saját hangjukat a méhrajszerű zúgásban.
Az ügyben már Joseph Blatter FIFA-elnök is megszólalt: „Ez egy helyi jelenség, és nem tudom, hogyan lehetne megszüntetni. Nem Nyugat-Európában vagyunk, itt zaj, energia, ritmus, zene, tánc és dob van: ez Afrika, alkalmazkodnunk kell egy kicsit. Ezzel együtt megtárgyaljuk a dolgot a szervezőkkel.” Nicholas Maingot FIFA-szóvivő hozzátette, hogy az egyeztetésekre csakis a Konföderációs Kupa után kerülhet sor, azaz a tornán végig hallhatók lesznek majd a dudák.
A spanyol válogatott középpályása, Xabi Alonso csatlakozott a trombitaellenzők táborához: „Be kellene tiltani ezeket a hangszereket, mert nehéz kommunikálni és összpontosítani miattuk a pályán. Elterelik a figyelmet, és egyáltalán nem teremtenek jobb légkört a stadionban.” Jerome Valcke FIFA-főtitkár tavaly úgy nyilatkozott a vuvuzeláról, hogy csak akkor száműzik, ha fegyverként használják a szurkolók.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.