Hirdetés

Sárika nénit robotra cserélik – Madách Falansztere és a többi szín tíz Bihar megyei diákcsapat fórumszínházi előadásában

Az ember tragédiájának mindig aktuális gondolatiságát a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjaihoz is közel viszi a projekt •  Fotó: Színemről színedre/Facebook

Az ember tragédiájának mindig aktuális gondolatiságát a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjaihoz is közel viszi a projekt

Fotó: Színemről színedre/Facebook

Játék, színház és közvita egyben Az ember tragédiája című mű alapján készülő fórumszínházi esemény, amelyet Nagyváradon tartanak május 9-én, kedden tíz Bihar megyei középiskolás csapat, valamint egy egyetemi hallgatókból álló csoport részvételével. Idén jubileumi év van: 200 esztendeje született Madách, az ennek jegyében létrejött projektről Tasnádi-Sáhy Péter színházrendező-dramaturgot, a Színemről színedre – fórumszínházi esemény Madách szellemében című rendezvény vezetőjét kérdeztük.

Kiss Judit

2023. május 08., 18:022023. május 08., 18:02

Közös gondolkodásra, játékos vitára kívánja serkenteni a diákokat korunk fontos, Az ember tragédiája gazdag gondolatiságához is szervesen kapcsolható kérdéseiről a Nagyváradon kedden tartandó fórumszínházi esemény. A Vendégoktatók a Magyar Kultúráért elnevezésű programsorozat keretében, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, N. Császi Ildikó, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vendégoktatója kezdeményezésére jött létre a projekt

a Partiumi Keresztény Egyetem és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség együttműködésében.

Hirdetés

A május 9-ei alkalmon a Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Nagyváradi Művészeti Líceum, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az Érmihályfalvi 1-es számú Technológiai Líceum, a margittai Horváth János Elméleti Líceum, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai mutatnak be rövid,

Az ember tragédiája színeiből ihletett, kortárs emberi és társadalmi kérdéseket felvető jeleneteket.

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapata és Tasnádi-Sáhy Péter rendező (jobbról) •  Fotó: Színemről színedre/Facebook Galéria

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapata és Tasnádi-Sáhy Péter rendező (jobbról)

Fotó: Színemről színedre/Facebook

Közel hozni a diákokhoz a Madách-i problémafelvetéseket

Tasnádi-Sáhy Péter színházrendező-dramaturg, a Színemről színedre – fórum-színházi esemény Madách szellemében című rendezvény vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, tavaly nyár óta intenzíven foglalkozik fórumszínházzal, régóta érdekli már ez a színházi forma. „Göteborgban nagyon izgalmas műhelymunkán vettem részt, amit Geo Britto tartott. Ő közvetlen munkatársa volt a brazíliai Augusto Boalnak, aki az „elnyomottak színházát” kitalálta. Boal halála után pedig Britto viszi tovább, Svédországban közelről megismerhettem a fórumszínház módszerét gyakorlatban” – mondta el Tasnádi-Sáhy Péter.

Kifejtette, azt tapasztalta, hogy a fórumszínház rendkívül jó közösségépítő színházi forma, ugyanakkor nagyon alkalmas arra, hogy közvitára ösztönözze a résztvevőket, minőségi közbeszédre tanítson.

Tíz Bihar megyei oktatási intézmény, köztük a Ady Endre Elméleti Líceumdiákjai vesznek részt a projektben •  Fotó: Színemről színedre /Facebook Galéria

Tíz Bihar megyei oktatási intézmény, köztük a Ady Endre Elméleti Líceumdiákjai vesznek részt a projektben

Fotó: Színemről színedre /Facebook

„Arra gondoltam, hogy nálunk minderre bizony szükség van. A pandémia idején csináltam a váradi Szigligeti társulatával egy Tragédia-átiratot fiataloknak Madách művéből, akkor online óra keretében sok diákkal beszélgettem a műről. Kiderült számomra akkor, hogy elég nagy a távolság a mai gyerekek és a Madách-mű között, miközben a Tragédiában rengeteg gondolat és problémafelvetés kortárs, mai, aktuális” – mondta a rendező.

Két-három perces jelenetekből áll össze az előadás

Úgy fogalmazott, az a lépték, ahogyan Madách a magyar irodalomban egyedülálló módon mer gondolkodni a nagybetűs Emberről, el kell jusson a fiatalokhoz: valami olyan módot kell találni, amivel megnyitjuk a gyerekek számára ezt a közös kulturális kincset. „Innen jött az ötlet, hogy az lenne jó, ha minél több embert bevonnánk, és ez sikerült is, hiszen kilenc Bihar megyei – öt váradi és négy más településen működő – középiskola és a PKE kapcsolódott be, tíz csapat állt össze. A PKE kötött a tanfelügyelőséggel egy együttműködési megállapodást és ennek keretében zajlik a projekt.

Minden csapattal találkoztam és a Tragédia egy-egy színét, vagy egyes esetekben színcsoportot közelítünk meg: például a Paradicsom-színt a PKE hallgatói, a váradi Ady líceum csapata a Prága- Párizs-Prága szín konfliktusrendszerét” – fejtette ki a rendező.

