
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint jól sikerült az Otopeni-ben rendezett rövidpályás úszó-Európa-bajnokság a magyar csapat számára.
2023. december 10., 20:472023. december 10., 20:47
„Ez egy nagyon jól sikerült Európa-bajnokság volt függetlenül attól, hogy nem volt aranyérmünk. Amiért jöttünk, azt szerintem elértük” – fogalmazott a szakember, aki külön kiemelte, hogy a fiatalok közül többen is biztosan harcolták ki a döntős szereplést, a rutinosabbaknak, mint például Németh Nándornak és Márton Richárdnak pedig sikerült azt teljesítenie, hogy a saját számát háromszor is jól le tudta úszni.
– tette hozzá az MTI szerint a kapitány. Sós Csaba a válogatott tagjai közül kiemelte a zárónapon 200 méter gyorson negyedik Pádár Nikolettet, aki láthatóan „egyről a kettőre lépett” és az ifjúsági korosztályból átlépve már a felnőttek között is versenyben van az éremért.
A magyarok öt éremmel fejezték be a romániai kontinensviadalt, Szabó Szebasztián 50 méter gyorson és 50 méter pillangón is ezüstérmes volt, Késely Ajna 800 és 1500 méter gyorson, Márton Richárd pedig 200 méter pillangón a harmadik helyen végzett. A házigazda Románia két bronzéremmel zárt David Popovici (100 méter gyors) és Andrei Ungur (100 m hát) révén.
Az éremtáblázat végeredménye (ország, arany ezüst bronz)
Nagy-Britannia 9 8 6
Olaszország 7 12 3
Franciaország 7 10 6
Hollandia 6 - 5
Svédország 4 1 2
Svájc 3 1 1
Írország 3 - 1
Németország 1 2 -
Észtország 1 1 -
Görögország 1 - 4
Ausztria 1 - 1
Magyarország - 2 3
Dánia - 2 1
Litvánia - 1 2
Csehország - 1 1
Izland - 1 -
Belgium - - 2
Románia - - 2
Ukrajna - - 2
Bosznia-Hercegovina - - 1
Törökország - - 1
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!