
Fotó: Biró István
Az újonc Kolozsvári U tizenegy kör után törte meg az átkot: a Gheorghe Mulţescu által irányított együttes a Steaua ellen nyert nyolc és fél év után először az élvonalban. A két együttes legutóbbi összecsapásán is erdélyi siker született: 2004-ben a piros-kékek 1-0-ra maradtak alul a Ion Moina-stadionban a Román Kupa küzdelmeiben – az U akkor a másodosztályban szerepelt.
A szombati összecsapást szurkolói rendbontások előzték meg. A hazai drukkerek a stadion melletti sétatéren összeverekedtek a vendégszurkolókkal, akik közül többen is megsérültek. A mérkőzést viszont a Steaua kezdte szerencsésebben: Nicoliţă a 21. percben közelről talált be Szolomajer kapujába. Ám a hazaiak nem törtek öszsze, és Nemanja Jovanovics révén tizenkét perc múlva kiegyenlítettek – a csatár zseniális megoldással az ötös jobb sarkáról, szinte az alapvonalról ollózva vette be Zapata kapuját. A félidő végén a steauás Croitoru csak kapufáig jutott, akárcsak a kolozsvári Goga a második játékrész
elején. Ám utóbbi nem maradt adós a góllal: a 85. percben egy ellentámadás nyomán egyedül vezette Zapatára a labdát, és nem hibázott.
„A Steaua jobb csapat, de ezúttal nagyon kiszámíthatóan játszott. Mindent összevetve megérdemelten nyertünk. Megtört az átok, ráadásul egy nagy győzelemmel, amely reményt ad a továbbiakra” – mondta Mulţescu, aki a második mérkőzése után is veretlen a kolozsváriak kispadján.
George Becali klubtulajdonos azonnal lépett a vereség után: megegyezett az edzői tisztség átvételéről Marius Lăcătuşsal, aki legutóbb az Aradi UTA-t irányította. „Mindig szerettem volna a Steaua trénere lenni. Legfőbb célom, hogy visszahozzam a csapatot oda, ahol a helye van, azaz a táblázat élére” – jelentette ki Lăcătuş.
A Temesvári Poli Ştiinţa a címvédő Dinamo otthonában folytatta immár nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A bánságiak a bukaresti Adrian Cristea bombagólja után Cînu fejese révén még az első félidő végén kiegyenlítettek, Alexa kiállítása miatt a 66. perctől emberhátrányban játszva is sikerült pontot szerezniük. „Először vagyok elégedetlen a játékvezetéssel. Alexa első sárga lapját tévesen kapta, így nem érdemelt pirosat. Teljes létszámban talán a győzelmet is megszerezhettük volna” – mondta Dusan Uhrin, a Poli trénere.
P. A.
Liga 1, 12. forduló: Aradi UTA–Iaşi-i Poli 0-0, Galaci Oţelul–Craiovai U 2-1 (G. Paraschiv 27., Jelev 86., ill. Wobay 59.), Besztercei Gloria–Buzăui Gloria 3-2 (Tilincă 3., 80., M. Rus 57., ill. Paleacu 50., 70. – mindkettő 11-esből), Kolozsvári U–Steaua 2-1 (N. Jovanovics 34., D. Goga 85., ill. Nicoliţă 21.), Dinamo–Temesvári Poli 1-1 (Ad. Cristea 21., ill. Cînu 45.), FC Vaslui–Konstancai Farul 1-1 (Frunză 59., ill. Băcilă 72.), Urziceni-i Unirea–Târgu Jiu-i Pandurii 1-0 (Bilaşco 14.), Mioveni-i Dacia–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 2-1 (N. Bratu 74., 79., ill. V. Frunză 54.). A Rapid–Kolozsvári CFR találkozó lapzárta után ért véget.
A Liga 1 állása:
1. CFR 11 8 3 0 18-7 27
2. Urziceni 12 8 2 2 18-10 26
3. Temesvár 12 7 4 1 27-18 25
4. Dinamo 12 7 3 2 23-11 24
5. Vaslui 12 6 4 2 22-12 22
6. Rapid 10 6 4 0 17-7 22
7. Steaua 10 5 3 2 9-6 18
8. Beszterce 11 5 3 3 16-16 18
9. Galac 12 5 0 7 17-26 15
10. Ceahlăul 11 4 1 6 12-15 13
11. Mioveni 12 3 3 6 12-16 12
12. Iaşi 12 3 2 7 11-17 11
13. Farul 12 3 2 7 6-14 11
14. Pandurii 11 3 1 7 9-11 10
15. UTA 12 2 4 6 10-14 10
16. Craiova 12 3 1 8 10-16 10
17. Buzău 12 2 2 8 7-22 8
18. Kolozsvári U 12 1 4 7 15-21 7
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.