Hirdetés

A sport életeket változtat meg: Huszár Árpád vezetőedző a gyergyói bokszolóképzés új otthonáról

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Tavaly ősszel ünnepélyes keretek között felavatták az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont épületét Gyergyószentmiklóson. A létesítményt, melyet az erdélyi ökölvívó elitképzés otthonának terveztek, magyar állami támogatásból valósították meg. Huszár Árpád vezetőedző mutatta be nekünk a januártól használatba vett épületet és az ott edző fiatalokat.

Tóth Gödri Iringó

2022. március 20., 08:512022. március 20., 08:51

A 2017-ben alapított Erdélyi Godako Ökölvívó Egyesület immár évek óta magyarországi és romániai versenyek dobogó-, illetve éremesélyes szereplője. Az induláskor, 2017-ben toborzott gyerekek már több mint harminc bajnoki érmet nyertek, és még több is tervben van.

Az egyesület 2021 őszén fordulóponthoz érkezett, hiszen felavatták a magyar állami támogatással megvalósult sportközpontjukat, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontot Gyergyószentmiklóson, illetve a Hargita megyei település határában. Bár az ünnepélyes megnyitó már ősszel megvolt, a Huszár Árpád vezetőedző „kezei között” formálódó gyerekek, fiatalok csak ez év januárjában vehették birtokba a korszerű épületet.

Hirdetés

Huszár elmondta, hogy „beköltözésük” óta folyamatos a munka, hiszen 2022-ben 27 versenyen fognak részt venni, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az egész évük „le van fedve”, mivel ez 27 versenyhetet és 27 felkészüléssel töltött hetet jelent.

A gyergyószentmiklósi központban ötven sportoló edz, akik közül 33 le van igazolva, illetve 28 versenyzik is – serdülő, junior vagy ifjúsági kategóriában. A gyerekeket, csak 9. életévük betöltése után tudják leigazolni egy sportorvosi vizsgálat nyomán, majd 12 éves koruktól versenyezhetnek. A központban fiúk, lányok együtt edzenek, Huszár Árpád szerint a lányok is érdeklődnek a gyakran fiúsnak titulált sport iránt.

Átformáló erő

A vezetőedző hangsúlyozta, hogy

mindenkit szívesen várnak, hiszen szerinte minden gyerek ügyes, senkit sem szabad megbélyegezni, hogy nem tehetséges vagy nem jó valamiben, kulcsfontosságú a pedagógus hozzáállása, az, hogy hogyan foglalkozik a gyerekkel.

Példaként megemlítette, hogy van olyan sportolójuk is, aki Böjte Csaba testvér egyik otthonában volt gondozott. Ki akarták tenni, mert kezelhetetlen volt. Ekkor ismerte meg őt Huszár, aki akkor több napot töltött vele, és felismerte, hogy a gyereket figyelemmel, munkával jó irányba lehet terelni. Megbeszélte Csaba testvérrel és a nevelőkkel, hogy a gyerekből „sportolót fog nevelni”, bár igencsak kételkedtek benne.

Huszár Árpád keze alatt formálódnak a gyergyói központ fiatal bokszolói •  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Huszár Árpád keze alatt formálódnak a gyergyói központ fiatal bokszolói

Fotó: Tóth Gödri Iringó

„A kis sráccal kezet fogtunk, és ő megígérte, hogy azután azt fogja csinálni, amit mondok. Ma az egykori 150 centi, 80 kiló helyett 170 centi, 60 kiló, Magyarországon, Romániában országos bajnok, benne van a válogatottban, Európa-bajnokságon ötödik lett. Az élete sínre került. Nagyon sok hasonló történet van itt” – fejtette ki Huszár Árpád, megemlítve a tavaly a román bajnokságban aranyérmet szerző Daróczi Vanesszát is, aki szintén a Böjte Csaba alapítványa által gondozott fiatal.

A vezetőedző elmesélte, hogy a központ létrehozása előtt egy olyan teremben dolgoztak, ahol egyszerre csak 14-en fértek el, illetve csak a délután 5 és 7 óra közötti idősávban edzhettek. Épp ezért, bár nagy volt az érdeklődés a sport iránt, nem tudtak minden gyereket felvenni. Ma már van hely, reggel hétkor kezdődik az első edzés, és egészen este nyolcig zajlik a munka.

Idézet
„Ma már örömmel és büszkeséggel jelenthetem ki, hogy a romániai válogatott is igényt tart ránk, tavaly őket képviseltük az Európa Bajnokságon, én is ott voltam edzőként. De ugyanúgy a magyar válogatott is, oda is adtunk tavaly két sportolót, az idén pedig 13 sportolónk megy a magyar válogatottba, plusz én edzőként. Szóval dolgozunk, komoly céljaink vannak”

– részletezte Huszár Árpád.

