Hirdetés

Rómában tűzték műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását

színház

Farkas Loránd a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadásának egyik főszerepében

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Teatro di Roma 2026/2027-es évadában is látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadása.

Krónika

2026. június 14., 10:322026. június 14., 10:32

2026. június 14., 10:322026. június 14., 10:32

A produkció meghívást kapott Olaszország egyik legjelentősebb színházi intézménye, a Teatro di Roma 2026/2027-es évadába. Jon Fosse Nobel-díjas norvég drámaíró művét Tompa Gábor rendezésében 2026. november 25. és 29. között öt alkalommal láthatja a római közönség – közölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Az előadás a Teatro di Roma következő évadának nemzetközi programjában kapott helyet, amely a kortárs európai színház kiemelkedő alkotásait és meghatározó művészeit mutatja be az olasz közönség számára. A Il Teatro è VITA (A Színház az ÉLET) mottóval meghirdetett 2026/2027-es évad több mint kilencven produkciót vonultat fel, és különleges jelentőségét adja, hogy a római színházi élet egyik fontos helyszíne, a Teatro Valle tizenkét év után ebben az évadban nyitja meg újra kapuit.

Hirdetés

A Teatro di Roma Olaszország egyik legjelentősebb színházi intézménye,

amely több játszóhelyet – köztük a történelmi Teatro Argentina, a kortárs előadásokat befogadó Teatro India és a nemrég újranyitott Teatro Valle színházat – fog össze, és évadról évadra a kortárs európai színház kiemelkedő alkotóit látja vendégül. A meghívás ezért nemcsak jelentős nemzetközi bemutatkozási lehetőség, hanem egyben a kolozsvári előadás művészi értékének fontos szakmai visszaigazolása is.

színház Galéria

Pethő Anikó, Gedő Zsolt és Farkas Loránd

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az Én vagyok a szél bemutatójára 2025 februárjában került sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.

Az előadásról írt beszámolónk itt olvasható.

A produkció azóta több rangos szakmai elismerésben részesült: 2025-ben elnyerte a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának fődíját,

2026-ban pedig a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjain három kategóriában is jelölést kapott. Bocskai Gyopár a Legjobb díszlet- és jelmeztervező, Boros Csaba a Legjobb eredeti zene, Groza Romeo pedig a Legjobb fényterv kategóriájában szerepelt a jelöltek között.

Jon Fosse különleges atmoszférájú drámája két ember végső utazásának történetét meséli el. Az előadás két főszerepét

  • Gedő Zsolt
  • és Farkas Loránd alakítják,
  • az Asszonyok karának tagjai:
  • Kali Andrea,
  • Kató Emőke,
  • Kicsid Gizella,
  • Laczó Júlia,
  • Pethő Anikó
  • és Varga Csilla.

A produkció alkotócsapatának tagjai: Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, Györgyjakab Enikő koreográfus, Boros Csaba zeneszerző, Groza Romeo fénytervező, valamint András Zsolt korrepetítor. Az előadás Domsa Zsófia magyar nyelvű fordításának felhasználásával készült.

Az Én vagyok a szél római vendégjátéka tovább erősíti a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi jelenlétét, és újabb rangos állomással gazdagítja az előadás eddigi sikeres hazai és külföldi pályafutását.

korábban írtuk

Létünk végességével szembesítő líra a színpadon – Sokféle dimenziót nyit meg az Én vagyok a szél
Létünk végességével szembesítő líra a színpadon – Sokféle dimenziót nyit meg az Én vagyok a szél

Erőteljes kisugárzású előadás a Tompa Gábor által a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett Én vagyok a szél: a néző felkavaró, egyszersmind katartikus, nehezen felejthető élménnyel marad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés