Hirdetés

A kizárás fenyegeti az Aradi West Petromot

Kosárlabda – Egy lépésre áll a kizárástól az Aradi West Petrom férfi kosárlabdacsapata. A partiumi együttes szombaton hazai pályán nem állt ki a Râmnicu Vîlcea-i BC csapata ellen az A osztály 14. fordulójában, így a szövetség (FRB) 20:0 arányban a vendégek javára ítélte a mérkőzést. Ha az aradiak a következő, Kolozsvári U Mobitelco elleni találkozójukon sem jelennek meg, kizárják őket a bajnokságból.

Krónika

Krónika

2007. január 15., 00:002007. január 15., 00:00

“Nem tudtuk rendezni adósságainkat a játékosokkal és Steinhübel István edzővel szemben, ezért a csapat nem lépett pályára. Nem sikerült összegyűjtenünk 5-6 ezer eurót, amely megoldotta volna a helyzetet. Reméljük, hamarosan meglesz az összeg, és a csapat kiáll Kolozsváron” – jelentette ki Valentin Visky. A klub alelnöke hozzátette, a megyei tanács február végén mintegy 15 ezer lejt utal át a West Petromnak, ám megtörténhet, hogy a támogatás túl későn érkezik. Az olasz befektetőkre kitérve Valentin Visky elmondta, nem tartották be ígéreteiket, csak kihasználták a klub hírnevét saját üzleti céljaik érvényesítésére.
A Kolozsvári U-nál sem volt nyugodt a hétvége: az Euro Challenge Kupa negyeddöntőjének csütörtöki első meccsén az Apollon Limasszol otthonában 82:71-es vereséget szenvedő gárda a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni hétvégi bajnoki találkozó elhalasztását kérte, majd a mára kitűzött meccset a Gaz Metan kérésére a FRB ismét lefújta. A kolozsváriak tiltakozásukat fejezték ki – mindhiába, a szövetség később határozza meg a találkozó időpontját.

Hírösszefoglaló

Keret
A osztály, 14. forduló: Nagyváradi CSM Leonardo–Nagyszebeni CSU Atlassib 81:56, Piteºti-i BCMUS Argeº–Ploieºti-i CSU Asesoft 72:81, Temesvári Elba–Rapid 103:85, Aradi West Petrom–Rm.Vâlcea-i BC 0:20. A Brassói CSU Cuadripol–Marosvásárhelyi BC Mureº találkozó lapzárta után ért véget, a Szászmedgyesi Gaz Metan–Kolozsvári U Mobitelco és a Dinamo–Otopeni-i CS mérkőzést elhalasztották. Az élcsoport: 1. Ploieºti 28 pont, 2. Dinamo 25/13 mérkőzés, 3. Kolozsvár 22/13.
Nők, A osztály, 12. forduló: Aradi ICIM–Dési Someº Tiger 93:37, Bukaresti Olimpia–Târgoviºtei Municipal 62:76, , CET Govora–Iaºi-i Naþional 119:39, Nagyváradi CSM U–Sportul Studenþesc 52:59, Rapid–Alexandriai CST 64:58, Kolozsvári U–Nagyszebeni Magic 91:40. Az élcsoport: 1. Târgoviºte 24, 2. Arad 22, 3. Olimpia 21.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés