Székely is, koreai is, táncos is – Borsody Isabella Lee, a Sapientia hallgatója identitásról, a népi kultúra szeretetéről

Borsody Isabella Budapesten született, aztán onnan azonnal Brassóba költöztek, élete első tíz évét Erdélyben töltötte, ezt követően elköltöztek Budapestre, most pedig Kolozsvárra jött egyetemre.

Ritkább az érintés, nem fogódznak össze a koreai táncban

Kérdésünkre azt is elmondta, nagyon érdekli a koreai nyelv, kultúra és hagyomány, de sajnos a nyelvet csak nagyon minimális szinten ismeri, viszont nagy terve, hogy megtanul koreaiul és a (népi) kultúrát is megismeri.

„Azt vettem észre, de szerintem ez eleve jellemző a koreai kultúrára, hogy ott nincsenek olyan táncok, ahol összefogódznak, nincsen páros tánc.

Gyerekkor székely vidéken, majd a vízilabdától vissza a tánchoz

Kérdésünkre, hogy honnan ered a néptánc iránti mély érdeklődése, Isabella azt válaszolta, már gyerekkorában elkezdett néptáncolni Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban, ahová harmadik osztályig járt. „Amikor Budapestre költöztünk, akkor kihagytam egy időre a táncot, mert elkezdtem vízilabdázni. Lesérült a vállam, illetve a végére már nem igazán szerettem ezt a sportot, vissza akartam térni a néptánchoz. Solymáron lakunk, ahol táncegyüttes működött tőlünk 10 percre. De nem emiatt találtam rájuk.

A száznapos születésnap

Visszakanyarodva arra, hogy a népi kultúra iránti vonzódását édesanyja kultúrája felé is szeretné kiterjeszteni, úgy fogalmazott: ez az egyik álma. „Magyarországról több hivatásos együttes is járt Koreában, ahol egyébként egyre nagyobb az érdeklődés a magyar néptánc iránt. Én magam pedig azt érzem, hogy számomra nem lenne annyira távoli a koreai kultúra és tánc, nagyon szeretném elsajátítani” – mondta az egyetemi hallgató. Megkérdeztük azt is, mit gondol, mi az, ami a magyar vagy erdélyi néptáncot vonzóvá teszi a távoli kultúrák számára.

Megkérdeztük tőle azt is, hogy otthon, a családjukban miként jelenik meg szokások szintjén az édesanyja koreai eredeti kultúrája.

Identitás: „a válasz attól függ, hogy ki kérdez”

Mivel Borsody Bella identitása összetett, különleges, megkérdeztük tőle, ez milyen összefüggésben áll azzal, hogy tulajdonképpen egyfajta „identitásképző” szakon tanul – hiszen a táncművészet annak is tekinthető. „Nagyon sokat szoktam gondolkodni az identitásomon, többet mint kéne, főleg, amióta Erdélyben vagyok, ebben az utóbbi félévben. Amikor Magyarországon voltam, akkor egyértelműen inkább székelynek néztek, abból kiindulva, hogy egy-egy esetben hogyan cselekszem, illetve milyen szavakat használok, hiszen édesapám Székelyföldön nőtt fel, és ez nagyon érződik az akcentusán.

„Általában attól függ, hogy ki közelít meg, ha olyasvalaki, akivel nem feltétlenül szeretnék hosszabb kapcsolatot kialakítani, akkor röviden azt mondom neki, hogy félig magyar, félig koreai, mert ez így korrekt. Hogyha valakit jobban megismerek, akkor azért elmondom, mert számomra fontos az, hogy magyar, de az is, hogy ezen belül székely. Ha például külföldieknek mutatkozom be, akkor nem megyek bele a részletekbe, mert nagyon nehezen értik meg. Édesapám, aki kint élt Amerikában 20 évet, azt mondta, hogy egy idő után nagyon belefáradt abba, hogy magyarázgassa, hogy mi is az, hogy magyar Romániában. Szóval, hogyha valaki megkérdezi, hogy én honnan jöttem, mostanában azt szoktam mondani, egy kicsit mindenhonnan, világállampolgár vagyok” – magyarázta Borsody Bella.

korábban írtuk

Sikertörténet a Sapientia táncművészeti szakja: az első évfolyam zöme erdélyi táncegyütteseknél folytatja

Minden jel szerint sikeres a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának három éve indított táncművészet szakja: június 17-én ballagott el a kincses városbeli Farkas utcai templomban tartott ünnepség keretében a 12 hallgató alkotta „úttörő” nemzedék.

Azt is fontosnak tartotta kifejteni, hogy erősen kötődik a székelyföldi dédszüleihez, annak ellenére, hogy 3 vagy 4 éves volt, amikor meghaltak, de nagyon erősen emlékszik rájuk.

„Nagyon szép emlékeket őrzök róluk. Volt családi találkozónk Lázárfalván múlt nyáron, és hát nagyon jól esett, hogy 48-an összegyűltünk, és

Kiemelte, a táncban az egymásra való odafigyelés is nélkülözhetetlen. „A tánc nagyon embercentrikus dolog, és nem kell szakértőnek vagy óriási tehetségnek lenni ahhoz, hogy élvezze valaki ezt az életerőt” – emelte ki a táncművészetis hallgató.

korábban írtuk

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.