2010. október 22., 09:492010. október 22., 09:49
A partiumiak pénteken a görög PAOK Szaloniki (18 órától), szombaton az orosz Dinamo Moszkva (18), vasárnap pedig az olasz Brixia Leonessa Brescia csapatával (11.30) mérkőznek meg. A csoport első két helyezettje a LEN-kupa nyolcaddöntőjébe jut.
A román bajnokcsapat vezetősége jelezte, mindenképpen továbbjutást vár a csapattól, amely számára az elmúlt években ez nem jelentett gondot: 2007-ben és 2008-ban a nyolcaddöntő, tavaly pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást a VSK számára. Nicuşor Vaşadi, a klub sportigazgatója szerint ezúttal a Brescia lesz a csapat legnagyobb ellenfele, a másik két csapat nem jelenthet gondot, főleg a hazai pálya előnyének tudatában. Kádár Kálmán, a nagyváradiak csapatkapitánya kicsit óvatosabb volt. „Nehéz csoportunk van, erős ellenfelekkel. A Bresciát ismerjük, az olasz csapat a kvartett favoritja, de ez nem azt jelenti, hogy már biztosan csoportelső: mi mindegyik meccsünkön a győzelemért játszunk, így ellenük is ezért állunk ki. Szeretnénk, ha feledtetni tudnánk a rosszul sikerült szegedi euroligás selejtezőtornát, és bejutnánk a nyolcaddöntőbe, úgy, ahogyan ezt az elmúlt években is tettük” – nyilatkozta a bihon.ro honlapnak a román válogatottat is erősítő vízilabdázó. A hétvégi tornára napijegyeket lehet váltani, ezek ára 10 lej.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.