
Fotó: MTI
2009. május 25., 12:562009. május 25., 12:56
Az 1902-ben alapított, Lokinak becézett debreceni futballcsapat a címvédő MTK-t taszította le a trónról, amely tavaly három bajnoki címet jelentő sikersorozatát szakította meg. A DVSC első nagy sikerét 1999-ben érte el, amikor Magyar Kupát nyert az együttes, majd 2001-ben megismételte ezt, miközben a bajnokságban a kiesők között végzett, de a BKV Előre visszalépésével bennmaradt az első osztályban. Első bajnoki címét 2005-ben ünnepelte, ekkor Supka Attila volt a vezetőedző. A tréner egy évvel később ismét aranyéremig vezette együttesét, 2007-ben pedig már a cseh Miroslav Beránek irányításával szerezték meg újabb elsőségüket a piros-fehérek, akik ezzel sporttörténeti tettet hajtottak végre, korábban ugyanis egyetlen vidéki csapat sem tudott zsinórban háromszor is az élen végezni. A sorozat 2008-ban megszakadt, akkor második lett a Loki az MTK mögött. A csapat akkor története harmadik kupagyőzelmével vigasztalódott.
A hétvégén az is eldőlt az NB I-ben, hogy az ezüstérmes Újpest mellett a már biztos bronzérmes Szombathelyi Haladás képviseli majd Magyarországot az Európa Liga selejtezőiben. Mellettük a kupagyőztes szerepel majd a második legrangosabb európai kupasorozatban. A Magyar Kupa visszavágóját a bajnokságban a kieséstől már biztosan megmenekülő Honvéd várja kedvezőbb helyzetből, hiszen az első mérkőzésen 1-0-ra nyert a Győri ETO vendégeként. Az élvonaltól a Siófok és a REAC búcsúzik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.