
Elkésett műemlékvédelem. A szilágycsehi református templom februárban leomlott tornyának maradványai
Fotó: Orbán Orsolya
A kulturális minisztérium átszervezné az épített örökség védelmét az elmúlt években főként erdélyi műemléktemplomoknál történt falomlásokra tekintettel, az erre vonatkozó tervet kedden bocsátották közvitára – tudatta a szaktárca Facebook-oldalán. A minisztérium szerint több mint 600 műemlék épület áll az összeomlás szélén Romániában.
2026. június 17., 17:172026. június 17., 17:17
A minisztérium bejegyzésében hangsúlyozta: a romániai épített örökség védelme átszervezésre, reformra szorul, mely során megerősítik a független szakértők státusát és tisztázzák az egyes állami intézmények felelősségi körét. A cél nem a meglévő intézmények megszüntetése, hanem megerősítése a felelősségi körök tisztázása, az adminisztratív kapacitás növelése és a védelmi mechanizmusok mai valósághoz és technikákhoz való igazítása révén – írták. A tárca szerint a romániai műemlékek leromlott állapota nemcsak a finanszírozás és a jövőkép hiányának tudható be, hanem „rendszerszintű problémáról” van szó.
Az intézményi felépítés, amelyen keresztül a műemlékek védelme történik, elavult, széttöredezett, és gyakran egymással versengő törzsi érdekek jellemzik – közölték.
Hangsúlyozták, hogy a változtatáshoz mentalitásváltás is szükséges: le kell győzni a változással szembeni ellenállást, meg kell szabadulni a személyes vagy csoportérdekek vezérelte szűklátókörűség logikájától. „Az örökség nem tartozik semmilyen szakmai testülethez, intézményhez, befolyási hálózathoz. Az örökség a miénk, mindannyiunké” – fogalmaztak.
Emlékeztettek, hogy a jelenlegi struktúrával „a szakemberek 36 éve csapdába estek”, noha vezetői szinten minden erőfeszítést megtettek, hogy a bukaresti székhelyű Nemzeti Örökségvédelmi Intézet (INP) kiegészítse egymást a központi adminisztráció, illetve a megyei kulturális igazgatóságok struktúráival és a műemlékvédelemre szakosodott civil szervezetekkel. Hozzátették:
Ezért arra kérik a szakembereket, az adminisztrációban dolgozókat, a műemlék épületek tulajdonosait és a civil szféra tagjait, hogy javaslataikkal járuljanak hozzá egy erősebb, koherensebb és hatékonyabb örökségvédelmi rendszer kiépítéséhez.
A minisztérium honlapján közzétett tervezet kitér a feladatok szétválasztására, a területi leosztásra, hangsúlyozva, hogy míg a stratégia és a koordinálás központi, a működtetés regionális feladat. Arra is rámutatnak, hogy az épített örökség védelme a történelmi és földrajzi sajátosságok figyelembevételével kell történjen, nem pedig a közigazgatási felosztás alapján.
A kulturális tárca azt követően tette közzé tervét, hogy szombaton leomlott a muzsnai szász erődtemplom várfalának egy része.

Nem volt előre jelezhető a muzsnai erődtemplom várfalának részleges leomlása az eddig rendelkezésre álló adatok alapján – közölte az evangélikus egyház a szakértői vizsgálatok első eredményeire hivatkozva.
Az elmúlt években egyre gyakrabban fordul elő falomlás középkori műemléktemplomoknál, a magyar vonatkozású műemlékek közül februárban a szilágycsehi református templom tornya omlott össze. A leginkább veszélyeztetett műemlékek a történelmileg szászok által lakott Királyföld és Beszterce környékének szász evangélikus templomai, melyek a hívek rendszerváltás előtti Németországba távozásával többnyire gazdátlanul maradtak.
A szaktárca adatai szerint több mint 600 műemlék épület áll az összeomlás szélén Romániában, elsősorban a gazdátlanul maradt szász templomokat fenyegeti a megsemmisülés veszélye.

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!