
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Páskándi Géza Pornokrácia című, 1990-írt drámájából készülő ősbemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2024. december 02., 21:292024. december 02., 21:29
Amint a társulat közleményében szerepel, a premiert december 15-én tartják, a produkciót Szabó K. István rendezi, a dramaturg Bessenyei Gedő István. Az előadásban 22 színművész lép színpadra. Páskándi Géza (1933-1995) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista; a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója volt. A Pornokrácia című művét 1990-ben írta, amelyet a rendszerváltás friss élménye ihletett. A műhöz a forradalmi kontextus a kulcs.
A valós történelmi szereplők neobizánci császárrá, annak nejévé, császári udvari szereplőkké, a császár árulóivá, naiv forradalmárokká alakulnak át, de erőteljesen azonosítható a szocialista hatalom ön-átmentésének motívuma is e késői kelet-római korszak párhuzamában.
– mindez úgyszintén a legtágabb, kozmikus értelmezésben. Hiszen végső soron, Páskándi szerint legalábbis az ember, mint olyan, kisebbségi lény:
„E kozmikus magányban, ahol annyi a csillag, az űr – teméntelen a Túlerő! Az élettelen. Az emberi kisebbség (az emberiség) itt él az élettelen többség tengerében. Ezért mindenki kisebbségi és többségi egyidőben. Ezt tudnia kell.
Egy kisebbségi (tehát ember) szerző világokat és korokat (át)ölelő abszurdja a legteljesebb káosz korszakából – avagy kései (de nem elkésett), posztumusz ősbemutató a kolozsvári színpadon.

A rendszerváltás óta eltelt harmincöt év lesz a témája a november 3. és 17. között tartandó kolozsvári 9. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválnak. A színházi szemle programjának gerincét romániai előadások adják.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!