
Preisinger Sándor szövetségi edző a magyar válogatott brazíliai edzésén
Fotó: MLSZ
A magyar válogatott 34 év után vehet részt ismét U17-es labdarúgó-világbajnokságon, amely szombaton kezdődik Brazíliában.
2019. október 25., 20:212019. október 25., 20:21
Preisinger Sándor szövetségi edző csapata múlt szombaton, 30 órás utazást követően érkezett meg Goianiába, ahol sorrendben Nigériával, Ausztráliával és Ecuadorral találkozik. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az első napok az átállásról szóltak, az ötórás időeltolódás és a 30 fok fölötti hőmérséklet érezhetően nyomot hagyott a játékosokon. A megérkezést követően átmozgató edzésen vettek részt a keret tagjai, hétfőtől viszont már teljes értékű tréningek szerepeltek a programban, emellett uszodai és konditermi tréningek segítik a formába hozást.
„Egyre jobb fizikális állapotban vannak a játékosok, de azért még nem tartunk ott, ahol szeretnénk.
– mondta Preisinger, aki szerint egyébként is jellemző volt együttesére, hogy a tét jó hatással volt rá, s a fontos mérkőzésekre rendre összekapták magukat a játékosok. Preisinger kifejtette, a körülmények rendben vannak, az edzőpályákkal nincs gond, minden adott ahhoz, hogy megfelelően felkészüljenek az első mérkőzésre.
Fotó: MLSZ
A szakember szerint a korosztályban ötszörös világbajnokként rekorder Nigériát nagyon jó egyéni képességű és gyors játékosok alkotják, az ausztrál csapat futballja leginkább a szerbek stílusára hasonlít, míg
A magyar válogatott a szombati nyitónapon romániai idő szerint 23 órakor Nigériával kezd, majd három nappal később Ausztráliával találkozik, november elsején pedig Ecuador ellen zárja a csoportkört. Mindhárom mérkőzést Goianiában, a 13 500 néző befogadására alkalmas Olimpiai Stadionban rendezik.
A magyarok a májusi Eb-ről jutottak ki a vb-re: csoportjukat százszázalékos teljesítménnyel megnyerték, majd a negyeddöntőben 11-esekkel maradtak alul a spanyolokkal szemben. Az ötödik helyért a belgákkal találkoztak a vb-részvételért, s az 1-1-es döntetlent követően a 11-esek ezúttal nekik kedveztek. A magyar csapat ezt megelőzően 1985-ben szerepelt az akkor még 16 válogatottat felvonultató U16-os korosztály világbajnokságán, s akkor a negyeddöntőben a későbbi győztes Nigéria búcsúztatta.
A 24 csapatos brazíliai tornán a hat négyes csoportból az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A döntő november 17-én lesz, címvédésre nincs esély, mert a négy éve győztes angolok nem jutottak ki.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!