Hirdetés

Achim: az U-BT a mezőny legerősebb tagja

A listavezető Kolozsvári U-BT nyerte meg az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában rendezett vasárnap esti rangadót a címvédő Nagyváradi VSK-val szemben: hazai környezetben 86:72-re felülmúlta ellenfelét.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 28., 15:592016. november 28., 15:59

A vendégeket edző Cristian Achim szerint az idei szezonban a Szamos-parti együttes a mezőny legerősebb csapata, de azért hozzátette: „mi is küzdeni fogunk a végsőkig\". És nem csak a hazai pontvadászatban, hanem a Bajnokok Ligája csoportkörében is, ahol szerdán 19.30-tól az velencei Umana Reyert látják vendégül.

Hétfőn az is kiderült, hogy az új rendszer szerint rendezett Román Kupa nyolcas döntőjét és az All Star Game-et Szebenben rendezik meg február 14–18-án. A házigazdák épp a címvédő kolozsváriakat húzták ellenfélként, miközben a Steaua a Craiovával, a Marosvásárhelyi Maros KK a Galaccal, a Temesvár pedig a Nagyváraddal játszik az elődöntőbe jutásért. A Steaua már a soron következő 11. fordulóban megismerkedhet majdani ellenfelével, hiszen szombaton (20 óra, DigiSport) épp az oltyánokat fogadja. Előtte való nap Dinamo–U-BT (17.15, DigiSport) és Nagybánya–Szeben (18) párosításban lépnek pályára a csapatok, a VSK Galacra látogat, míg a Maros KK vasárnap (20, DigiSport) Pitești-en játszik.

A női élvonalban befejeződött a 9. forduló, amelyben a Brassónak sikerült 78:72-re győznie Târgoviștén. A többi vasárnap esti meccs a papírforma szerint alakult, hiszen miközben a címvédő Sepsiszentgyörgy 108:59-re verte a Galacot, addig a Kolozsvári Universitatea 80:72-es eredménnyel vitt el két pontot Szatmárról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés