
Szerb jobbszélsője nélkül kezdte meg felkészülését az élvonalbeli bajnokság folytatására a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata: Marko Avramovics a szezon végéig már a magyarországi Ferencváros együttesében pólózik tovább.
2015. január 08., 16:562015. január 08., 16:56
Ezt a budapesti egyesület erősítette meg csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen Gerendás György szakmai igazgató leszögezte: a klubnak hosszú távú tervei vannak a 2009-ben vb-t, 2010-ben világkupát, tavalyelőtt Európai Szuperkupát nyerő, kétszeres BL-győztes, 91-szeres válogatott pólóssal, szeretnék, ha nyáron további egy szezonra hosszabbítaná meg velük a szerződését.
Avramovics közös megegyezéssel távozott Nagyváradról, mivel a román bajnok nem tudná őt foglalkoztatni az elkövetkező időszakban.
Ismeretes ugyanis, hogy a román szövetség aktuális szabályzata csapatonként csupán három légiós szerepeltetését engedélyezi a hazai bajnokságban, a váradiak arra vonatkozó kérésére pedig, hogy rotációban nevezhessék külföldi pólósaikat, továbbra sem bólintottak rá.
Avramovics így mostanáig kizárólag a Bajnokok Ligája selejtezőiben segíthette a Körös-partiakat, ám miután nem jutottak a főtáblára, a belgrádi Crevna Zvezdától nyáron átigazolt szerb játéklehetőségei elfogytak.
Az eddigi 18 mérkőzése során 51 pontot gyűjtő VSK a Steauával holtversenyben a hazai pontvadászat élén telel, az idei naptári évben először jövő hétvégén mártózik meg a Dinamo bukaresti medencéjében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!