Önkény és értékteremtés között – Interjú Pálfi György rendezővel

– Többször is elhangzott a TIFF-en, hogy a magyar filmgyártás fellendülőben van, sok év után végre volt miből válogatni az idei kolozsvári seregszemlére. Mi ennek az oka, mi történt a magyar filmmel?

– Egyrészt a filmek lassan készülnek, mostanában még lassabban, mint kellene. Magyarországon ugyanakkor hivatalosan három, de inkább öt olyan év telt el, amikor nem tudtak játékfilmek elkészülni. A finanszírozással évekkel ezelőtt a (2011-ben megszűnt – a szerk.) Magyar Mozgókép Közalapítvány foglalkozott, amely az utolsó két évben már nem tudott játékfilmet támogatni, halódó rendszer volt. Még kifuttatott egy-két kötelezettséget, de valódi támogatást már nem tudott adni.

Ezután, a Fidesz-kormány hatalomra kerülésével jött egy teljes átrendeződés: bezáratták az MMKA-t, tulajdonképpen letörölték a palettáról, aztán egy–másfél év alatt – nagyon kényelmesen – hoztak létre egy teljesen új rendszert. Nekik legyen mondva, hogy ebbe a rendszerbe sok pénzt raktak. Tehát két évig nem forgattak, egy–másfél év, mire újra felállt a rendszer, és adtak támogatást, további egy–másfél évbe telik egy film elkészítése, így történt meg, hogy gyakorlatilag öt éven keresztül nem jelent meg új magyar alkotás.

Én például ebben az űrben készítettem el a Final Cut című montázsfilmemet. Volt rá három évem, mert egyszerűen sehol nem tudtam pályázni a meglévő forgatókönyveimmel. A Magyar Nemzeti Filmalap immár ötödik évét tapossa, most jönnek ki az általa támogatott filmek, de olyan alkotók is vannak – ahová sajnálatos módon nekem is sorolnom kell magam –, akik nem kapnak pénzt az új rendszertől, vagy még nem adtak nekik lehetőséget arra, hogy játékfilmet forgassanak.

De ezek az emberek exhibicionizmusból vagy mentális, egészségügyi okokból mégiscsak forgatnak, és ezek az alkotások is gazdagítják a palettát. Én például a Szabadesést dél-koreai pénzből készítettem, de ilyen a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, amely szívességekre épülő, olcsó egyetemi diplomafilmből nőtte ki magát nagyjátékfilmmé. Van tehát néhány független film, és ott vannak a filmalapos filmek, amik közül végre lehet választani.

– Úgy volt, hogy filmalapos pénzből valósítják meg a Toldi-trilógián alapuló filmötletét is. A filmalap eleinte támogatta a tervet, később feltételekhez kötötték a finanszírozást, például ki akarták venni az akciójelenetek rendezését a kezéből, végül pedig teljesen lemondtak arról, hogy pénzt adjanak a nagyszabású, drága filmre. Hogy áll most a Toldi-projekt?

– A Toldi nincs, és nem is lesz, ameddig Andy Vajna a filmalap vezetője. Ő azt mondja, hogy bizalomhiány alakult ki az alap vezetése – ez Andy Vajna egyszemélyben – és Pálfi György rendező között. Mivel nála van a pénz és a hatalom, ő tudna gesztusokat tenni, én hiába tennék bármit is.

– Nem merült fel, hogy a Toldit is külföldi támogatásból forgassák le?

– Ez fel se merül, hiszen hány román, német, angol vagy amerikai ismeri a Toldit? Ez egy magyar történet, máshol nem tudom megcsinálni. Andy Vajna azt mondta, merjünk nagyot álmodni, várja a nagyszabású, történelmi filmeket, mi pedig azt gondoltuk, hogy ez az üzlet nyélbe üthető. De nem a filmalapnak írtuk a forgatókönyvet, a terv már akkor készen volt, amikor még működött a Magyar Mozgókép Közalapítvány, amelynél el is nyerte a támogatást, megígérték a pénzt, de végül nem osztották ki.

Nem is tudtuk még, hogy az alapítványt lemossák a föld színéről, helyette pedig lesz a filmalap. Azt éreztük, hogy erre most éppen szükség van, én is akartam egy kardozós, szerelmes filmet forgatni, és úgy gondoltuk, hogy a nézők részéről is van igény egy ilyen alkotásra. Úgy tűnik, hogy ebben igazunk is volt, hiszen a filmalap is támogatta eleinte, de aztán összevesztünk Andyvel, és visszalépett.

– A magyar filmgyártás évek óta nem ért el olyan sikert, mint Nemes Jeles László Saul fia című filmje, amely a cannes-i filmfesztiválon négy díjat nyert. Ez személyes vagy az egész magyarországi szakmára vonatkozó siker?

– Nem tud személyes lenni: ezt a filmet a magyar filmalap finanszírozta, és innentől jogosan veszik ki a részüket a sikerből. Véglegesen legitimizálta az alap önkényes struktúráját. Én ezt nem is bánom, éljen a magyar film és hajrá! Én is nagyon örülök az eredménynek, és elfogadom, hogy a filmalapnak értékteremtő szerepe is van, a Saul fia nélküle nem készülhetett volna el.

– Ha nem lenne kérdés a pénz, miről forgatna filmet?

– A legközelebb a Toldinál voltam ehhez: egy olyan projekt volt, amelynél nem számított igazán a pénz. Ha nem lenne kérdés a finanszírozás, nagyon szeretnék a közönségnek szóló filmet készíteni. De ahhoz tényleg sok pénz kell, mert abban a pillanatban valóban az amerikai filmekkel – a Mad Max-szel, a Pókemberrel – kerülünk versenybe, azt pedig nem lehet fillérekből. Fillérekből olyat lehet alkotni, mint a Saul fia, ahol a gondolat, a forma, a filmnyelv rendkívüli. Az ilyen jellegű film a kísérletezésről vagy gondolatiságról szól, ez pedig máris radikálisan csökkenti a nézőszámot.

Van például Rejtő Jenő-könyvből készült adaptációm is, A szőke ciklon forgatókönyve évek óta készen van, már a Toldi előtt megírtuk, de mivel az utóbbit elkaszálták, A szőke ciklonra sem adnának támogatást. Ez viszont már nemcsak Magyarországon lenne megvalósítható, hiszen kalandfilm, nemzetközileg is érthető női Indiana Jones. Az ötlet jelen pillanatban a producerét keresi, aki nem Magyarországon szerezne rá finanszírozást, külföldön viszont nagyon nagy a sorban állás, nem lehetetlen, de nagyon nehéz pénzt szerezni.

– Az idei TIFF-re legújabb filmjével, a Szabadeséssel érkezett, tavalyelőtt viszont a zsűri tagjaként vett részt a kolozsvári seregszemlén. Miben tér el a kétféle szerep egy fesztiválon?

– Nagyon más, de mind a kettő nagyon jó. A zsűri mindig kivételezett, privilégiumokkal rendelkező résztvevője egy fesztiválnak, ugyanakkor ez egy aranyketrecbe zárt állapot. Visznek, hoznak, jó a szállás, minden nap kipróbálhatod Kolozsvár legjobb éttermeit. A filmnézős része rendkívül érdekes, mert tulajdonképpen egy válogatást nézel végig, másra nem igazán van időd. Irányított folyamat, hiszen olyan filmeket is megtekintesz, amit amúgy nem néznél meg, ettől másfajta szempontrendszer alapján értelmezed az elmúlt év filmgyártását.

Teljesen más élmény volt, mint idén saját filmmel érkezni, amit kétszer levetítenek, aztán találkozni lehet emberekkel, sétálni a városban, kiülni a kávézókba, saját magadnak kiválasztani a filmeket. A saját filmes élményt én egyre jobban szeretem, mert akkor úgy érzem, hogy hozok is valamit erre a fesztiválra, értéket adok, míg zsűriként csak aranykalitkában éldegélő énekesmadár vagyok.