Hirdetés

A magyar utánpótlás is helyet kap a románok elleni bő keretben

Harminchárom fős bő kerettel kezdi meg a felkészülést a románok elleni szeptember 4-i, valamint a három nappal később sorra kerülő északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőre Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Hírösszefoglaló

2015. augusztus 20., 13:322015. augusztus 20., 13:32

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint a német szakember, aki júliusban vette át Dárdai Pál helyét és a Groupama Arénában sorra kerülő románok elleni összecsapáson debütál a kispadon, több utánpótlás-válogatott játékost is meghívott az együttesbe. Az U20-as világbajnokságon részt vevők közül Nagy Ádám, Vida Máté és Mervó Bence is a bő keret tagja.

Bernd Storck a hétvégi fordulót követően jelöli ki végleges, szűkített keretét, amellyel augusztus 31-én kezdi meg a közös munkát az MLSZ telki edzőközpontjában.

A magyar válogatott bő kerete:

Kapusok: Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (FC Liverpool), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Getafe).

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Szolnoki Roland (Videoton FC), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (FC Sion) Guzmics Richárd (Wisla Krakkó), Pintér Ádám (Ferencváros), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro (Ferencváros).

Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Nagy Ádám (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Tőzsér Dániel, Vida Máté (Vasas), Simon Ádám (Videoton FC), Hajnal Tamás (Ferencváros), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Lipcse).

Támadók: Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Legia Varsó), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Pozsony), Mervó Bence (MTK Budapest), Böde Dániel (Ferencváros).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés