Hirdetés

Távozik a Duna Televízió elnöki tisztségéből Cselényi László

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke – közölte a Duna Televízió Zrt. és a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége csütörtökön.

MTI

Hírösszefoglaló

2010. július 16., 11:182010. július 16., 11:18

Szabó László, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, az elnöknek 42 havi végkielégítés járt volna, ám ezt a kuratórium hosszas vita után a felére csökkentette, így Cselényi László 21 havi végkielégítéssel távozhat az intézmény éléről. Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg – olvasható a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének közleményében.

Az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

„Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni” – mondta Cselényi László  a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este. Hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért „él-hal”, és amelyben életének egy jelentős részét töltötte el.

A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik. A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna TV-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviselheti az kontinuitást, bár „keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere.”

Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések „messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna TV érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni.”

Simkó János, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban azt mondta, hogy „a nemzet televíziójából fontos európai televízió lett”. Mint közölte, a testületet meglepte, de elfogadta az elnök döntését a távozásáról. Úgy folytatta: az elmúlt öt és fél évben Cselényi László elnöksége alatt a tévé eljutott mindenhova, ahol fontos a magyar szó, a magyar identitás. „A televízió sok díjat kapott, tevékenységével sokat tett a nemzetért és Európáért.” Simkó János a parlament által a tervek szerint a jövő héten megszavazandó új médiaszabályozásról elmondta: a törvény nem a közszolgálatról, annak autonómiájáról, nem a sajtószabadságról, nem annak kiteljesedéséről szól. A médiumok „összetolása” szerinte veszélyeket rejt. „Ha a Duna TV lemond gazdasági önállóságáról, lemond a szabadságáról is” – jelentette ki, hozzáfűzve: Cselényi László autonóm személyiség volt, és ezt az autonómiát a Duna TV-re is vonatkoztatta: „nem lehetett átgyalogolni a Duna TV-n.”

Cselényi távozásának híre egy héttel korábban merült fel a médiában a közalapítvány kuratóriumához közeli források alapján, akik azt is elmondták, hogy a döntését csak a következő héten jelenti be hivatalosan.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés