Sebestyén Aba: helyzetbe kell hozni a fiatal tehetségeket

– Az utóbbi években mintha összefonódott volna a pályája a Székely Csabáéval. A drámaíró nagysikerű Bánya-trilógiájának ősbemutatóit ön rendezte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és az ön által vezetett Yorick Stúdió koprodukciójában, november 15-én pedig a BBC drámapályázatán 2009-ben díjazott, Szeretik a banánt, elvtársak? című alkotás magyar nyelvű monodráma-változatát az ön szereplésével mutatta be a Yorick. Mitől ilyen sikeres az együttműködés Székely Csabával? Folytatásra is lehet számítani?

– Nagyon szerencsés volt az egymásra találásunk az első közös munka, a Bányavirág kapcsán. A darabot egy workshopon fedeztem fel. Amikor először elolvastam, rendesen gyomorszájon vágott a történet, hiszen úgy éreztem, hogy rengeteg közöm van a drámában bemutatott világhoz, jól ismerem azokat a szereplőket, akiket Csaba megszólaltat, hiszen jómagam is Erdővidékről származom, egy bányászfaluban nőttem fel, így hát visszaköszöntek ezek az emlékek, eszembe jutottak az ott élő emberek.

Kivételesen jónak tartom, hogy ezeket a sötét élethelyzeteket úgy szólaltatja meg Csaba, hogy egyszerre nevetünk és sírunk a helyzeteken és az embereken, egyszerre szánom a szereplőket, és nevetek is rajtuk. Csaba a próbák alatt többször bejött, kértem, hogy bizonyos dolgokon változtasson, kihúzott a szövegből, néhol hozzáírt.

Azóta eléggé összeszoktunk, már ott tartunk, hogy egy tavaly szeptemberben született ötlettel elmentünk Keresztes Atillához, a vásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának vezetőjéhez és elmondtuk, hogy szeretnénk egy zenés tragikomédiát csinálni Csaba ötlete alapján, holott a szöveg még két héttel a próbák elkezdése előtt is íródott. Keresztes viszont rábólintott, így a Hogyne, drágám! című előadást december végén, szilveszteri előadásként mutatjuk be – én rendezem, Csaba írja a szövegét, Czári Tibor írja hozzá a zenét Bartha József pedig a díszletet tervezi.

– Örök dilemma a színházi világban a kortárs drámákból készült előadások kapcsán, hogy hol ér véget a szerző, és hol kezdődik a rendező szerepe. Székely Csaba mennyire volt nyitott a kész szöveg változtatására?

– Nagyon jó Csabával dolgozni, abszolút nyitottan áll mindenféle új ötlet elé. Kiváló karaktereket írt meg, az én dolgom pedig az volt, hogy a karaktereket húsvér emberekké varázsoljuk, a helyzeteket igazán elmélyítsük a színpadon. Hiszen, hogyha nem szólalnak meg bizonyos regiszterei egy-egy élethelyzetnek vagy szereplőnek, akkor könnyen a felszínen maradhatunk, és akkor az öncélú komédia felé tolódhat el az előadás.

– Lassan egy évtizede működteti a Yorick Stúdiót Marosvásárhelyen. Mi késztette arra, hogy a kőszínház mellett létrehozzon egy alternatív teátrumot?

– Jövőre valóban 10 éve lesz, hogy létrejött a Yorick. Egyfajta elégedetlenség és egyfajta kíváncsiság miatt alapítottam meg annak idején, hiszen szeretem tágítani a határaimat. Azért vágtam bele, mert tudtam, hogy szükség van kísérletezésre, valamiféle önképzőkörre, hiszen a színésznek folyamatosan formálnia kell önmagát. Nekem már akkor voltak rendezői ambícióim, és tudtam, hogy ki lehet nevelni egy csapatot, amellyel hosszú távon lehet dolgozni. Visszatekintve, ezek a dolgok be is igazolódtak.

– Igazolták ezt a fesztiválszereplések és a díjak is. A szakmai elismerések mellett mit tart fontosnak az elértekből?

– Valóban sok fesztiválon megfordultunk, a 20/20 című előadásunkkal eljutottunk Londonba, Lengyelországba, Budapestre, Debrecenbe, Karácsonkőre, Bukarestbe és erdélyi független színházként kijutottunk a magyarországi POSzT-ra, ahol különdíjat kaptunk. A Bányavirággal pedig ugyanitt megnyertük a legjobb előadás díját. A siker azonban személyes siker is. A fő cél az volt már az induláskor, hogy fiatal tehetségeket, színészeket, rendezőket, tervezőket, szerzőket „hozzunk helyzetbe”, ami által fejlődhetnek. Az hogy ez eddig sikerült, már önmagában nagy siker.

– Milyen jellegű darabokat részesítenek előnyben?

– Olyan darabokat választunk, amelyek rólunk szólnak, a mából szólnak a máról, és olyan aktuális problémákat dolgoznak fel, amelyekkel a fiatalság, a hétköznapi ember nap mint nap találkozik. Olyan problémákat, amiket nem nagyon mondunk ki, mert tabutémák.

– Volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy legszívesebben kiszállna a társulatból?

– Igen, volt. Főleg az első 3-4 évben volt nagyon nehéz, mert rengeteg akadályba ütköztünk, folyamatos volt a pénztelenség, a semmiből kellett színházat csinálni. Most sem sokkal jobb a helyzet, de azóta letettünk néhány dolgot az asztalra, így sikerült elérni, hogy benne legyünk a magyarországi színházi pályáztatási rendszerben: bizalommal tekintenek a Yorick Stúdióra, mert tudják, hogy amire pályázunk, azt meg is valósítjuk.

Bodor Tímea