Világzene magyar szuvenírrel

A belvárosi közértben soromra várva azzal múlatom az időt, hogy a kosarak tartalmából megpróbálom kideríteni: milyen nemzetiségűek a karszalagos, tehát egyértelműen a „nagy bulira” érkezők. Egyszerű dolgom van: mindenki kosarában van müzli, a németek viszont emellett kolbászt vásárolnak és sört, az olaszok és spanyolok hal- és kagylókonzervet, továbbá a borok között próbálnak eligazodni. Aki viszont vodkát is keres, az nagy valószínűséggel Észak-Európából érkezett.
Az időjósok elrémisztő előrejelzése ellenére a hét közepén nem esett az eső, így nemcsak a szervezők, de a szigetlakók is fellélegezhettek a szerdai nyitónapon. A haverok-buli-fanta életérzésbe ugyan minden belefér, mégis lényegesen kellemesebb szárazon róni a kilométereket egyik sátortól a másikig. A Szigeten – ha már legalább egyszer járt kint az ember, és valami emlékfoszlánya van a helyszínekről – nem lehet eltévedni. Kicsit talán nagyobb a hangzavar, az egyre szélesedő programkínálat pedig azt is feltételezi, hogy egyre több a színpad, ezek meg óhatatlanul közelebb kerülnek egymáshoz.
Az első napon nincs is különösebb célom: hagyom magam sodortatni a tömeggel, és figyelem az embereket. Ahol valami szimpatikusabb zene szól, ott kicsit megállok, néha már azon kapom magam, hogy táncolok is. Elcsodálkozom, hogy milyen sokan táncolnak a fiatal tehetségek színpada előtt, teli van a Roma sátor is. A Világzenei színpadon Boban Markovicék is rengeteg embert mozgatnak meg. Itt sikerül végre egy programfüzethez hozzájutnom, és megpróbálok kidolgozni egy stratégiát az estéről: két-három koncert, meg ami még akad. Nem a „nagy nevek” vonzanak, egy este nagyon sokat nem is lehet megemészteni, és úgy gondolom, hogy első körben inkább ismerkedem, szoktatom magam a hangulathoz, a kisebb helyszínekre látogatok el.
A Szigeten nem érdemes időben egymáshoz túl közel eső koncerteket kiválasztani, hiszen korántsem egyszerű eljutni egyik helyszínről a másikra. Most is ez történik: belebotlom a reggae-színpadba, ahol baseballsapkás fiatalok szórakoztatják a népet, az egyik nagysátorban rádióból sokat hallott édeskés dallam szól, arra is be kell nézni. A nagyszínpad előtt lassul a tempó: a sár ellen ugyanis homokkal védekeztek a szervezők, így egyrészt olyan, mintha tengerparton sétálna az ember, másrészt megnehezíti a járást.
A Szigeten rengeteg a külföldi, olasz és német szót hallani a leggyakrabban. Otthonosan jönnek-mennek, válogatnak a koncertek között, és merészen eszik a kolbászos kemencés-lángost. A ennivaló-felhozatal ugyanis nagyon változatos. A különböző – indiai, portugál, olasz, mexikói – konyha jellegzetességei mellett megtalálhatóak az igazi, fűszeres, zsíros kolbászok és pörköltek. Természetesen lehet grillcsirkét és lecsót enni, de van lángos és hot dog is. A nagyon merészeknek pedig ott a nutellás-banásos panini.
Az első nap mérlege: egy kis szerb muzsika után Tereskova-koncert, a maga vad, botránkoztató stílusával. Öröm volt látni, hogy a 18 éves Pa-Dö-Dö együttes még most is hatalmas tömeget tud megmozgatni, az ötvenes korosztálytól a gimnazistákig mindenki lelkesen üvöltötte velük az úttörőindulókat, és lelkesen búcsúztak Szásától is. A Quimby – amikor arra tévedtem – nagyon rosszul szólt, az első világsztár Franz Ferdinand kimaradt ugyan, de azt mondják, nem vesztettem nagyon sokat. Hajnalban viszont nagyon vicces kívülről nézni a néma diszkót, ahol fülhallgatóval a fejükön, különböző ritmusban imbolyognak az emberek. Benézek a táncdalfesztivál-sátorba, ahol Csepregi Éva szól az áldozatra váró cápáról, de utána következik a Life is life című klasszikus is.
Közben persze jönnek az sms-ek, mindenki jelzi, hogy éppen hova vár. Telefonálni nem érdemes, nem lehet hallani semmit. A Pesti est sátra felé veszem az irányt, útközben kénytelen vagyok megállni a színes pultok előtt, ahol a különböző vicces és annak ható pólók, a világító karkötők, a mindenféle bizsuk, bakancsok és papucsok, kendők és táskák között arasznyi álmagyarruhás babákat is lehet találni. Aki véletlenül nem jönne rá, hogy mi az, annak jó nagy betűkkel ráírták: szuvenír. Leopold Erika, Budapest


Sziget-sátor „hét határon túliaknak”
Határon túli magyar fiatalok számára, illetve róluk szóló sátrat állított fel a Szigeten a Civil Sziget keretei között a Metszés.hu Egyesület, a Magyar Ifjúsági Konferencia Titkársága, a Metszéspont Iroda, valamint az Agora – Kárpát-medencei információs és szolgáltató irodahálózat. A piros-fehér-zöld lufikkal díszített Hét határon túl... Magyar fiatalok a Kárpát-medencében elnevezésű sátorban többek között határon túli tájékozottsági és műveltségi totót rendeznek, lesz gyöngyfűzés és drótszobrászat. A sátorban minden este eddig be nem mutatott ’56-os dokumentumfilmek vetítésére várják az érdeklődőket 18–20 óra között.