
Fotó: Lukács Zsolt/Facebook
A Gyergyószentmiklósi Progym ismét felborította a papírformát a hazai élvonalbeli jégkorongbajnokságban: 3-0-ra legyőzte az alapszakasz összetettjét vezető Brassói Coronát.
A hétvégi összecsapáson fölényben hokiztak a házigazda „piros-fehérek\", de Tőke kapus az első harmadban megakadályozta, hogy megremegjen a vendégek ketrece. A játék képe a második harmadra sem változott, továbbra is a gyergyóiak irányították a játékot, de minden óriási helyzet kimaradt. Alekszejev végül egyéni akcióból szerezte meg a vezetést, majd Kovjazin növelte az előnyt. A szurkolók által teremtett fergeteges hangorkán közepette a barcaságiak tehetetlenek voltak a szervezetten hokizó Progymmal szemben. Kapusukat az 58. percben hívták le, de ez sem segítette a felzárkózást. E helyett a gyergyóiak voltak eredményesek: Kovjazin az üres ketrecbe lőtte a korongot, a csapat pedig sikerével bebizonyította, hogy bárkit képes legyőzni a hazai pontvadászatban.
A Corona elnöke, Emilian Cernica egyébként épp hétvégén jelentette be, hogy az együttes másodedzője, Keresztes Ottó – aki az elmúlt szezonban vezetőedzőként dolgozott – a továbbiakban az utánpótlásnevelő központjukban kap feladatot, míg a kanadai Martin Lacroix edző segítője ezentúl Kovács László lesz. A kanadai Rory Rawlyk is elhagyja az együttest. Ő ezután Floridában fog jégkorongozni, ahol egy NHL-es alakulat fiókcsapatától kapott ajánlatot. „A brassói Román Kupáig hozni fogunk egy centert és egy hátvédet, aki Roryt fogja pótolni. Minkét kiszemeltünk észak-amerikai és erősíteni fogják a keretet\" – tette hozzá Cernica.
A Corona vasárnap este már a Mol Liga alapszakaszába is beszámító rangadót vív azzal a Csíkszeredai Sportklubbal, amelyik előtte 3-1-re kikapott hazai környezetben a Dunaújvárosi Acélbikáktól. A magyar, román és szerb csapatokat felvonultató pontvadászatban a Cenk alatti együttes csütörtök este vágott vissza otthon a Debrecennek (5-3), a Galac ugyanakkor szombaton 2-1-re kikapott a hajdú-bihariaktól. A cívisváros együttese hétfőn Csíkszeredában vendégeskedik, míg Brassóba az Acélbikák látogatnak.
A Mol Liga rangadóján a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék 4-1-re legyőzték a vendég Budapesti MAC-ot, míg a Belgrádi HK 4-1-re nyerni tudott a Ferencváros vendégeként.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!