Hirdetés

Stílszerűen március 15-én mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Népek tengere című, felújított előadását

•  Fotó: Szigligeti Színház

Fotó: Szigligeti Színház

Március 15-én mutatja be felújított, Népek tengere című előadását a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese – közölte a társulat.

Krónika

2024. március 01., 15:412024. március 01., 15:41

2024. március 01., 16:002024. március 01., 16:00

Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című, 1848. március 27 – 30. között keletkezett versét veszi alapul a produkció. Amint a közleményben olvasható, a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese

2018-ban napjaink néptáncmozgalmának kiemelkedő egyéniségeivel együttműködésben hozta létre a Népek tengere című folkelőadást, amely 2022-ben a Dubaji Világkiállításon is zajos sikert aratott. Az előadást 2024-ben felújították, és – címéhez illeszkedően – március 15-én 19 órakor visszatér a Szigligeti Színház nagyszínpadára.

Hirdetés

„Dallamok, melyek összekötik a népek tengerét, megegyeznek, és mégis különböznek egymástól. Népcsoportok táncai és stílusai, melyek áramlatként meghatározzák a tenger mozgását. Ha a mélybe tekintünk, meglátjuk a cseppeket, felismerjük a kimagasló individuumok táncait, mozdulatait. Ezekből a reánk hagyott cseppekből áll össze a népek tengere” – vallja az előadásról Sánta Gergő koreográfus-rendező.

•  Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad Galéria

Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad

A bemutatóra a belépés ingyenes, de meghívó igényléséhez kötött. A meghívókat a Szent László Egyesület székhelyén (Nagyvárad, Kálvin János utca 1. szám) lehet igényelni március 4-étől, hétfőtől, munkanapokon 12–18 és szombaton 10–13 óra között.

Táncosok: Barkóczi Réka, Brugós Sándor, Fodor Virág, Forgács Zsombor, Forgács-Pop Jácint, Imre Béla, Kádár Orsolya, Kerekes Dalma, Krupár Luca, Nagy Dominika, Nagy Csomor Márton, Rácz Lajos, Teremy Anna m.v., Törteli Nadin, Rácz Imre-Adrián m.v. Zenészek: Puskó Márton m.v. – hegedű, Dragony Gábor m.v. – brácsa, Gyurkó Ádám m.v. – harmonika, Kiss Barni m.v. – cimbalom, Kelemen-Molnár János m.v. – nagybőgő, Dallos Levente – hegedű, Kelemen -Molnár János m.v. – nagybőgő, Dallos Levente – hegedű. Rendező-koreográfusok: Sánta Gergő, Sánta-Bíró Anna. Koreográfusok: Appelshoffer János, Rémi Tünde, Fundák Kristóf, Fundák-Kaszai Lili. Zenei szerkesztő: Nyitrai Tamás.

korábban írtuk

Ecce homo: Munkácsy-festmények színházi megközelítésben a Háromszék Táncegyüttes különleges előadásában
Ecce homo: Munkácsy-festmények színházi megközelítésben a Háromszék Táncegyüttes különleges előadásában

Különleges, a 180 évvel ezelőtt született Munkácsy Mihály festményeiből ihletődő produkciót mutat be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az Ecce homo című előadást Farkas Tamás békéscsabai koreográfus-rendező és Tapasztó Ernő rendező, az Aradi Kamaraszínház vezetője állította színpadra. A produkcióról, amelynek ja

korábban írtuk

Régi mesék, új történetek – újra színpadra viszi a VANmeSE című előadást a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház
Régi mesék, új történetek – újra színpadra viszi a VANmeSE című előadást a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház

Újra színpadra állítják Nagyváradon az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattak be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés