Hirdetés

A Ferencváros elleni győzelemmel zárta az évet a Brassói Corona

Hazai közönsége előtt, a Ferencváros ellen aratott 6-4 arányú győzelemmel zárta a naptári évet a Brassói Corona férfi jégkorongcsapata vasárnap este a Mol Liga alapszakaszában. 

Krónika

2014. december 29., 15:482014. december 29., 15:48

Noha az összetett alapján a barcaságiak voltak a meccs esélyesei, sikerük az első két negyed alapján még kérdéses volt. A vezetést ugyanis a vendég pestiek szerezték meg, és bár erre Imecs Attila révén azonnal válaszoltak a „Farkasok”, a második harmadban, négy percen belül kettők lőttek a „zöld-fehérek”.

A hátrány azonban nem törte meg a Cenk alattiakat, hanem új erőre kaptak tőle, és magukhoz ragadták a kezdeményezést. Előbb Saluga, majd Molnár Zsolt volt eredményes, utóbbi egy látványos ellentámadást váltott gólra. A játékrész hajrájában ismét a Fradi volt az, amely változtatott az eredményjelző állásán, de a rövid szünet után már a brassóiak akarata érvényesült. Saluga előbb duplázott, majd Filip gólja után mesterhármassal állította be a végeredményt.

„Nagy nyomás alá játszottunk, mert a Ferencvárosnak jó a taktikája. Nehéz meccs volt, mindkét fél szerencsével ütötte a gólokat. Nekünk lendületet adott az utolsó harmadban jegyzett találatunk, így győzelemmel zárhattuk az idei utolsó összecsapásunkat. Büszke vagyok a fiúkra, mert jól boldogultak a bonyolult helyzetekben” – értékelte Jerry Andersson, a Brassói Corona vezetőedzője.

Szakács Ferenc, az összetettben hetedik helyen álló Ferencváros trénere az újabb vereség ellenére leszögezte: célkitűzésük változatlanul a rájátszásba jutás. Meglátása szerint ezúttal megtörte őket, amikor az utolsó játékrészben emberhátrányban kellett játszaniuk, így hiába volt két jó harmad, hiába vezettek, végül elbukták a meccset. Hétfő este már Csíkszeredában, a sereghajtó HSC ellen lépnek pályára.

A Brassóhoz hasonlóan hazai pályán győzött vasárnap koraeste 6-0-ra a Dunaújváros a Debrecen ellen, míg a Miskolc–Érsekújvár rangadó 5-2-re végződött. A hétfő délutáni meccsek előtt a táblázat élén Miskolc (62 pont), Dunaújváros (59), Érsekújvár (59) és Brassó (56) a sorrend. Mivel a Mol Ligában nem tartanak téli szünetet, a brassóiak már január elsejétől ismét edzenek, hogy felkészüljenek a hét végi magyarországi kiszállásukra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés