Szalagokon rögzített évtizedek – Interjú Szilágyi Szabolccsal

– Öt év kényszerszünettől eltekintve 60 éve működik a Kolozsvári Rádió, ennyi idő alatt nyilván sokat változott az intézmény nemcsak technikai szempontból. Jelenleg mit tekintenek a legfontosabb feladatuknak?

– A rádiót – a magyar adást is beleértve – az akkori hatalom hozta létre, és az volt a jól megfontolt célja ezzel, hogy kommunista propagandát tudjon eljuttatni mindenkihez, így a magyar kisebbséghez is. Tehát arról, hogy akkor mi volt a cél, túl sokat és túl bőven nem érdemes beszélni, gyakorlatilag \'89 legvégén kezdődött az a korszak, ami a mai intézmény elődje lehet – akkor indult újra a rádió, miután a forradalom napjai alatt a régi rádiósok visszajöttek az említett kényszerszünet után.

1985-ben egyébként azért szüntették meg a Kolozsvári Rádiót (a többi területi stúdióval együtt – a szerk. megj.), mert a kommunista hatalom akkor már úgy gondolta, hogy jobb, ha mindent egy kézbe ránt össze, és csak Bukarestből sugároznak rádióadást. Így tulajdonképpen a rendszerváltást követő újraindítástól beszélhetünk arról, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása közszolgálati műsorszolgáltatóként valóban az erdélyi magyar közösség szolgálatába állt. Ez mint célkitűzés mit sem változott az azóta eltelt időszakban, a módja, a mikéntje, a műsor maga viszont rengeteget változott: mai, korszerű lett.

– Az 1985-ös bezárásig felhalmozott archívumból mennyit sikerült visszaszerezni az újraindulást követően?

– Szimbólumértékű a mi történetünkben az, hogy amikor bezárták a rádiót, a szalagtárat a hírhedt jilavai börtönbe szállították, így mindazokat a hangokat, amiket összegyűjtöttek a hajdani rádiós kollégák, jelképesen bebörtönözték. Ez még azzal együtt is erős jelkép, hogy a kommunizmus évtizedeiben nyilván erős cenzúra működött: igaz, hogy ott találjuk a szalagtár nagy nevei között Kós Károlyt, Tamási Áront vagy Szilágyi Domokost, ezek a felvételek mind cenzúrázott változatban kerültek adásba.

De hát még így is felbecsülhetetlen érték „szabadult\" \'90-ben a jilavai börtönből. Kétféle elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy a „rabság\" jót vagy rosszat tett-e a szalagoknak. Elsődlegesen mindenki arról beszélt, hogy a börtön környezete, a nedvesség, a penész nagy károkat okozott – mesélték, hogy volt olyan szalag, ami egyszerűen szétmállott, amikor visszaérkezett a stúdióba. Sokan viszont azt tartják, hogy a börtön mikroklímája egyenesen jót tett ezeknek a régi szalagoknak, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „túlélték\" az éveket.

Nem tudom, melyik igaz, tény viszont, hogy az archívum tetemes része vagy talán az egész visszakerült hozzánk. Teherautóval szállították vissza, és nagy kupacban bedobálták a rádió nagytermébe, onnan indult a rendszerezés. Viszont amikor újraindult a rádió, nem volt elég hangszalag, így az akkori kollégák az úgynevezett kommunista felvételeket előszeretettel áldozták fel az új felvételek kedvéért, de elképzelhető, hogy több értékes hanganyag is áldozatul esett egy-egy új műsor oltárán.

– Az ünnepi év során ezekből a felvételekből hallhatnak részleteket a hallgatók?

– Amúgy is van egy olyan műsorunk, ami az aranyszalagtárra épül: ha már van egy ekkora kincsünk, akkor nyilvánvaló, hogy ezt fel kell használni. Az ünnepi év apropóján egyrészt kiadunk egy dupla CD-t a „60 év, 60 hang\" séma mentén, másrészt a rádióban is jócskán elővesszük ezeket a régi felvételeket, és rövidebben-hosszabban bejátszunk belőlük a hallgatóknak.

– Az egyéb ünnepi rendezvények közül mit emelne ki?

– Az imént említett CD az igazán jelképes ünnepi vállalkozásunk, ez a legnagyobb értékünk, ez különböztet meg minden más sajtóorgánumtól: hatvanéves múlttal rendelkezünk, és ez hanganyagban dokumentálva is van. Viszont a kerek évforduló apropóján egész évben nagy hangsúlyt fektetünk az ünneplésre. Elindítottunk egy blogot, ahol a kollégák hoznak létre tartalmakat, azért mondom így, mert nemcsak bejegyzéseket írunk, de előkerül sok régi fénykép és egyéb, a rádióhoz kapcsolódó dolog, amiről érdemes szót ejteni, megmutatni, de van egy naponta jelentkező rovatunk is Rácz Éva szerkesztésében, amely a rádió történetét futja végig.

Ezek nagyon rövid, néhány másodperces kis részletek arról, hogy mi minden történt velünk hatvan év alatt. A rovat jó alkalom arra, hogy amit fel lehet kutatni a múltból, azt megjelenítsük az adásokban is. Emellett eseményekkel is készültünk, készülünk: volt fotókiállításunk, bemutattunk már egy CD-t Bartók 44 hegedűduója és forrásai címmel, amelynek a felvételei nálunk készültek. Megjelent kötet formájában a főszerkesztő-helyettes, Rostás-Péter István Tótágas című rovatának rádiójegyzetei Könczey Elemér rajzaival, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban pedig Keresztes Ildikó-koncertet szerveztünk, amelyen a 900 férőhely is kevésnek bizonyult. Gyerekeknek szóló meseversenyt is szerveztünk, de szeretnénk középiskolásoknak is szervezni egy rádiós versenyt, és lesz még sok más is az év folyamán.

– Régi tervük az, hogy egész napossá bővítsék a magyar adást, ez az RMDSZ kormányra kerülésével ismét bekerült a kormányprogramba is. Aggodalomra adhat azonban okot Stelian Tănase, a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának terve, aki a hatalmas adósságot felhalmozó intézményt a BBC-modell szerint reformálná meg, összevonva azt a közrádióval. A két elképzelés antagonisztikusnak tűnik.

– Nagyon flegmatikusan külön kell választani azt, hogy mi szeretnénk az egész napos magyar adást, és azt, hogy van-e erre politikai akarat, lesz-e politikai döntés az ügyben. Nyilvánvalóan nagyon szeretnénk, és meg is csinálnánk, de nem rajtunk múlik. A köztévé és a rádió összevonásának terve miatt vannak félelmek, hiszen nagy különbség a két intézmény között, hogy a köztévé óriási adósságot görget maga előtt, a rádió viszont, ha minimálisan is, de nyereséges. Mindenki levonhatja a következtetéseket, hogy mi lesz, ha ezt a két entitást összegyúrják. Nekünk végső soron a lényeg az, hogy adás legyen, rádió legyen, hogy tovább tudjuk végezni a munkánkat.

– A jelenlegi csapat számára melyek voltak a legfontosabb pillanatok, mik az árnyoldalak és a további tervek?

– Minden alkalom fontos, amikor egy rendezvény, egy koncert kapcsán a hallgatókkal találkozunk, és van visszajelzés a munkánkkal kapcsolatban, ha néhányan elmondják, hogy szeretnek minket, és fontosak vagyunk a hallgatók életében. A legnagyobb negatívum – ami talán az egész napos műsoridővel lassan megoldódhat – az, hogy a műsoridőnk lejártával el kell engedni a hallgatóinkat, és csak reménykedhetünk abban, hogy amikor visszaülünk a mikrofonhoz, a hallgatókat is sikerül újra bevonzani. Ami szintén nem rajtunk múlik – hiszen műszaki vonatkozású probléma –, hogy jelenleg csak fél Erdélyhez szólunk, ezt a hatósávot kellene ultrarövid hullámhosszon kiterjeszteni a Szilágyságra, Bihar és Szatmár megyére, a szórványvidékekről sem megfeledkezve, ahova szintén fontos lenne eljutnunk.