Úttörő munkák Budapesten

Sokan próbáltak már magyarázatot találni arra, mi az oka annak, hogy a fotográfia huszadik századi felemelkedését vizsgálva megkerülhetetlenek a magyar származású, de külföldön karriert építő zsenik – akiket a világ úgy ismer, mint André Kertész, Brassai, László Moholy-Nagy, Robert Capa. Vagy éppen Lucien Hervé és Martin Munkácsi.

Az Elkán László néven, 1910-ben Hódmezővásárhelyen született Hervé munkáiból nyílt tárlat, amely január 23-áig látható a Szépművészeti Múzeumban, nem ad ugyan választ erre a kérdésre, inkább az intézmény gyűjteményébe került száz fotót és számos dokumentumot bemutatva ismerteti a művész szakmai fejlődését. Hervé pályája ugyanis igen szokatlanul indult: miután 18 évesen elhagyta Magyarországot, 29 évesen kezdett el cikkeket írni és fotókat készíteni egy párizsi magazin számára. Közben felvette művésznevét, és újabb tíz év telt el addig, amíg pályája gyökeresen megváltozott: 1949-ben találkozott Le Corbusier-vel, aki az akkor épülő marseille-i lakótömbje építkezéséről készített anyagát látva meghívta állandó fotósának. Hervé ettől kezdve végigfotózta az építész összes alkotását, és hamarosan számos más kortárs építésztől is kapott megbízást.

Életművének legnagyobb részét ezek a képek teszik ki, de dolgozott a Közel-Keleten, Indiában és Amerikában is, nyaralásai során pedig több ezer felvételt készített Franciaországban és Olaszországban. A fény-árnyék ellentétekre épülő, a geometrikus formákat hangsúlyozó fotóinak többségén az építmény a lényeg; ha fel is tűnik rajtuk, az ember inkább dekoratív elem, a kompozíció része, mintsem főszereplő. A Szépművészetiben látható kiállítás különlegessége, hogy a korábbi Hervé-tárlatoktól eltérően nem valamiféle tematika alapján kiválasztott képeket csoportosít, hanem a teljes életművet próbálja bemutatni.

A három éve elhunyt Hervét ma az építészeti fotó legeredetibb és legfontosabb képviselőjeként tartják számon. Bár Martin Munkácsi is számos különböző műfajban dolgozott, Hervéhez hasonlóan ő is úttörőnek számít a fotográfia területén: az 1896-ban Kolozsváron született művészt a divatfotózás megreformálójaként ismerik el. Ám, ahogy az a Ludwig Múzeumban január 9-éig nyitva tartó kiállítás anyagaiból is kiderül, ő jóval több ennél. A szegény családból származó Munkácsi már 18 éves korától sajtófotósként dolgozott, előbb Budapesten, majd Berlinben, és ilyen minőségében nemcsak a hétköznapok emberét, de történelmi eseményeket (például Hitler 1933-as potsdami hatalomátvételét) is megörökítette. Sajtófotóinak, életképeinek szokatlan dinamikája (amelyért Munkácsi sokszor kockázatos megoldásokat is bevállalt) köszön vissza azokon a fotókon is, amelyet 1933-ban New Yorkban készített a Harper’s Bazaar számára.

Azzal, hogy megkérte Lucile Brokaw modellt, hogy fusson el a lencséje előtt, és így az addig merev divatfotókat a műtermekből kivitte a szabadba, forradalmat indított el ebben a műfajban; nagyon sokáig számított hivatkozási alapnak az utókor sztárfotósai körében. A Hamburg, Berlin, New York, San Francisco és Szentpétervár után a budapesti kortárs művészeti múzeumban látható kiállításon rengeteg ismerős arc is visszanéz ránk a falakról: Fred Astaire, Louis Armstrong vagy Marlene Dietrich mind-mind belenézett az időközben Amerika legjobban fizetett fotósává előlépett Munkácsi lencséjébe.

Gondolkodj, mielőtt exponálsz! – vallotta, és bár 1963-ban azelőtt érte a halál, hogy befejezte volna a Martin Munkácsi varázslatos világa című albumát, a kiadvány vázlatából látható néhány oldalpár a tárlaton. Ezeken egyedi látásmód szerint állított párhuzamba felvételeket, így kerülhettek egymás mellé masírozó katonák és gőgicsélő kisgyermek, afrikai erdő és amerikai vasútállomás, vagy éppen – Katie és Hepburn címen – a hollywoodi filmcsillag két portréja. Amelyeken a színésznő két énje közötti különbség pont annyira érzékelhető, amennyire azt csak egy igazi művész tudja visszaadni.