
A magyar válogatott csütörtökön Andorra la Vellában edzett
Fotó: MLSZ
Románia és Magyarország labdarúgó-válogatottja is pontokért utazott el hétvégi világbajnoki csoportselejtezőjének helyszínére, de amíg a „piros-sárga-kékek" az E csoportot vezető Lengyelország ellen a kvalifikációs esélyeik életben tartásáért küzdenek szombaton, addig a piros-fehér-zöld együttes pénteken a sereghajtó Andorra otthonában igyekszik megerősíteni harmadik pozícióját a B hatosban.
2017. június 09., 08:182017. június 09., 08:18
Mindkét csapatban vannak sérültek, így például biztossá vált, hogy Dragoș Grigore nem léphet pályára, akárcsak a román élvonal gólkirálya, Denis Alibec.
A magyar keretből Szalai Ádám, Hangya Szilveszter és Elek Ákos nem utazhatott, Bernd Storck szövetségi kapitány pedig a csütörtök esti edzések után véglegesítette kezdő tizenegyét a találkozóra.
hiszen meg kell szereznünk a három pontot" – fűzte hozzá az Svájc (15 pont) és a Portugália (12) mögött 7 ponttal harmadik magyarok német kapitánya.
A románok német szakvezetője, Christoph Daum szintén megőrizte optimizmusát, a Román Labdarúgó-szövetség technikai bizottságának tagja, Miodrag Belodedici ugyanakkor már nem bízik a győzelemben.
A valóság az, hogy csak Tătărușanu kapus kezdő egy erős klubban, talán még Chipciu. Spanyolországban például csak Andone játszik" – nyilatkozott a lengyel sajtónak az egykori válogatott labdarúgó. Lengyelország egyébként győzelme esetén már az oroszországi vb-részvételt is bebiztosíthatja magának, hiszen jelenleg hat ponttal előzi meg a második helyen álló Montenegrót (7) és a harmadik helyen tanyázó Dániát (7).
A 6. forduló párosításai, péntek, 21.45, A csoport: Fehéroroszország–Bulgária, Svédország–Franciaország (DigiSport 1), Hollandia–Luxemburg. B csoport: Andorra–MAGYARORSZÁG (M4 Sport), Lettország–Portugália (DigiSport 2), Feröer-szigetek–Svájc. H csoport: Gibraltár–Ciprus, Észtország–Belgium (DigiSport 3), Bosznia és Hercegovina–Görögország.
Szombat, 19 óra: C csoport: Azerbajdzsán–Észak-Írország. E csoport: Kazahsztán–Dánia (DigiSport 1). F csoport: Szlovénia–Málta, Skócia–Anglia (DigiSport 2). 21.45, C csoport: Norvégia–Csehország, Németország–San Marino (DigiSport 3). E csoport: Montenegró–Örményország (DigiSport 1), Lengyelország–ROMÁNIA (TVR). F csoport: Litvánia–Szlovákia.
Vasárnap, 19 óra, D csoport: Moldova–Grúzia, Írország–Ausztria (DigiSport 1). I csoport: Finnország–Ukrajna (DigiSport 2). 21.45, D csoport: Szerbia–Wales (DigiSport 3). G csoport: Macedónia–Spanyolország (DigiSport 1), Izrael–Albánia, Olaszország–Liechtenstein. I csoport: Koszovó–Törökország, Izland–Horvátország (DigiSport 4).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!