Hirdetés

A Petrolul a Liga 1-től, Mutu a stoplis cipőtől búcsúzott

Biztossá vált a Ploieşti-i Petrolul élvonalbeli búcsúja, miután a labdarúgó-Liga 1 alsóházi rájátszásának 12. fordulójában 2-1-re kikapott szombaton a Voluntari vendégeként. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 22., 19:252016. május 22., 19:25

A szezont hat pont levonásos büntetéssel kezdő, csődvédelem alatt álló prahovai alakulat kiesése nem túl meglepő, hiszen végig sereghajtóként bukdácsolt a szezonban. Az alsóházi rájátszásra ugyan feléledt, ám ez kevés volt ahhoz, hogy megmeneküljön. Most 18 ponttal áll a nyolcadik helyen, miközben a kiesés elkerüléséért osztályozóra kényszerülő hatodik helyezett – jelenleg épp a Voluntari – 25 pontnál tart.

Az Ilfov megyei együttes egyébként Ionel Ganea edző korábbi menesztése óta mostanáig nem tudott Sorin Popescu irányítása mellett nyerni, ezért a hétvégi meccs előtt a technikai igazgatóvá kinevezett Florin Marint bízta meg a szakvezetői feladatokkal.

A szintén kiesés által fenyegetett Temesvári Poli lapzártánk után fogadta a Botoşani-t, mialatt a Craiova a Iaşi ellen játszott otthon rangadót az Európa Liga-selejtezőben való részvételért. Ismert ugyanis, hogy a Liga 1 alsóházi rájátszásának győztese szerepelhet a nemzetközi klubtornán, a Kolozsvári CFR azonban hiába nyert Román Kupát, és pályázik matematikai esélyekkel az elsőségre, mert csődvédelme miatt nem jogosult az EL-indulásra. Így aztán a csütörtökön sikkasztási botrányba keveredett fellegváriak szombati 2-1-es, Chiajnán elszenvedett vereségének már nincs jelentősége: tíz pont levonását jelentő büntetésük ellenére még mindig van 33 pontjuk, amely két fordulóval a pontvadászat vége előtt már elég ahhoz, hogy jövőre is az élvonalban induljanak.

A szezont már korábban befejező felsőházban eközben már a következő idényre készülnek, és ahogyan arra számítani lehetett, a Dinamo immár hivatalosan is bejelentette Mircea Rednic edző távozását. Az 54 éves szakember már május elején jelezte, hogy nem hosszabbítja meg június 30-án lejáró szerződését a bajnoki negyedik helyezettel; utódját a héten nevezi meg a bukaresti együttes, de a sportsajtó már tudni véli, hogy Ioan Andone tér vissza a Ştefan cel Mare úti alakulathoz.

Szintén hétvégén jelentette be visszavonulását Adrian Mutu is: Románia 77-szeres válogatott csatára az olasz sajtónak írt levelében emlékezett vissza húszéves pályafutására, amelyet bevallása szerint egy szép álomként élt meg. A most 37 éves ék az Argeş FC-ből indulva, a Dinamón keresztül jutott el Európa élcsapataihoz. Viselte az Internazionale, a Verona, a Parma, a Chelsea, a Cesena, az Ajaccio, a Juventus és a Fiorentina mezét is. Amikor pályafutása már leágazóban volt még hazatért a Petrolulhoz, majd rövid ideig az indiai Pune City-t erősítette, hogy az Európa-bajnoki szereplés reményében a Marosvásárhelyi ASA színeiben töltse el az elmúlt fél évet.

A válogatottba viszont nem tudott visszatérni – marad a 35 találata, amellyel Gheorghe Hagival holtversenyben vezeti az örökranglistát –, és már korábban jelezte, hogy a továbbiakban edzőként szeretne dolgozni. Mutu pályafutása során 522 mecscsen lépett pályára klubcsapatban, és összesen 199 gólt szerzett. Számos botrány is fűződik viszont a nevéhez, ezek közül talán a legemlékezetesebb a 2004-es kokainbotránya, amelyért hét hónapra eltiltották, és évekig pereskedett a Chelsea-vel, hogy megússza a londoniak által kért 22,5 millió fontos kártérítés kifizetését. 2010-ben, már a Fiorentina futballistájaként doppingolásért függesztették fel a játékjogát hat hónapra, tavaly pedig 14 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Olaszországban, amiért a firenzei szerződése idején megütött egy albán pincért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés