Osztályrészük a meghasonlás – Bocsárdi-rendezés a kolozsvári román színházban

A kortárs lengyel drámairodalom egyik legjelentősebb alakjának, a rendező, dramaturg, színházkritikus Tadeusz Słobodzianeknek immár sok nyelvre lefordított darabját, A mi osztályunkat Bocsárdi László Jászai Mari- és Uniter-díjas rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója állította színpadra a kincses városban.

Az óhatatlanul és minden irányból nézve tragédiába torkolló történetsorozatot a rendező letisztult eszközkezelése, higgadt és távolságtartó optikája, ugyanakkor az árnyalatnyi humort sem nélkülöző megközelítése teszi maradandó színházi élménnyé. A mi osztályunk Bocsárdi rendezésében erős reflektorfénybe helyezi az emberek közötti megértés és meg nem értés, az egyéni és közös bűn, a felelősség, a senki által nem igényelt igazság, az emberi kapcsolatok kifürkészhetetlenségének kérdéseit.

A minimalitásával üzenő díszletanyaggal, a Kiss Zsuzsanna munkáját dicsérő szuggesztív, sokat sejtető jelmezekkel megelevendő eseménysorozat azt érzékelteti: a múlt század vérzivataros évtizedeiben az önmagukból kifordult értékrendek és az egymásnak feszülő világnézetek által mozgatott szereplők az élet és halál tűnékeny határmezsgyéjén élik újra sorsukat.

Słobodzianek 2009-ben írt drámája, amely elnyerte a színpadi műveket jutalmazó legrangosabb lengyelországi elismerést, a Nike díjat is, és amelyet első ízben Londonban mutattak be, egy iskolai osztály sorsát követi végig tíz lengyel és zsidó diák megrendítő visszaemlékezésének tükrében 1925-től a kétezres évekig.

„Słobodzianek a két század találkozásának egyik legjelentősebb drámaírója. És bár nemrég írta A mi osztályunkat, a mű struktúrája a görög tragédiákra, Shakespeare-re emlékeztet, rendkívül meglepő dramaturgiája ugyanakkor a dokumentarista színházzal is rokonítja a művet” – vallja Bocsárdi László.

A több mint két és fél órás előadás, amelyet hosszas tapssal jutalmazott a román színház közönsége, egy szuszra, a Boros Csaba által szerzett és vezényelt kórusművek „lélegzetvételeivel” meséli el a szerteágazó történetet, a halál felé tartó szereplők sorsát. Így a néző mintegy „székéhez szögezve” két és fél óra leforgása alatt tanújává válik annak, amint a felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt a bolsevik diktatúra, majd a fasiszta terror, később a kommunista önkény szakítja szanaszét, egymás ellen fordítván az egykori osztálytársakat.

A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a korábbi barátok elárulják egymást, az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, gondtalan közös játékuk később rémtörténetek sorozatává válik. „Rendkívül fontos ez a szöveg, hiszen épp érzékeny pontunkon érint: arra késztet, hogy sikerüljön túllépni borzalmas emlékeinken, amelyeket hiába próbálunk elfelejteni.

A lengyelek és zsidók közti ellentét csak ürügy: a dráma olyan bátorsággal íródott, amely mellbevágott engem, és úgy vélem, a nézőket is mellbevágja. Egy összeszokott közösségről szól, egy iskolai osztályról, amelynek 10 diákja elképzelhetetlen helyzetekbe sodródik. Azt hiszem, ez az előadás segít rádöbbenni: a mi életünk is ehhez hasonló” – vallotta a rendező.

Az előadás szerepeit Sânziana Tarţa, Irina Wintze, Anca Hanu, Cristian Rigman, Radu Lărgeanu, Miron Maxim, Cătălin Herlo, Ovidiu Crişan, Matei Rotaru, Ionuţ Caras és Boros Csaba játssza, a jelmez Kiss Zsuzsanna, a díszlet Bartha József, a dramaturgia Benedek Zsolt, a zene és kórusvezénylés Boros Csaba munkája.