
2009. december 23., 08:432009. december 23., 08:43
Kálmán Imre csaknem 100 éves művét, a Csárdáskirálynőt tűzte műsorára szilveszterkor a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. Az operettet eddig több mint száz nyelvre fordították le. A partiumi teátrum színészei és a városi filharmónia nagyzenekara már hónapok óta készül a nem mindennapi produkcióra.
A nemzetközi statisztikák szerint nem telik el úgy egy perc, hogy a világ valamelyik pontján fel ne hangzana a népszerű operett egyik dalrészlete. Keresztes Attila művészeti igazgató szerint ezzel a bemutatóval a társulat az évad legfontosabb momentumához érkezett el. „A díszletet, valamint szereplőinek, közreműködőinek számát tekintve is ez az évad első felének kiemelt darabja. Azt kell mondanom, kevés az a színház, amely színpadra tudja állítani ezt a Kálmán-nagyoperettet, hiszen nagyon költséges” – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztes, a darab rendezője, aki 2005-ben szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön már színpadra állította ezt a művet.
„A próbafolyamat utolsó hajrájában úgy gondolom, ez a társulat jó Csárdáskirálynőt fog színpadra vinni. Nagyon nehéz feladatuk van a színészeknek, hiszen egyszerre kell játszaniuk, énekelniük és táncolniuk” – részletezte Keresztes. A rendező hozzátette: a darab 2010-ben lesz 95 éves. A szatmári rendezés újdonsága abban áll, hogy nem operettszínészek játsszák. „A színházi szerepekhez szokott színészeknek meg kellett tanulniuk operettben játszani. Táncot kellett tanulniuk, énekeket kellett próbálniuk. Másképp élik meg az általuk alakított szereplő érzéseit, mint a rutinszerűen játszó operettművészek, és ez pluszt ad a nézőnek” – véli a művészeti vezető.
Fátyol Rudolf, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója elmondta: 27 profi komolyzenész játssza majd a mű zenéjét. „Ez a darab nagyszerű alkalmat adott a közös munkára, azonnal igent mondtunk a felkérésre. Országos szinten egyedülálló kezdeményezésnek számít, hiszen ez a kétfajta kulturális intézmény a legtöbb városban ellenfélként tekint egymásra. Nálunk ez sohasem volt így” – tette hozzá a filharmónia direktora. „1984 óta nem volt operettbemutató Szatmárnémetiben. Akkor sem a teátrumban, hanem a filharmónia koncerttermében játszotta egy magyarországi társulat a Marica grófnőt” – számolt be Fátyol, aki úgy véli, az operett a zenei műfajok egyik legnehezebbike. Keresztes szerint más színházak komoly összegeket fizetnek a nagyzenekari kíséretért, Szatmáron viszont a két intézmény „szimbiózisban él”.
„A színészekkel augusztus óta próbálunk, a zenekarral pedig másfél hónapja. Nekik kevesebb időre van szükségük, mert közelebb áll hozzájuk a műfaj. 80 jelmez készül, és nagyon egyedi lesz a díszlet, amely Bartha József munkáját dicséri” – mondta az évad elején kinevezett rendező-igazgató, aki szerint a humor mellett a mű tele van félelemmel és boldogságkereséssel, amely a darab keletkezésekor, az első világháború idején uralkodó érzésvilágot tükrözi.
Incze G. Katalin, a darab zenei vezetője, a zenekar karmestere a színészi és nagyzenekari munka összeegyeztetésének nehézségeiről értekezett, kiemelve, hogy a szatmári művészeknek viszonylag hamar sikerült kialakítaniuk azt a belső ritmust, amely elengedhetetlen a közös produkció sikeréhez. A szatmáriak szerint a Csárdáskirálynővel lehet vendégszerepelni is, ám a sok kellék és szereplő miatt ez rendkívül költséges lesz.
A 30-i bemutató a színtársulat szinte összes tagját felsorakoztatja. A főbb szerepekben Gál Ágnes, Nagy Csongor, Péter Attila-Zsolt, Varga Andrea, Lőrincz Ágnes, Rappert Gábor, Czintos József és Nagy Orbán látható majd. Az előadás jelmezeit Bianca Imelda Jeremias tervezte, a táncokat Kozma Attila, a Miskolci Nemzeti Színház koreográfusa vezetésével tanulták a színészek.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.