
Bessenyei István számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt
Fotó: Facebook/Harag György Társulat
Bessenyei István nevét veszi fel a romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelyet ezentúl Szatmárnémetiben fognak tartani – közölte szerdán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
2022. április 13., 20:572022. április 13., 20:57
A színház közleménye Bessenyei Gedő Istvánt, a Harag György Társulat igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy a 2018-ban elhunyt édesapja – aki a Harag György Társulat örökös tagja és volt igazgatója – évtizedeken át segítette a Szilágycsehben tartott Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál megszervezését, évente tartott tábort diákszínjátszóknak, és akkor is a diákszínjátszók mellett volt, amikor már gyógyíthatatlan beteg volt.
„Számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt, ahogyan a felnőtt műkedvelő színjátszásé is, amelynek utolsó szatmári műhelyét, a Kulissza Színpadot is ő alapította és vezette tíz éven át” – mondta Bessenyei Gedő István.
Az igazgató rámutatott, hogy a diákszínjátszásban nem az az elsődleges cél, hogy majdani színészeket képezzenek, sokkal fontosabb, hogy színházszeretővé, nézővé váljanak a fiatalok.
Az új szervezők nevében Pataki Enikő, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója felhívást intézett a Romániában működő magyar diákszínjátszó mozgalmak vezetőihez, hogy bár sokuk munkáját visszavethette vagy akár kényszerszünetre ítélte a koronavírus-járvány, indítsák újra a színjátszóköröket, és vegyenek részt a fesztiválon, amely november 11. és 13. között lesz. A seregszemle eddig vándorfesztivál volt, mindig a nyertes csapat nyerte el a szervezés jogát.
A Szatmárnémetibe költöző verseny névadója, Bessenyei István színész, rendező és színházigazgató, a Proscenium Alapítvány egykori elnöke számos diák és műkedvelő színjátszómozgalom alapítója és szaktanácsadója volt. 1981-től 2018-ban bekövetkezett haláláig a szatmári magyar társulat művésze volt.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!