Hirdetés

A FIFA elnöke szerint ez minden idők legjobb futball-vb-je

•  Fotó: Facebook/Gianni Infantino

Fotó: Facebook/Gianni Infantino

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot minden idők legjobbjának nevezte Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke.

MTI

2018. július 13., 16:362018. július 13., 16:36

„Fantasztikus, elképesztő, hihetetlen” – jellemezte a tornát a 48 éves sportvezető, aki pénteki sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a szervezőknek, a játékosoknak, a résztvevő csapatoknak, az oroszoknak, Oroszországnak, az orosz kormánynak, Vlagyimir Putyin elnöknek, a szervezőbizottságnak, az orosz szövetségnek és az önkénteseknek. Utóbbiakat a világbajnokság szívének nevezte, s az ő piros pulóverüket viselve nyilatkozott.

Kijelentését azzal indokolta, hogy több mint egymillióan érkeztek a világ minden tájáról Oroszországba, a televízióban a negyeddöntőket több mint 3 milliárdan tekintették meg, a 11 rendező város hivatalos szurkolói zónáiban több mint 7 millió látogató volt, emellett mostanáig minden doppingteszt negatív lett, mindössze egyetlen gól nélküli mérkőzés akadt, illetve szerinte a videobíró bevezetése is sikeres volt.

Hirdetés

„De nem csak a számok alapján volt a legjobb vb. Rengeteg nagyszerű meccset láttunk. Szervezői oldalról pedig kifogástalan volt az infrastruktúra, beleértve a 12 stadiont, a közlekedést, a szurkolók szállítását. A hangulat pedig felülmúlhatatlan, például itt Moszkvában a Vörös tér környéke egy hatalmas buli, együtt ünnepelnek a szurkolók a torna elejétől a végéig” – mondta a svájci születésű Infantino.

Szerinte a vb két dolgot egészen biztosan megváltoztatott: Oroszországot és az emberek Oroszországról alkotott képét. Előbbit illetően azt mondta, a házigazda igazi futballország lett, ami nagyban köszönhető a válogatott szereplésének, ugyanakkor az infrastruktúra, a stadionok a jövőnek épültek, s valamennyi létesítménynek biztosított az utóhasznosítása.

„Mindenki egy csodás országot fedezett fel, amely bemutatta gazdag kultúráját és történelmét. Százezrek élvezték a vendégszeretetet és a vb-hangulatot” – mondta Infantino, aki külön kiemelte a legnagyobb számban érkezett dél-amerikaiakat és mexikóiakat, akik igazi fiesztát varázsoltak a stadionokba és környékükre, továbbá a japán drukkereket, akik pedig kitakarították az arénát csapatuk kiesése után.

Az elnök szakmailag úgy értékelte a vb-t, hogy sokkal szélesebb lett a jó csapatok köre, megszűnt a kicsi és nagy országok közti különbség, erre a döntős horvátokat és bronzmérkőzésen érdekelt belgákat hozta példaként.

Arra a felvetésre, hogy sorozatban negyedszer európai győztes lesz, ráadásul a legjobb négy között ezúttal csak európai csapat van, úgy reagált: a labdarúgásban sosem volt egyensúly világszinten. Ezt mutatja, hogy a vb-nek csak európai és dél-amerikai győztese volt, ugyanakkor szerinte a mezőny egyre kiegyensúlyozottabb, ennek köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben két új győztest avattak Franciaország és Spanyolország révén. Hozzátette, ezúttal olyan finálé lesz, amelyben az egyszeres világbajnok franciák a döntőben még nem szerepelt horvátokkal találkoznak, továbbá megemlítette, hogy Horvátország mellett Belgium is csak másodszor volt érdekelt elődöntőben.

„Rendkívül elégedettek vagyunk a videobíró bevezetésével. Vannak szituációk, melyet meg lehet ítélni így is és úgy is, mivel a futball kontaktsport. De a játékvezető ebben az esetben is újranézheti, ellenőrizheti, adott esetben felülbírálhatja az ítéletét a lassítás megtekintését követően. De vannak egyértelmű helyzetek, például, hogy les volt vagy nem. Ezekben sikerült nullára csökkenteni a hibákat” – mondta Infantino, aki úgy vélte, a mostani vb kevés piros lapja is részben a VAR-nak köszönhető, mert a játékosok tudják, a kamera látja őket, így például nem követnek el arcra irányuló könyökléseket.

Idézet
Igazságosabbá vált a játék, ez egy jó kezdet. Persze fejlődni kell, hogy még hatékonyabb legyen a rendszer, de a FIFA elérte a célját a videobíró bevezetésével”

– jelentette ki. Infantinót kérdezték a mezőny bővítéséről is, melynek értelmében 2026-tól 32 helyett 48 válogatott szerepel majd a vb-n: „Alaposan kielemeztük a kérdést a döntés előtt. Olyan csapatok maradtak le a mostani tornáról, amelyek korábban szinte állandó résztvevőnek számítottak: Olaszország, Hollandia, az Egyesült Államok, Törökország, de nincs itt a Copa America-győztes Chile, vagy éppen Kamerun sem. Tehát nemcsak a FIFA tagállamainak száma nőtt, hanem a színvonal is emelkedett világszerte. De jó példa a mostani vb-n újonc Panama. Úgy ünnepelték az első góljukat, amikor 6-1-re kikaptak az angoloktól, mintha megnyerték volna a vb-t. Erről szól a vb, így még több ország átélheti ezt.”

A FIFA-elnök beszélt a futball világra gyakorolt hatásáról is. Kifejtette, a futball ugyan nem tudja megoldani a világ problémáit és igazságtalanságait, de sokszor az a legnagyobb baj, hogy nincs párbeszéd a felek között, a futball viszont kapcsolatot teremt világok között, ahogy ezen a tornán is történt, s így segíthet a világ bajain.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés