Hirdetés

A riói doppingminták több mint fele használhatatlan lehet

Az augusztusi riói olimpián levett doppingminták több mint felével semmit se lehet kezdeni – állítja Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. 

Hírösszefoglaló

2016. november 09., 16:242016. november 09., 16:24

2016. november 09., 16:252016. november 09., 16:25


Az MTI beszámolója szerint a szakember a Telekom Sporthírszolgálatának beszélt szerdán arról, hogy ezért elsősorban azok a „slendrián, hozzá nem értő és még kellő komolyságot sem tanúsító brazil doppingellenőrök a felelősök, akikre nem lett volna szabad önálló feladatot bízni\". Tiszeker kiemelte: ha eddig a felkészületlenség és a felelőtlenség mércéjéül a 2008-as pekingi mintavételek és adminisztratív intézkedések szolgáltak, akkor azt most mérlegelés nélkül az idei mélyrepülésre lehet ráilleszteni.

Emlékeztetett, hogy a korábban felfüggesztett riói ellenőrző központ csak azért került vissza az akkreditáltak közé, mert az olimpia előtt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált más laboratóriumok elismert szakembereivel alaposan megerősítették az analitikával foglalkozó állományát. A brazil olimpikonokat a játékok előtt ugyanakkor nem ellenőrizték, a riói minták beazonosítása és archiválása pedig „pocsék\" volt.

„Az a hír járja, hogy a levett anyagok körülbelül felével, vagy annál is többel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Vihar a láthatáron. Azon se csodálkoznék, ha előbb vagy utóbb azzal kellemetlenkednének a WADA vezetőinek, hogy erről az egészről vajon mikor és hogyan értesültek, és miként igyekezték elejét venni a sporttörténet egyik legnagyobb botrányának\" – fogalmazott Tiszeker. Hozzátette, a riói eseményeket leszámítva azért a WADA jelentős eredményeket mutatott fel idén a korábban levett minták újraellenőrzése révén, és folytatódik a nyomozás az atlétika és a súlyemelés területén. „Nagy a baj, és még nagyobb is lehet, ha csak felületi kezelés következik, és nem egy alapos műtét\" – hangsúlyozta a szakember.

A riói olimpián súlyemelésen bronzérmet szerző Gabriel Sâncrăian augusztusban leadott mintáján, mint ismeretes, elvégezték a B próbát is, amely a sportág nemzetközi szövetségének októberi bejelentése alapján pozitív lett tesztoszteronra. A közlemény hozzátette, hogy az ideiglenesen eltiltott 28 éves versenyző büntetéséről és az ötkarikás játékokon 85 kg-os súlycsoportban szerzett érme sorsáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fog majd dönteni.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés