Mordorból vissza Erdélybe

A számos várost érintő bemutatósorozat egyik állomásaként Kolozsváron is bemutatták Csinta Samu Erdély újranemesítői – Arisztokraták honfoglalása című kötetét.

A népes közönséget a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában házigazdaként az igazgató, Szép Gyula köszöntötte, kiemelve, hogy azért is fontos a kötet, mert „az erdélyi nemességről végre nem úgy beszél, mint az elmúlt korok maradványa, romjai, hanem egy létező közösségről, amely folytatni kívánja ősei hagyományát”.

Demény Péter író kérdéseire válaszolva a szerző, az Erdélyi Napló főszerkesztője elmondta: leginkább dokumentumregényként, amolyan lektűrként határozná meg a hat család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével foglalkozó kötetet, hiszen „saját szubjektumán szűrte át” a hallottakat.

Erre szerinte már csak azért is szükség volt, mert mintegy százórányi hanganyagot kellett feldolgoznia, és tapasztalata szerint senki sem „abszolút interjúképes”, szükség van az élőszóban elmondottak utólagos megszerkesztésére. Az összesen hét alany részéről egyébként semmilyen utólagos kifogás nem volt, sőt akadt, aki megjegyezte: nem is gondolta volna, hogy ilyen érdekes, regényes élete volt.

Csinta Samu arra is rámutatott, hogy bár a kötet elsődleges célja az volt, hogy olyan családok aktuális gondjait ismertesse, akik a rendszerint idegtépő huzavona árán visszaszerzett birtokokkal és ingatlanokkal valóban kezdeni akarnak valamit, ezáltal lassanként visszatérve ez erdélyi közéletbe, mégsem kezdhette az egyes történeteket ’90 januárjától.

Kénytelen volt 1949. március 3-áig, a kitelepítések éjszakájáig visszamenni, hogy az egyes sorsokban tapasztalható különbözőségek ellenében tudja megmutatni a hasonló hívószavakat, azt a kötőanyagot, amely még a kommunizmusban sem engedte „szétszéledni” ezt a társadalmi réteget.

Az arisztokráciához a szerző „idegenvezetője, szaktanácsadója” egyébként az egyik alany, gróf Kálnoky Tibor volt, akivel baráti viszonyt ápol, és akinek a beágyazottsága, elismertsége nagyban segítette a többi családdal való kapcsolatfelvételt. Együtt állították össze a hatos listát, és Kálnoky „odatelefonált” az első látogatások előtt az alanyoknak, ami azonban Csinta szavai szerint csak arra volt elég, hogy „a kutyákat megkössék”, mielőtt érkezik.

„Ezek az emberek nem rajonganak a publicitásért, ami nem is csoda, hiszen sokan nagyon nehéz körülmények között vészelték át az előző rendszert egy-másfél szobás lakásokban, vagyonuktól, lehetőségeiktől megfosztottan, és ez mély nyomokat hagyott bennük” – fogalmazott.

Csinta szerint, akik Nyugaton várták ki a rendszerváltozást, nem beszéltek a traumáról, Kálnoky Tibor például úgy emlékezett, hogy apja úgy festette le neki Erdélyt, mint A Gyűrűk ura Mordorját, ahol szörnyűségek történtek, amit el kell felejteni. Ennek ellenére „visszatalált” Erdélybe, mint ahogyan a többiek sem feledték el.

„Alapvetően dühös vagyok ezekre az emberekre, hiszen rengeteg teendőjük van magukért és mindannyiunkért, de láthatóan még nem nőttek fel a régi szerepükhöz. Nem szabad őket békén hagyni” – fogalmazott a szerző, aki elárulta: a kötetet gondozó Heti Válasz Kiadóval a fogadtatástól tették függővé a folytatást, de az eddigi érdeklődés alapján úgy tűnik, a továbbiakban is lesz munkája.

A bemutatón a kötetből Csutak Réka színművész olvasott fel, a Laczkó Vass Róbert–Szép András páros három megzenésített verset adott elő, a szerző pedig az est végén dedikált.