Arra is kitért, hogy a székelyhídi csapatnak a Falanszter jelenet jutott, ennek kapcsán beszéltek a diákokkal arról, hogy Madáchnál ebben a színben az ember egészen elgépiesedik, és hogy ezzel a jelenséggel hol is tartunk ma, szóba kerültek a robotok, a mesterséges intelligencia. „A munka mindenki csapattal úgy zajlott, hogy én vittem a mű adott színében föllelhető konfliktus témáját, igyekeztem a diákoknak impulzusokat adni. A probléma kifejtése, ami egy két-három perces jelentet eredményezett csapatonként, teljesen a diákoké.

Például a székelyhídi csapatnál az a jelenet, hogy a cukrászdában a pultost, aki mindenki ismer, Sárika nénit lecserélik egy robotra, és hogy erre hogyan reagál a közönség” – mondta el a rendező.

Mint sorolta, például az egyiptomi szín kapcsán, ahol Ádám fáraó, Éva pedig rabszolganő, a vagyoni egyenlőtlenségek problémáját közelítik meg a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapatával, azt, hogy milyen esélye lehet ma egy gazdag fiú és egy szegény lány szerelmének. „Tehát fontos társadalmi kérdések gyűlnek össze kis jelentekben, amelyek reflexiók Az ember tragédiája egyes színeire. Május 9-én a PKE nagytermében összegyűl a tíz csapat, a kis jeleneteket összerakjuk egy 35-40 perces előadásba, a részvevők megszavazzák, hogy mely jelentek problémafelvetését tartják a legaktuálisabbnak, és három jelenetet mondjuk „megnyitunk” a fórumszínház számára” – fejtette ki Tasnádi-Sáhy Péter.

Az oktatás részévé kellene tenni a hasonló projekteket

A rendező kifejtette, ez azt jelenti, hogy veszik a jelentet, és megkérik a közönséget, hogy az adott problémára milyen megoldást lehetne találni. Akinek van ötlete, az nemcsak elmondja, hogy milyen megoldást látna, hanem be is áll a jelenetbe, és a saját stratégiája szerint valamelyik szereplő helyében, vagy akár egy új szereplőként próbál válaszokat adni a felvetett problémákra: ez játék, színház és közvita egyben – emelte ki a rendező.

Hozzátette, mindenki azt kérdezi, hogy lesz-e az eseménynek folyatása, de ez a projekt most ebben a formában kerek, és nagyon sok szervezést igényel tíz tanintézet diákjainak összegyűjtése.

A nagyváradi Ady iskola diákjai a Madách művéből kiinduló előadás egyik próbáján •  Fotó: Színemről színedre/Facebook Galéria

A nagyváradi Ady iskola diákjai a Madách művéből kiinduló előadás egyik próbáján

Fotó: Színemről színedre/Facebook

„Csodálatos, hogy a Bihar megyei középiskolák azonnal a kezdeményezés mögé álltak, az iskolabuszokkal behozzák a diákokat Váradra, kísérik őket a tanárok, nagy szeretettel és segítőkészséggel viszonyultak a projekthez. Nagyon jó lenne, ha lenne folytatása, de a legeslegjobb az lenne, ha az efféle projektek nem „kiszakított idők” lennének az oktatásból.

Idézet
Ha ez működik és rá lehet venni a megye fiataljait az összes magyar érintettségű intézményből, hogy együtt gondolkodjanak, együtt játsszanak, és őket érintő társadalmi kérdésekről véleményt formáljanak és cseréljenek, akkor ennek mindenképpen folytatást kell találni” – hívta fel a figyelmet a rendező.

Hozzátette, a pedagógusok és a diákok részéről is erőn felüli az, hogy részt vesznek ezekben a tevékenységekben, azért is találták ki úgy, hogy konkrétan 2-szer 3 órányi részvételt kérnek tőlük. Ezért van az, hogy a jelentek hossza 2 és fél- 3 perc, mert ennyit lehet ennyi idő alatt minőségben megvalósítani. „Tehát mivel ez többlet erőfeszítésnek számít a diákok részéről, arra is rávilágít, hogy nem arról szól az oktatási rendszer, hogy jó táptalaja legyen a hasonló kezdeményezéseknek” – mondta Tasnádi-Sáhy Péter.

korábban írtuk

Tasnádi-Sáhy Péter rendező szerint a diákok és a színház számára is gyümölcsöző lehet, ha választható tárgy lesz a drámaóra
Tasnádi-Sáhy Péter rendező szerint a diákok és a színház számára is gyümölcsöző lehet, ha választható tárgy lesz a drámaóra

A színház szempontjából is rendkívül hasznos, ha a gyerekek közelebb kerülnek ehhez a világhoz, hiszen színházértő emberekké válhatnak – mondta el a Krónikának Tasnádi-Sáhy Péter színházi rendező, dramaturg, a nagyváradi Szigligeti Színház számos színházi neveléssel foglalkozó programjának mentora.

korábban írtuk

Bessenyei István nevét veszi fel a Szatmárnémetibe költöző romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál
Bessenyei István nevét veszi fel a Szatmárnémetibe költöző romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál

Bessenyei István nevét veszi fel a romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelyet ezentúl Szatmárnémetiben fognak tartani – közölte szerdán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés