Hirdetés

A BL csillagai között az Urziceni

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az utolsó forduló előtt már várható eredménnyel, ám így is a romániai futball történetének legnagyobb meglepetésével zárult az élvonal botrányokkal, ügyészségi vizsgálatokkal, letartóztatásokkal és pontlevonással tarkított 2008/2009-es idénye: az Urziceni-i Unirea a táblázat élén végzett, így a Bajnokok Ligája csoportkörében indulhat, azzal együtt, hogy az FC Temesvár visszakapta a nemzetközi és a román szövetség által korábban levont 6 bajnoki pontot a Nemzetközi Sportdöntőbíróság csütörtökön kihirdetett ítélete értelmében.

Páva Adorján

2009. június 12., 11:342009. június 12., 11:34

A lausanne-i határozat a második hely gazdájáról döntött, amely így a temesváriaké lett, akik a BL utolsó előtti selejtezőkörében indulhatnak. Az Európa Ligában a harmadik helyre visszacsúszott Dinamo, a Kolozsvári CFR, az FC Vaslui és a Steaua szerepelhet.

A zárófelvonás forgatókönyve

Az Urziceni sorsa saját kezében volt: annak tudatában lépett pályára, hogy ha pontot szerez a vendég Steaua ellen, akkor a Brassói FC–FC Temesvár összecsapás eredményétől, illetve a lausanne-i döntéstől függetlenül 55 éves története első bajnoki címét ünnepelheti. Dan Petrescu tanítványai meg is feleltek az elvárásoknak: bár a játékot a vezetéshez jutó Steaua uralta, a hazaiak a csereként beállt Rusescu bombagólja révén kiegyenlítettek, és többet már nem hibáztak. Ráadásul a Temesvár kikapott Brassóban, így az Unirea végül biztos pontelőnnyel végzett az első helyen.

Az urziceni-i összecsapás hajrájában a Steaua számára rezgett a léc, ugyanis a Rapid 0-2-ről kiegyenlített a vendég Iaşi-i Poli ellen, és ekkor egy gólra állt attól, hogy leszorítsa a katonacsapatot a táblázat hatodik, utolsóként Európa Ligát érő helyéről. Ám a Rapid a hosszabbításban csak kapufáig jutott, így a Steaua még elcsípett egy helyet a nemzetközi kupaporondon. Rosszabbul járt a Craiovai U, amely ötödikként várta az utolsó fordulót, de hazai pályán kikapott az FC Vasluitól, így legyőzője, illetve a Steaua is megelőzte – utóbbi a bukarestieknek kedvező egymás elleni mérlegnek köszönhetően.

A végeredmény szerint a Dinamo végzett a harmadik helyen, amely csúfos, 5-2-es vereséget szenvedett az FC Argeş vendégeként. A Liga 1-et sokáig vezető fővárosiak nagy lehetőséget szalasztottak el, ugyanis győzelmük esetén a második, azaz a BL-selejtezőt érő hellyel vigasztalódhattak volna, azzal együtt, hogy a temesváriak viszszakapják 6 pontjukat. A Dinamo szurkolói nem is tartózkodtak felháborodásuk kifejezésétől: még 1-1-es állásnál, „kedvenceik” egyenlítő gólja után mintegy 20 randalírozó berohant a pályára, hogy megbüntesse a góljának nem örülő Zicut, illetve társait. A kergetőzésnek a csendőrség vetett véget: a rendfenntartók gumibotokkal „csillapították” a megvadult drukkerek felháborodását. Az ütésekből és a könnygázból a csetepatéba belekeveredett Dănciulescunak és Niculescunak is kijutott.

A Dinamo az Európa Liga negyedik, utolsó selejtezőkörében kapcsolódik be a küzdelmekbe, akárcsak a Szászmedgyesen vereséget szenvedő Kolozsvári CFR, amelyet kupagyőztesként vagy bajnoki negyedikként is ide sorolnak be. Az ötödik Vaslui a harmadik, míg a hatodik Steaua már a második körben érdekelt lesz.

Temesvár a lausanne-i igazzal vigasztalódik

Az FC Temesvár idény végi három csatájából egyet elveszített, egyet pedig megnyert, az utolsó fronton, a Román Kupa döntőjében pedig szombaton Tîrgu Jiuban a címvédő Kolozsvári CFR elleni összecsapáson billentheti a maga oldalára a mérleget. Az első fronton úgy maradt alul az ideiglenesen Valentin Velcea által felkészített alakulat, hogy brassói vereségével az elvárt minimumot sem teljesítette a bajnoki címért folytatott harcban. A temesváriak második csatája Lausanne-ban zajlott, ahol a bírák végül a bánságiaknak kedvező ítéletet hoztak.

A Sportdöntőbíróság (CAS) törölte a 6 bajnoki pont levonását, amelyről szeptember elején a nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága döntött, a román tagszervezet (FRF) pedig végrehajtotta az ítéletet. A FIFA a CAS egyik korábbi rendelkezésének be nem tartása miatt rótta ki a büntetést, amely a temesváriak klubszínhasználatára vonatkozott a Claudio Zambon üzletember tulajdonában lévő Temesvári Poli által kezdeményezett ügyben. Az FC Temesvár azonban új pert indított a FIFA és a FRF ellen, mondván, hogy a CAS ítéletét időben végrehajtották, azaz lemondtak a lila színről, így a pontokat igazságtalanul vonták le.

A CAS az új perben a Marian Iancu által finanszírozott klubnak adott igazat, az ítéletet pedig a bajnoki küzdelmek lejártával, csütörtökön hozták nyilvánosságra. A határozat már nem befolyásolta a bajnoki cím sorsát, ám így is átrendezte az európai kupaszereplők listáját: a Dinamo helyett a második helyre feljött FC Temesvár indulhat a Bajnokok Ligája utolsó előtti selejtezőkörében. „Bebizonyosodott, hogy a CAS egy komoly intézmény. Mi nem a FRF-vel harcoltunk, hanem a FIFA egy téves ítélete ellen léptünk fel, amelyet félreértések miatt mondtak ki – nyilatkozta George Chivorchian, az FC Temesvár ügyvezető igazgatója. – Most már a BL selejtezőköreire készülhetünk, ahol nagyon nehéz dolgunk lesz, de legalább oda jutottunk, ahová akartunk. A Román Kupa döntője után kidolgozzuk a stratégiát a minél jobb szereplés érdekében.”

Urziceni teljes lakossága beférne a CFR stadionjába

Urziceni-ben is csak most jön a neheze: a 17 ezer lakost számláló, Ialomiţa megyei városka Európa élcsapatai ellen készülhet. A 2003-ban a másodosztályba története során először feljutó, az élvonalban 2006 nyarától szereplő együttes még nem tudja, hol játssza majd le hazai BL-mérkőzéseit: vagy Bukarestben a Steaua stadionjában, vagy Piatra Neamţon, vagy éppen Kolozsváron, a CFR 25 ezer férőhelyes arénájában, amelyben tavaly is BL-meccseket rendeztek, de még a külföldi szereplést sem zárták ki.

„Ez egy olyan csoda, amelyre sokáig gondolni sem mertünk: a román futball történetének legnagyobb meglepetését szolgáltattuk. Játékosként sok fantasztikus dolgot értem el, több trófeát is nyertem, BEK-döntőben, Eb-n és vb-n szerepeltem, de ez a siker semmihez sem hasonlítható – mondta Dan Petrescu, az Unirea 42 éves szakembere. – Még nem tudjuk, hol játszunk, de az biztos, hogy jobban teljesítünk majd, mint ahogyan azt sokan gondolják. A tavalyi Hamburg elleni párharcban sem adtak sok esélyt az UEFA-kupában, mégis helyt álltunk.”

A csapatot 7 ezer néző éltette a helyszínen a bajnoki diadal után, az ünnep pedig a város központjában folytatódott. Urziceni – neve a csalán román megfelelőjéből, az urzică szóból ered – a romániai bajnokság történetének legkisebb városa, amely a trófea birtokába jut – az eddigi csúcsot a jelenleg 80 ezer lakost számáló Resicabánya tartotta, ahol 1931-ben avattak bajnokot. Szintén érdekesség, hogy utoljára 1992-ben végzett több vidéki csapat az első hat között, mint bukaresti. Akkor a Dinamo diadalmaskodott, a Steaua, a Craiovai Electroputere, a Craiovai U, a Temesvári Poli és a Brăilai Dacia Unirea csapatát megelőzve.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés