Hirdetés

A hazai kosárlabda-bajnokságok lezárását várják a szövetségtől a listavezetők

Kényszerpályán. A szövetségre bízzák a bajnokság sorsát •  Fotó: Miska Brigitta/Sepsi-SIC

Kényszerpályán. A szövetségre bízzák a bajnokság sorsát

Fotó: Miska Brigitta/Sepsi-SIC

Valószínűtlennek tartják a romániai kosárlabda-bajnokságok főszereplői a 2019–2020-as szezon folytatását, de a sportági szövetség illetékeseivel folytatott eddigi megbeszéléseik alapján nem lehet következtetéseket levonni a pontvadászat sorsára vonatkozóan. A lapunk által megkérdezett klubmenedzserek a hétvégi újabb videókonferencia után remélnek döntést.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2020. április 08., 16:532020. április 08., 16:53

Egy hónap telt el, amióta Romániában lejátszották az utolsó teljes fordulót a kosárlabda-bajnokságokban, és a koronavírus-járvány miatti szükségállapot meghosszabbítása okán már az is biztos, hogy május közepéig nem térhetnek vissza a csapatok a pályára. A hazai sportági szövetség ugyanakkor nem döntött a 2019–2020-as idény sorsáról, a lapunk által megkérdezett illetékesek szerint az eddigi megbeszélések alapján nem lehet következtetéseket levonni a folytatásra vonatkozóan.

Eddig elsősorban az ifjúsági csapatok nehézségeiről esett szó, azok a magánklubok vannak ugyanis bajban, amelyek a gyermekek pénzéből működnek. Erről Rusz István, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapatának menedzsere számolt be kedden a Krónikának, hozzátéve, hogy

Hirdetés

egyelőre semmit sem tudnak az élvonalbeli pontvadászatok sorsáról.

„Csütörtökön lesz még egy videokonferencia, utána talán körvonalazódik valami” – mondta.

Rusz szerint már a szükségállapot meghosszabbításának bejelentése előtt sem volt értelme a szezon folytatásán gondolkodni, hiszen számítani lehetett arra, hogy a járvány terjedése miatt kitolódik a kényszerszünet.

Idézet
A női bajnokság szintjén nem is gondoltuk azt, hogy ezt az idényt be tudnánk fejezni. A szövetség bizonyos okok miatt úgy gondolja, jobb, ha vár még. Én úgy gondolom, inkább a férfimezőny nyomására, mert náluk problémásabb. Nálunk viszont elég tiszta volt az állás. Mi az első helyen voltunk, Szatmár megelőzhetetlenül a második, az Arad a harmadik. De ha véletlenül nem hirdetnek bajnokot, az sem gond, az volna a fontos, hogy fejezzük be”

– vélekedett.

A címvédő és Román Kupa-győztes háromszékiek menedzsere rámutatott arra is, hogy játékosaik otthon vannak, és ha véletlenül feloldják a szükségállapotot májusban, akkor kell adniuk legalább három hetet a felkészülésre, és csak utána tudnának játszani. „Az biztosan kizárt, hogy június–júliusban játsszunk” – mondta.

Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy tervezik-e már a következő szezont. Erre válaszolva Rusz jelezte, hogy a keret már majdnem össze is állt, de a bajnokság lezárásáig nem tudják nyilvánosságra hozni, mint ahogyan a költségvetésükről sem tud jelen helyzetben érdemben válaszolni. Elismerte, bizonyosan csalódásként élik majd meg, ha netán bajnokavatás nélkül zárul az idény – amelyben végig az összetett élén álltak – , de tudják, hogy elsőségük nem forgott veszélyben.

Idézet
Lehet, hogy nem lesz kupánk és érmünk, de attól még bajnokoknak érezzük magunkat”

– fogalmazott Rusz.

Bajnokavatás holtversenyben?

A női pontvadászatban valóban magabiztosan vezetett az élen a Sepsi SIC a Szatmárnémeti VSK és az Arad csapata előtt, ugyanakkor

a férfimezőnyben a két rivális, a címvédő Nagyváradi VSK-nak és a Román Kupa-győztes Kolozsvári U-BT-nek egyaránt 33-33 pontja van, amióta felfüggesztették a mérkőzéseket.

Az érintettek közül Șerban Sere, a partiumi klub elnöke is jelezte a Krónikának, hogy valószínűtlennek tartja a szezon folytatását. „De amíg hivatalosan nem jelentik be a lezárást, addig nem lehet elvetni a folytatás lehetőségét sem. Másfelől figyelembe kell venni azt is, hogy a játékosoknak május végéig van érvényes szerződésük, és nehéz elképzelni, hogy az elkövetkező napokban bármi érdemleges történik ezen a téren. Szerintem öt százalék alatt van annak az esélye, hogy folytatni tudjuk a szezont, de ha fel is oldják majd a szükségállapotot, bizonyára továbbra is lesznek óvintézkedések. Nem lesz minden eltörölve, hogy úgy folytassuk, mint a járvány előtt” – fogalmazott.

A szakember ugyancsak megerősítette, hogy az eddigi videokonferenciák alapján semmilyen konkrétumot nem lehet leszűrni, de a soron következő megbeszélés során már előrelépés történhet, hiszen a folytatásra vonatkozóan javaslatokat kértek a kluboktól, és szó esik majd arról is, hogy kiosztják-e, vagy sem a bajnoki címet.

Idézet
Szerintünk a bajnoki címet vagy közösen kapja idén a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK, vagy bajnokavatás nélkül kellene lezárni az idényt, hiszen az összetettben holtversenyben állunk, ez így lenne logikus”

– mondta.

Érdeklődésünkre Sere azt is elmondta, hogy erről külön nem tárgyaltak a kolozsváriakkal, mert szerinte ezt a döntést a szövetségnek kell meghoznia, az ő felelőssége, és nem alku tárgya a két egyesület között. „Láttam példákat más bajnokságban is ilyen döntésre” – tette hozzá. Sere elismerte, hogy csalódottak amiatt, ami történt, hiszen jó esélyük volt arra, hogy a címüket megvédjék, ugyanakkor elismerte: jelenleg a sport másodlagos, az egészség prioritást élvez.

Egyelőre nem tudnak tervezni a következő idényre sem, mert szponzoraik és az önkormányzat is nehéz gazdasági helyzetben van a járvány miatt,

majd csak a későbbiekben kerülhet ismét napirendre, hogy az őket támogató magánvállalatok és persze a nagyváradi önkormányzat, miként tudja majd a jövőben finanszírozni a sportot. „Felelősségteljeseknek kell lennünk, mert ha a válság tovább húzódik, az a sportra is hatással lesz” – fűzte hozzá Sere.

Elkerülhetetlen csalódottság

A bajnokság sorsát érintő döntés a szövetség kezében van, ám nem lesz egyszerű feladat, hiszen a kolozsváriak nem támogatják azt, hogy holtversenyben osszák ki a bajnoki címet. Branko Cuic, az U-BT sport­igazgatója a Baschet.ro szaklapnak hangsúlyozta, hogy ha le is zárul, az eddigi találkozókat nem lehet figyelmen kívül hagyni, a váradiak elleni holtversenyt pedig a javukra billentené ki az egymás elleni mérkőzéseken jegyzett győzelmek aránya. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy bárhogyan is döntsenek, semmi sem pótolja azt, amikor egy csapat a pályán harcolja ki a győzelmet. Meglátása szerint ez a csalódottság nem csak őket vagy a váradiakat érinti, hanem a Nagyszebent, a Dinamót vagy éppen a Temesvárt is, akik bizonyították, hogy képesek meglepetést okozni egy-egy találkozón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés