Hirdetés

Marosvásárhelyen ma is élénk Petőfi emléke

•  Fotó: BAko zoltan

Fotó: BAko zoltan

Január elsején immár 16. alkalommal koszorúzták meg Marosvásárhelyen Petőfi Sándor szobrát a költő születésnapján. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete által tartott megemlékezésre a szoborállítás óta minden évben sor kerül.

Bakó Zoltán

2016. január 03., 18:582016. január 03., 18:58

A szobrot 2000. december 16-án avatták fel, az EMKE mozgósításának köszönhetően pedig az év első napján déli fél egykor marosvásárhelyi és a környező településekről érkezett magyarok gyűlnek össze évről évre, hogy emlékezzenek Petőfi Sándor születésére.

Ezelőtt 193 évvel, 1823-ban Kiskörösön január 1-jén jegyezték be a későbbi költőt az evangélikus egyház keresztelési anyakönyvébe Alexander néven, és mára már ezt az időpontot tartják a születése napjának. Maga a költő is ezt jelölte meg születési időpontként. Idén közel száz résztvevő jelent meg a Kossuth és Arany János utca kereszteződésénél lévő parkban, hogy tisztelegjen a költő emléke előtt a Hunyadi László szobrászművész készítette szobornál annak ellenére, hogy a hosszantartó enyhébb téli napok hirtelen fagyosra fordultak.

Petőfi szellemében kezdték az évet

Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE megyei elnöke beszédében rámutatott, hogy az egybegyűltek Petőfi szellemében kezdhetik el az új évet. „Ebben a városban ma is él a költő” – mondta, arra utalva, hogy két nappal eltűnése előtt, 1849. július 29-én újból Marosvásárhelyen járt Petőfi, itt írta utolsó levelét feleségének.

„Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt, Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felőle győződve” – írta a költő ebben a levelében feleségének, Szendrey Júliának. Petőfi életrajzírói szerint Marosvásárhelyen posztó őrnagyi egyenruhát rendelt, amit már soha nem tudott viselni.

Mindig lesznek „zarándokok”

Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor szólt ezután az egybegyűltekhez, hangsúlyozva: ahogyan az eltelt tizenhat év folyamán mindig voltak vásárhelyiek, akik a január elsejei hideg, mostoha időjárás ellenére eljöttek a szoborhoz, ezután is lesznek, „mert minden magyarban és vásárhelyi magyarban él egy Petőfi” felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Ézsaiás próféta 137. zsoltárához hasonlóan, »Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket« – üzente az Úr Ézsaiás prófétán keresztül. A költő emléke is úgy vigasztalja a reményvesztetteket ebben a városban. S ugyancsak a próféta által mondottakra (»Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele«) rímel a Petőfi-sor: »Elhull a virág, eliramlik az élet...« Szívünkbe zártuk ezt a napot annak ellenére, hogy nem biztos, hogy a születésének a napja, hisz magam is láttam a kiskörösi evangélikus anyaköyvben a január elsejei keresztelési bejegyzést. De nem is az a lényeg, hogy valójában melyik napon jött a világra, hanem az, hogy ő volt nekünk” – mondta a lelkész.

Kilyén László színművész a költő Karácsonkor című versét mondta el, majd az emlékezés koszorúit helyezték el a szobor talapzatán a Történelmi Vitézi Rend, az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, valamint magánszemélyek részéről. Végül az egybegyűltek a két himnusz előtt megzenésített Petőfi-dalokat énekeltek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés