
Fotó: Agerpres
2009. június 23., 10:352009. június 23., 10:35
A dél-amerikaiak már az első félidőben eldöntötték az olaszok elleni mérkőzésüket, nyolc percen belül háromszor vették be Gianluigi Buffon kapuját. Ezen a találkozón Fabio Cannavaro 126. alkalommal lépett pályára, ezzel beérte az eddigi olasz válogatottsági csúcstartó védőtársát, Paolo Maldinit.
A B csoport másik mérkőzésén a lendületesen és lelkesen futballozó amerikaiak végig nagy tempót diktálva kiharcolták a további szereplés jogát: a százszázalékos brazilok mögött mindhárom csapat 3-3 ponttal zárt; az amerikaiak 4-6-os, az olaszok 3-5-ös, az afrikaiak pedig 4-7-es gólaránnyal.
Marcello Lippi, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: nem kívánja megváltoztatni a jövő évi vb-vel kapcsolatos terveit azután sem, hogy együttese nagyarányú vereséget szenvedett, és már a csoportkör után búcsúzott, ugyanis a gólarány az amerikaiaknak kedvezett.
„Nem lehet hét-nyolc fiatalt csak úgy bedobni a csapatba, fokozatosan kell őket beépíteni, lassan kell a gárdát átalakítani. A legjobb együttes, amit összeállíthattam, ott volt a pályán a brazilok ellen” – nyilatkozta az olaszok kapitánya, arra reagálva, hogy huszonnyolc év elteltével az olaszoké a legmagasabb átlagéletkor a Konföderációs Kupán szereplő, illetve szerepelt válogatottak között. „Ha valamit sajnálok, akkor azt, hogy a világ nem a csapat igazi arcát látta. Tudom, hogy a teljesítményünk csalódást okozott és haza kell mennünk, de ezúttal nem az igazi olasz válogatottat láthatták a szurkolók” – tette hozzá Lippi.
A szerdai elődöntőben Spanyolország az Egyesült Államokkal mérkőzik meg, csütörtökön pedig a brazilok a házigazda Dél-Afrikával mérik össze erejüket. Dél-Amerika bajnokainak az olaszok felett aratott győzelem mellett volt okuk a bosszankodásra is: az egyiptomi után a brazil labdarúgó-válogatottat is meglopták.
Az eset még pénteken történt a Pretoria melletti Centurion Lake Hotelben, ahol Klebernek és a sapat gyúrójának is pénz tűnt el a zobájából. Csütörtökön az egyiptomiak panaszolták el, hogy miközben az olaszok ellen 1-0-ra megnyert csoportmérkőzésen szerepeltek, összesen 2400 dollárjuknak „kelt lába” a szállodában. A Konföderációs Kupán felmerült biztonsági problémák hallatán Okada Takesi japán szakvezető közölte: jól őrzött magánhotelekben szeretné elszállásoltatni a válogatottat a jövő évi, ugyancsak a Dél-afrikai Köztársaságban megrendezendő világbajnokság alatt.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.