
Elena és Nicolae Ceaușescu szerepében Albert Csilla és Bogdán Zsolt, mögöttük: Szűcs Ervin, Fogarasi Alpár és Laczkó Vass Róbert a Pornokrácia című előadásban
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
2025. december 17., 18:242025. december 17., 18:24
A Kolozsvári Állami Magyar Színház újra műsorára tűzte és Szatmárra is elviszi a Pornokrácia című előadást, amelynek ősbemutatóját egy éve tartották. 2024. december 15-én mutatták be Páskándi Géza Pornokrácia című esszé-drámáját a színház nagytermében – közölte a társulat. Az előadást Szabó K. István rendezte, aki az Édes Anna című nagy népszerűségnek örvendő rendezése után vállalkozott Páskándi Géza szövegének a színrevitelére.
A kolozsvári nézők az előadást ebben az évben december 17-én, szerdán este 7 órától láthatják a színház nagytermében, de január 25-én is műsoron szerepel. Ezt követően az előadás kétszer is látható lesz Szatmárnémetiben a Harag György Társulat meghívására: első alkalommal december 19-én, pénteken majd december 20-án, szombaton lesz látható a Szatmárnémeti Északi Színházban, mindkét alkalommal este 7 órától.
Szatmáron is vendégszerepel a kolozsvári színház Pornokrácia című előadása
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Páskándi gondoskodik róla, hogy időről-időre zavarba hozzon saját ártatlanságunk felől, kényelmetlen kérdéseket szegezve mindannyiunknak, az „utókornak” is, ha tetszik, immár odaátról: Születhet-e demokrácia a pornokráciából? Vagy csak pornokratikus demokrácia? Lehet-e rögtönítélő bírósággal kezdeni a megtisztulást? Születhet-e valódi megváltás egy karácsonyi sortűz utáni új világ véres jászolába? Ha nem akarjuk a harmincöt éve bolyongó siratók karában találni magunkat, ma sem spórolhatjuk meg a válaszokat. Vagy legalább a kérdéseket.
Ő az, aki Albert Csilla tökéletes színpadi alakításának hála felvázolja az egyik legfontosabb, és a jövőre nézvést legvészjóslóbb forgatókönyvet: azt, hogy mindebből az ő és a férje bukása után nem lehet más, csak demokratikus pornokrácia vagy pornokratikus demokrácia. S mintha még örülne is mindannak a posványnak, amit maga után hagy. S amit Konsztantinosz is lát, de a látását ekkorra már elhomályosítja a hatalom megszerzésének lehetősége…” – írta az előadásról Gyürky Katalin.
Az előadás két főszereplője
A Pornokrácia kolozsvári előadásaira jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a huntheater.biletmaster.ro weboldalon, míg a Szatmárnémetiben zajló előadásokra jegyek válthatók a Harag György Társulat jegypénztárában, valamint online a teatruldenord.biletmaster.ro weboldalon.

Páskándi Géza Pornokrácia című, 1990-írt drámájából készülő ősbemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!