
László Noémi: „felemelő és megtisztelő, hogy az emlékére alapított díjra érdemesnek találtattam. Remélem, hogy KAF most jóindulatúan mosolyog, és velem együtt gondolja, hogy nem verseltem hiába”
Fotó: Beliczay László
„Kovács András Ferenc írásművészete sokunk számára minta és mérce. Ma is közöttünk jár-kel. Nógat, hogy dolgozni kell. Gyöngybetűivel listákat ír, védi a jambust és a hexametert” – fogalmazott megkeresésünkre László Noémi kolozsvári költő annak kapcsán, hogy idén neki ítélték a Látó szépirodalmi folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány Kovács András Ferenc Költészeti Díját. László Noémi a 2023-ban elhunyt költő életművét méltatta, és azt is megnevezte, melyek tőle a kedvenc verssorai.
2025. március 31., 13:572025. március 31., 13:57
2025. március 31., 13:582025. március 31., 13:58
László Noémi kolozsvári költő kapja a Látó szépirodalmi folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be a folyóirat szerkesztősége. A 64 éves korában elhunyt Kovács András Ferenc (1959 – 2023) költő emlékére 2024-ben alapítottak elismerést. Amint a közleményben olvasható,
A kitüntetésben azon 65. életévüket be nem töltött, magyar nyelven alkotó költők részesülhetnek, akiknek költészetére jellemző a nyitottság, a formai fegyelem, a kíváncsiság, a más kultúrákban való megmerítkezés, a nyelv mesteri kezelése, a társadalmi-közéleti érzékenység. A díjat évenként egyszer, a magyar költészet napja környékén Marosvásárhelyen adják át a szakmai kuratórium döntése alapján. A kuratórium tagjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Codău Annamária, Markó Béla, Mészáros Márton, Porogi Dorka és Szabó Róbert Csaba. A 3000 eurós pénzjutalommal járó díj támogatói a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, valamint Vass Barna.
„Kovács András Ferenc közöttünk jár-kel. Nógat, hogy dolgozni kell. Gyöngybetűivel listákat ír, védi a jambust és a hexametert. Írásművészete sokunk számára minta és mérce, felemelő és megtisztelő, hogy az emlékére alapított díjra érdemesnek találtattam.
Megkérdeztük azt is, hogy miként őrzi emlékezetében a 2023 decemberében elhunyt Kovács András Ferencet. „Rá emlékezve óhatatlanul noteszlapokat látok, mintaszerű betűkkel katonás rendben telepítve, és azt, ahogyan fekete tollal, nagy gonddal ajánlást ír az épp soron következő kötetébe, nevét pedig így kanyarítja oda a végén: AndrásKAF!” – fogalmazott László Noémi. Azt is megkérdeztük, mik a soron következő alkotói tervei, mire számíthatnak olvasói, költészetének kedvelői.
Azt gondolom, hogy nem tudok verset írni. Bár nálam ilyen időszakok máskor is előfordultak. Hogy pont egy ilyen szakaszban ér engem a díj, az elgondolkodtató!” – mondta László Noémi. Azt is megkérdeztük tőle, melyik Kovács András Ferenc-sor vagy sorok am kedvencei. A Kóda című pár sorosból idézett:
„Asztali asztal!
Ideje volna rád is
Letenni végre
Valamit… Tört ceruzá-
Mat.” (Kóda)
A díjátadót április 9-én, 17 órás kezdettel tartják Marosvásárhelyen, a Studium Hub konferenciatermében. Az első Kovács András Ferenc Költészeti Díj győztese tavaly Csehy Zoltán költő, műfordító, irodalomtörténész és kritikus volt.

József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját: ez alkalommal a napokban számos erdélyi városban ráirányítják a figyelmet a líra fontosságára.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!