HIRDETÉS

Pengeélen az élet peremén - Kakuk Marci a nagyváradi Szigligeti Színházban

Molnár Judit 2018. április 10., 11:11

Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját mutatta be a hétvégén a nagyváradi Szigligeti Társulat a Kossuth-díjas Gothár Péter rendezésében.

Fotó: Vígh László Miklós

A felgyorsult városiasodás termelte ki a fokozatos gyökérvesztés, a sehova sem tartozás gyilkos érzését, a folyamatos egyensúlyozást az élet peremén. A falvak mikrovilágából a városokba sodródó egzisztenciák

egyrészt nem találják a helyüket, még nosztalgikus vágyódást éreznek a „mindenki ismer mindenkit” falusi közösség biztonsága iránt, másrészt viszont már nem tudnának újból ott élni.

HIRDETÉS

Ez a pengeélen táncoló sem itt, sem ott állapot formálja olyanná a városszéli lumpenvilágot, amilyennek Tersánszky Józsi Jenő a nevével összeforrt és időről időre újabb részekkel gazdagított Kakuk Marci történetfüzérben megfesti és ahogy manapság, az első rész megjelenése után százöt esztendővel, világrengető események hatása ellenére is, magunk körül látjuk. Nagyon ellentmondásos ez a peremélet, stílusosan talán leginkább úgy mondanám, hogy bonyolultságában átlátszóan egyszerű, egyszerűsége viszont gubancosan bonyolult. Valójában az emberi kapcsolatok és alapvető érzések látszata és valósága folytonosan átjátszódik egymásra, egy időben, állandóan el- és kitakarják magukat. Egyszóval – színházi szempontból – ez az alakítás nagyszerű lehetősége.

A nagyváradi Szigligeti Színház csapata pedig, Gothár Péter Kossuth-díjas rendező vezényletével ki is aknázta a lehetőséget.

Annak ellenére, hogy a Kakuk Marci alakjai alapfokon belesimulnak a hasonló tárgykörben mozgó figurák seregébe, különböznek is tőlük: elesettségükkel sem nem kérkednek, sem nem élnek vissza, nem árad belőlük sem jóság, sem gonoszság, a barátság és a barátság elárulása pillanatfüggő, a külső körülmények szerint alakul. Végeredményben ezek az emberek is ugyanúgy a boldogságot és boldogulást keresik, mint bárki más, bárhol a világon. Az viszont sokat elárul róluk, hogy számukra a boldogság jelképes kék madara többszörösen gyötört bagolyfióka, ami nem hagyja, hogy végezzenek vele, egy kis ráfújt alkoholpárától mindig magához tér, és újra repül.

A címszereplő Kakuk Marci veleszületett empátiájának köszönhetően válik ki a többiek közül: a csalókkal, hazugokkal és tolvajokkal ugyanolyan jól tud bánni, mint a legkülönbözőbb gyökerű, de egyformán a hódításra és a férfiak kisajátítására hajtó nőkkel,

emberkezelő hajlamának csúcsa pedig az alig ember, félkegyelmű Jánoska „háziasítása”. Hunyadi István remekül oldotta meg Marci figuráját, különösképpen, hogy egy pillanatig sem érződött a nagyot alakítás külső-belső kényszere, hanem hagyta, hogy saját egyéniségének kisugárzása irányítsa színpadi énjének szavait és tetteit.

Fotó: Vígh László Miklós

Dimény Levente Somája vérbeli szélhámos, aki mindig sikeresen rátapint a különböző lehetőségekre, az viszont már az elején érződik, hogy ha úgy adódna, akkor talán szívesebben élne tisztességesen. Csakhogy nem adódik: belehal az életébe.

Balogh Attila most először mutatta meg a váradi színpadon, hogy mire képes: élő figurát formált az inkább meseszerű Jánoskából.

Nagyon tetszett Csatlós Lóránt, Ababi Csilla, Szabó Eduárd, Tasnádi-Sáhy Noémi, Gajai Ágnes és Tóth Tünde alakítása, de igazság szerint a legkisebb szerepeket játszókat föltétel nélküli dicséret illeti, olyan jókedvű, odaadó játék áradt a színpadról. A további előadások feltehetőleg még fogják némiképp csiszolni a ritmust, hiszen a fölöslegesen elnyújtott és túlharsogott zárójelenet tömörebben és visszafogottabban hatásosabb volna, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben szinte kötelezőként kezelt három órából vissza is lehet venni, lévén – egyelőre – csak íratlan szabály, nem fővesztés terhe mellett kőbe vésett kötelezvény. Ha másért nem is, de a kevesebb többet ér örök igazsága mián.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS