Zsidó múzeum lesz Kisgércén

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a két világháború közötti bútorzattal berendezett, 160 éves épületet a Szatmár megyei önkormányzat kívánja megvásárolni a múzeum létrehozása céljával. Amint az intézményvezető elmondta, egy olyan írónak kívánnak emléket állítani az épületben, aki csodálatosan írt Szatmárnémetiről és a közeli Avas néprajzi tájegység román lakosságáról. „A hazárd nyilatkozatok által felkavart jelenlegi etnikai forrongásban jó példa a zsidó író, aki a románokról írt” – jelentette ki Felician Pop.

Az intézményvezető szerint augusztus 27-én, az író halálának 65. évfordulóján új emléktáblát avatnak Markovits Rodion kisgércei házán, a jelenlegi ugyanis tévesen jelöli 1888-at az író születési éveként. Markovits valójában 1884-ben született. Markovits Rodiont az 1928-ban megjelent Szibériai garnizon című riportregénye tette ismertté, amelyet 17 nyelvre fordítottak le. A Markovits Jakab néven született író – a Rodion nevet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye főhősének neve nyomán vette fel, írói névként használta – az első világháborúban orosz hadifogságba esett, majd belépett a Vörös Hadseregbe, és harcolt az orosz polgárháborúban.

A világhírű íróval, Jaroslav Hašekkal együtt az I. Nemzetközi Brigád tagjaként rajta volt az úgynevezett aranyvonaton, ami a cári kincseket szállította el bolsevik utasításra. A két utas nem ismerte egymást, de mindkettő megírta világháborús nagyregényét: Hašek a Švejket – amelyet betegsége és korai halála után be sem tudott fejezni teljesen –, Markovits a Szibériai garnizont.

A kolozsvári Keleti Újság – amelynek később munkatársa is volt – hasábjain feltett hirdetésre több száz volt hadifogoly jelentkezett, akik megosztották vele orosz láger-élményeiket. Ezeket is felhasználva született meg a regény, amelyet ezért nevezett „kollektív riportregénynek”. A könyv világsikert aratott. Markovits következő könyve az Aranyvonat (1929), vagy az 1933-as Sánta farsang iránti érdeklődés azonban elmaradt, ráadásul az író a sikerkönyvével szerzett pénzt is elkártyázta, így visszatért a sajtóhoz, ahol 1948-as haláláig Temesváron dolgozik újságíróként.

Az 1932-ben egy temesvári lapban megjelent Micsoda falu Vécs? című írása miatt Dsida Jenő az Erdélyi Lapokban A kaszabörtön, a disznóbőr, a keresztrejtvény és egyebek címmel lesújtó nyílt levélben leckézteti meg, az ekkor már félbetörni látszó írói karrier miatt amúgy is frusztrált Markovitsot. Mint Dsida íra, Markovist a cikkben a három évvel azelőtt – sikerregénye megjelenése után – az Erdélyi Helikon íróinak marosvécsi találkozóján szerzett tapasztalatairól számol be. „Cikked – ne haragudj, Jakab, de meg kell mondanom – csupa hányaveti gúnyolódás, ízetlen ötleteskedés. Amolyan kibichozzászólások a kávéházi jakhecek modorában” – írta Dsida, a levélben megemlítve a pár évvel azelőtt megjelent Aranyvonat „kisiklását.” De kíméletlenül felemlegeti az „elkártyázott honoráriumot”, és azt, hogy milyen kényelmetlenül érezték magukat a marosvécsi kastély vendégei Markovits leereszkedő udvariassága miatt, majd amiatt, hogy egyfolytában regénye csinos anyagi sikerével hencegett, hogy aztán pár évvel később lenézően írjon a vécsi találkozóról a temesvári nyilvánosságnak.