Hirdetés

„Szerencsés csillagzat alatt születtem”

Beszélgetés az MTV határon túli kommunikációért felelős igazgatójával, Schatz Péterrel. Schatz Péter a Magyar Televízió nemrég kinevezett Üzleti és Termékfejlesztési igazgatója, többek között ő felel a határon túli magyarsággal való kapcsolattartásért. Képesítése szerint pszichopedagógus, műtárgybecsüs, reklám-szakközgazdász. Multinacionális cégeknél eltöltött egy évtized után, 1998 óta dolgozik az elektronikus médiában.

2006. december 14., 00:002006. december 14., 00:00

- Mennyire fontos a Magyar Televíziónak a határon túli közönség?
- A Magyar Televízió mindig is hangsúlyt fektetett a határon túl élő magyarság tájékoztatására. Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken és Pártiumban az m1 ugyanolyan nézettségnek örvend, mint Magyarországon. A Királyhágón túl azonban vannak területek, ahol csak az m2 fogható. Örülnék, ha a magyarlakta területeken mindkét csatorna vételezhető, illetve egyformán népszerű lenne. A közvélemény ugyancsak pozitívan fogadta az Erdélyi Televízió javára tett felajánlásunkat. A sajtó kedvezően ítélte meg kezdeményezéseinket, soha nem írtak ennyit rólunk, mint az elmúlt másfél évben.
- Munkatársaival a kereskedelmi szemléletű közszolgálatot szorgalmazza. Lehet- a kettőt ötvözni?
- Úgy fogalmaznék inkább, hogy szerintem kereskedelmibb szemléletre van szükség. A terméket el kell adni, és a televízió esetében a termék a műsor. Képtelenség, hogy a reklám hozzon magas nézettséget, ezáltal nagy profitot, hiszen a reklám akkor lesz eladható, ha a műsor, amelyben helyet kap, érdekes. Ilyen egyszerű ez a képlet.
- Reklámközgazdász, pszichológus, műtárgybecsüs. Hogyan került ez a háromféle dolog egymás mellé?
- Az élet adta. Édesapám gyógypedagógus volt, a nagypapám 30 évig a Bizományi Áruház becsüse. Ketten nyitották az első régiségkereskedést Budapesten. Mikor a multinacionális cégek bejöttek a kilencvenes évek elején, szakosodni kellett, és termékfejlesztéssel, kommunikációval kezdtem foglalkozni, ezen kívül képeztem magam. Szerencsés csillagzat alatt születtem, fokozatosan minden kialakult. Bizonyos értelemben fatalista vagyok, úgy érzem, valaki előre megírta a sorsomat, s kicsit mégis befolyásolhatom. Nem vagyok hívő ember, de sokszor nehéz racionálisan gondolkodni, és valamibe fogózkodni kell. Az én generációm furcsa időket élt át. A puha Kádár-rendszerben kezdte egyetemi-főiskolai tanulmányait, de dolgozni már a változásban kezdett, s az útja az egyéni sorsokban realizálódik. A közös talán az, hogy állami vállalatnál kezdtünk, aztán átléptünk az egyéni vállalkozások korszakába, majd jöttek a multik, merthogy az a jövő. S be kell látni, minél hatalmasabb a gépezet, abban te annál kisebb fogaskerék vagy. De a lehetőség a tied, hogy beilleszkedj a forgó gépezetbe…

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés