
2010. december 16., 09:502010. december 16., 09:50
A bűnfilmek varázsától lenyűgözött rendezők sorához most John Luessenhop is csatlakozott, aki tíz évvel ezelőtti, A fogoly (Lockdown) című börtönfilmje óta most hallat magáról először a Takers című mozival. A filmben – amelynek címét nagyjából lenyúlókként fordíthatnánk – néhány nagymenő Los Angeles-i bankrabló mindennapjaiba vezeti be a nézőt, akik természetesen a nagy dobásra készülnek.
Luessenhop azonban a végeredmény alapján túl nagy fába vágta a fejszéjét: bár az alapsztori lehetővé tette volna, nem tudott szabadulni a műfaj kliséinek rabságából, ezért aztán hiába próbált fordulatos történetet fabrikálni, a kínos megoldások az átlagos, befulladt próbálkozások közé rántják le a filmet.
A sztori egyszerű: adott egy luxusbűnözőkből álló csapat – akik azonban természetesen kemény fiúk, és a legjobbak a szakmában –, akik a lehető legvalószínűtlenebb trükkökkel járnak túl a banki alkalmazottak és a hatóságok eszén, ezért könnyedén rabolják ki a legjobban őrzött pénzintézetet is.
Az idill azonban nem tart sokáig, mivel épp egy jól sikerült akciót követően szabadul ki a börtönből egykori társuk, aki részben az ő hibájukból került rács mögé, ezért tartoznak neki. Ő pedig be is nyújtja a számlát: ráveszi őket, hogy a börtönben kapott egyik tipp alapján tartsanak vele egy újabb bankrablásban. A társaság rekordidő alatt ki is dolgoz egy merész és látványos tervet, ám természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy előre eltervezték.
| Amerikai akciófilm, 2010, 107 perc. Rendezte: John Luessenhop. Producer: William Packer. Szereplők: Zoe Saldana, Hayden Christensen, Matt Dillon, Paul Walker, Idris Elba. Írta: John Luessenhop, Peter Allen. Kép: Michael Barrett. Zene: Paul Haslinger. Értékelés az 1–10-es skálán: 6 |
Luessenhop tehát első blikkre amolyan klasszikus, bosszúfilmbe oltott heistmozit forgatott, amelyben a hangsúly a minden akadályt játszva legyőző, a technikai kihívásokat egy Charlie angyalaiba oltott McGyver zsenialitásával leküzdő bűnözők kreativitásán van. Csakhogy igazából semmi eredetivel nem találkozunk, a történet minden elemét láttuk már korábbi filmekben. Az aprólékos, hatalmas anyagi és energiaráfordítást igénylő akciókat mintha az Ocean’s Elevenből kölcsönözték volna, a magánéleti konfliktusokkal is bőségesen megvert bűnözők, valamint a kiégett, csak a szakmájának élő zsaru figurája pedig mintha a Szemtől szembent idézné – csak persze távol áll attól, hogy a klasszikus történethez fölnőjön.
Az egész film olyan hatást kelt, mintha minden egyes jelenetet gondosan kimásoltak volna korábbi sztorikból, hogy aztán klipszerűen összevágják őket. A klipszerű jelző nem véletlen: a film szinte mindvégig állandóan berezonáló kézikamerás, illetve steadycames felvételek gyorsan egymás után vágott képeiből áll össze, amitől néha igazán nehezen követhető, főképp az akciójelenetekben. A Takerst a színészek játéka sem teszi sokkal élvezhetőbbé, sem a rendőrt játszó Matt Dillon, sem a mozitörténetbe az ifjú Anakin Skywalkerként bevonult Hayden Christensen tetovált bankrablója nem esélyes arra, hogy a mozitörténet klasszikus karakterei között emlegessék őket.
Különösen kínosak azok a jelenetek, amelyek már tizenöt évvel ezelőtt is cikinek számítottak már egy közepes akciófilmben is. Ilyen például az a snitt, amelyben a nyitányban elkövetett bankrablást követően a főhősök sorban, egymás mellett haladva, lassítva lépkednek a kamera felé, miközben mögöttük látványos tűzgömbbé olvadva felrobban egy helikopter, vagy az, amelyben a bankrabló testvérpár amolyan botcsinálta Butch Cassidy és a Sundance kölyök utánzatként, szívet tépő hegedűszóló akkordjaira rohan ki a búvóhelyéül szolgáló épületet körülvevő rendőrök ellen.
Arról nem is beszélve, hogy a filmből nem hiányozhat a bűn által megkísértett, de azért a kulcspillanatban hősies zsaru figurája sem, így aztán a Takers akár a Hogyan ne készítsünk heist movie-t című oktatófilm prototípusa is lehetne. Még akkor is, ha a végét amolyan cliffhangerrel zárják le, azaz nem tudjuk meg, mi lesz az életben maradt főhősök sorsa – és ez abból a szempontból meglehetősen baljóslatú, hogy akár egy folytatás lehetőségét is magában hordozza. Egy, a műfaj minden elcsépelt kliséjét felvonultató, de nem parodisztikus, hanem önmagát túlságosan is komolyan vevő filmből két részt is leforgatni ugyanis szinte már akkora bűn, mint kirabolni a legközelebbi bankfiókot.
Markó Bélának ítélte Az Év Írója Nagydíjat a Romániai Írók Szövetsége – közölte hétfőn az erdélyi költő, prózaíró több könyvét megjelentető Bookart Kiadó.
A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.