Ott jártunkkor a fiatalok egy Brassóban tartandó versenyre készültek – edzőtáborban voltak –, ahol a román és a magyar válogatottat is képviselik. Edzőtábor idején a gyerekeket, fiatalokat naponta négyszer mérik, pontosan ki van számolva, hogy mit és mennyit ihatnak, ehetnek.

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

„Minden verseny előtt 7–10 nappal be vannak költöztetve, mert ha innen hazaengednénk őket, és úgy kéne menjünk versenyre, akkor egy érmünk se volna. Ez a dolog egy olyan rendet, fegyelmet követel meg a gyerekektől, amit sok felnőtt sem tudna betartani” – mutatott rá az edző, hozzátéve, hogy ha hazaengednék a gyerekeket, akkor otthon biztos felszednének pár kilót.

Gyerekként profik

Huszár Árpád azt is elmondta, hogy a gyerekek már lelkileg is edzettek, jól bírják az edzőtáborokat, amikor távol vannak a családtól, sőt egy-egy orrvérzés vagy kisebb sérülés sem számít nekik, nem sírnak, nem keserednek el. „Ők már oda értek, hogy bár gyerekek, de gyerekként profi sportolók” – emelte ki.

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Egyesületnek több fiókegyesülete is van, például Déván – ahol tavaly edzőt is neveltek, Petrozsényben, Nagyszalontán, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen, illetve hamarosan Sepsiszentgyörgyön is indítanak.

Van egy jól kidolgozott séma, program, amely alapján dolgoznak az edzők a különböző helyszíneken, illetve minden hónapban egy hétre „behívják” a gyerekeket, fiatalokat és az edzőket a központba, és felkészítik őket a versenyekre. A 2021-es évet 96 országos éremmel zárták, amihez minden fiókszervezet hozzájárult.

A központban két szakedző dolgozik, Huszár Árpád és fia, Huszár Dávid, illetve Máthé István segíti a munkájukat, aki edző (elsősorban a kisgyerekekkel foglalkozik, illetve a kinti futóedzéseken tevékenykedik) és masszőr is egyben, illetve Gábor Szilárd a felszerelésért, ruházatért, tisztaságért felel.

Ötven fiatal edz az Erdélyi Godakó Ökölvívó Egyesület új központjában •  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Ötven fiatal edz az Erdélyi Godakó Ökölvívó Egyesület új központjában

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Vigyáznak rájuk

Huszár Árpád azt is elmondta, hogy neki, nekik a gyerekek a legfontosabbak, edzőként nem „csak a pontokra megy”, ha látja, hogy az ellenfél fölényben van, akkor azt mondja, hogy be kell dobni a törülközőt, nem kockáztatja a saját sportolóját.

Idézet
„Vigyázunk a gyerekekre. Ez fontos, ez az alapja mindennek”

– hangsúlyozta.

Az ökölvívás székelyföldi megítélése kapcsán Huszár Árpád elmondta, hogy Gyergyószentmiklóson nem volt könnyű a kezdet, sok munkába telt, hogy a városvezetés, az iskolaigazgatók, a lakosság nyisson, pozitívan viszonyuljon az ökölvíváshoz. Huszár Árpád az iskolaigazgatókat edzésekre hívta, tornaórákat tartott, és ők megértették, hogy a boksz egy összetett, intelligenciát is igénylő sport.

A vezetőedző szerint ma már büszkék a helyiek a „gyergyói ökölvívásra”.

Azt is megtudtuk, hogy ma már az iskolaigazgatók, tanárok nagyon rugalmasok, segítenek a gyerekeknek, hogy a sportot és a tanulást összeegyeztessék.

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A fiataloknak „van jövőjük” itthon és Magyarországon is, Huszár Árpád elmondta, hogy amikor a sportolók már Európa-szintű eredményeket érnek el, akkor elindulnak számukra bizonyos „ösztöndíj-folyamatok”. Kiemelte, hogy igyekeznek figyelni arra, hogy, aki a versenysportot választja, annak megfelelő utat biztosítsanak, de meglátásuk szerint, aki másfele folytatja, annak is sokat ad a sport, fegyelmet, rendet, kitartást.

A központ magyar állami támogatásból épült fel, de teljes egészében az egyesület tartja fenn – vannak magántámogatóik, írnak pályázatokat. A központot egyébként nem csak az egyesület sportolói használják: van edzőterem is, lesznek kinti pályák is, illetve a sportrendezvényeknek is otthont adnak majd (az 500 férőhelyes csarnokban), ha lesz rá igény.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés