
Răzvan Lupu 93. percben szerzett fejesgóljával a Nagyváradi Bihar FC 2-1-re nyert a vendég Aradi UTA labdarúgócsapata ellen a Liga 2-es bajnokság hétvégi első fordulójában.
A vezetést is a házigazdák szerezték meg szombaton, a 21. percben Sebastian Sfârlea nyolc méterről küldte a kapuba a labdát. Gheorghe Ghiţ vezetőedző tanítványai ezt követően is támadó szellemben futballoztak, de Lukács Raymondnak nem sikerült legyőznie az aradiak hálóőrét, Oberhausert. A vendégek felélénkült játéka viszont a 37. percben eredményes lett, Firţulescu szögletrúgását Sălăjan fejelte a hálóba. Csakhogy az UTA öröme nem tartott sokáig, Marcu ugyanis begyűjtötte a második sárgalapját is, így a 43. percen emberhátrányba került a csapat.
A térfélcserét követően az aradi támadójáték többnyire csak ellentámadásokban nyilvánult meg. A Maros-partiak védelme ugyanakkor az utolsó pillanatokig állta a piros-kék ostromot, a legvégén azonban – egy les miatt érvénytelenített aradi találat után – Lupu otthon tartotta a három pontot. „Kár lett volna, ha kikapunk. A kezdő tizenegyből két játékosunk is hiányzott, talán, ha ők is játszottak volna, még többre lettünk volna képesek. De a lényeg, hogy nyertünk\" – szögezte le a találkozó végén Ghiţ.
Ezzel szemben Eugen Trică, az aradiak edzője érthető csalódottsággal nyilatkozott. „Mit tudjak mondani egy olyan meccs után, amelyen az utolsó másodpercben kaptunk gólt. Ez a legfájóbb dolog egy edző számára. Ennek ellenére gratulálok a fiúknak, dicséretes a helytállásuk, túlszárnyalták önmagukat. Ha a továbbiakban is ugyanilyen hozzáállással fogunk játszani, akkor szerintem győzni is fogunk\" – mondta az aradi csapatot egy hete irányító Trică.
Eduard Iordănescu győzelemmel kezdett a Marosvásárhelyi ASA kispadján, a vendég Resicabányai Metalul elleni találkozót Szilágyi Loránd szabadrúgásgólja döntötte el. A CS U Craiova 10 ezer oltyán néző előtt játszott döntetlent a Besztercei Gloriával, amely Budăcan révén egyenlített ki. A Csík Tibor által edzett Szatmárnémeti Olimpia szintén 1-1-gyel zárt a másik craiovai együttes, az FC U ellen, a házigazda partiumiak Bujor büntetőjével mentettek pontot a 83. percben. A bajnokság első gólját Soó Attila, a Motru 34 éves középpályása lőtte, aki már az első percben betalált a végül 4-0 arányban legyőzött Mioveni kapujába.
Liga 2, 2. csoport, első forduló:
Nagyváradi Bihar FC–Aradi UTA 2-1 (Sfârlea 21., Lupu 93., ill. Sălăjan 37.)
Marosvásárhelyi ASA 2013–Resicabányai Metalul 1-0 (Szilágyi 59.)
CS U Craiova–Besztercei Gloria 1-1 (Dragicsevics 26., ill. Budăcan 49.)
ALRO Slatina–CSM Râmnicu Vâlcea 0-0
Minerul Motru–CS Mioveni 4-0 (Soó 1., Buciuman 26., Unguru 28., 42.)
Szatmárnémeti Olimpia–FC U Craiova 1-1 (Bujor 83. – 11-esből, ill. Bălan 60.)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!