Közelkép: Gengszterfilm és kliséhalmaz

A bűnfilmek varázsától lenyűgözött rendezők sorához most John Luessenhop is csatlakozott, aki tíz évvel ezelőtti, A fogoly (Lockdown) című börtönfilmje óta most hallat magáról először a Takers című mozival. A filmben – amelynek címét nagyjából lenyúlókként fordíthatnánk – néhány nagymenő Los Angeles-i bankrabló mindennapjaiba vezeti be a nézőt, akik természetesen a nagy dobásra készülnek.

Luessenhop azonban a végeredmény alapján túl nagy fába vágta a fejszéjét: bár az alapsztori lehetővé tette volna, nem tudott szabadulni a műfaj kliséinek rabságából, ezért aztán hiába próbált fordulatos történetet fabrikálni, a kínos megoldások az átlagos, befulladt próbálkozások közé rántják le a filmet.
A sztori egyszerű: adott egy luxusbűnözőkből álló csapat – akik azonban természetesen kemény fiúk, és a legjobbak a szakmában –, akik a lehető legvalószínűtlenebb trükkökkel járnak túl a banki alkalmazottak és a hatóságok eszén, ezért könnyedén rabolják ki a legjobban őrzött pénzintézetet is.

Az idill azonban nem tart sokáig, mivel épp egy jól sikerült akciót követően szabadul ki a börtönből egykori társuk, aki részben az ő hibájukból került rács mögé, ezért tartoznak neki. Ő pedig be is nyújtja a számlát: ráveszi őket, hogy a börtönben kapott egyik tipp alapján tartsanak vele egy újabb bankrablásban. A társaság rekordidő alatt ki is dolgoz egy merész és látványos tervet, ám természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy előre eltervezték.

Luessenhop tehát első blikkre amolyan klasszikus, bosszúfilmbe oltott heistmozit forgatott, amelyben a hangsúly a minden akadályt játszva legyőző, a technikai kihívásokat egy Charlie angyalaiba oltott McGyver zsenialitásával leküzdő bűnözők kreativitásán van. Csakhogy igazából semmi eredetivel nem találkozunk, a történet minden elemét láttuk már korábbi filmekben. Az aprólékos, hatalmas anyagi és energiaráfordítást igénylő akciókat mintha az Ocean’s Elevenből kölcsönözték volna, a magánéleti konfliktusokkal is bőségesen megvert bűnözők, valamint a kiégett, csak a szakmájának élő zsaru figurája pedig mintha a Szemtől szembent idézné – csak persze távol áll attól, hogy a klasszikus történethez fölnőjön.

Az egész film olyan hatást kelt, mintha minden egyes jelenetet gondosan kimásoltak volna korábbi sztorikból, hogy aztán klipszerűen összevágják őket. A klipszerű jelző nem véletlen: a film szinte mindvégig állandóan berezonáló kézikamerás, illetve steadycames felvételek gyorsan egymás után vágott képeiből áll össze, amitől néha igazán nehezen követhető, főképp az akciójelenetekben. A Takerst a színészek játéka sem teszi sokkal élvezhetőbbé, sem a rendőrt játszó Matt Dillon, sem a mozitörténetbe az ifjú Anakin Skywalkerként bevonult Hayden Christensen tetovált bankrablója nem esélyes arra, hogy a mozitörténet klasszikus karakterei között emlegessék őket.

Különösen kínosak azok a jelenetek, amelyek már tizenöt évvel ezelőtt is cikinek számítottak már egy közepes akciófilmben is. Ilyen például az a snitt, amelyben a nyitányban elkövetett bankrablást követően a főhősök sorban, egymás mellett haladva, lassítva lépkednek a kamera felé, miközben mögöttük látványos tűzgömbbé olvadva felrobban egy helikopter, vagy az, amelyben a bankrabló testvérpár amolyan botcsinálta Butch Cassidy és a Sundance kölyök utánzatként, szívet tépő hegedűszóló akkordjaira rohan ki a búvóhelyéül szolgáló épületet körülvevő rendőrök ellen.

Arról nem is beszélve, hogy a filmből nem hiányozhat a bűn által megkísértett, de azért a kulcspillanatban hősies zsaru figurája sem, így aztán a Takers akár a Hogyan ne készítsünk heist movie-t című oktatófilm prototípusa is lehetne. Még akkor is, ha a végét amolyan cliffhangerrel zárják le, azaz nem tudjuk meg, mi lesz az életben maradt főhősök sorsa – és ez abból a szempontból meglehetősen baljóslatú, hogy akár egy folytatás lehetőségét is magában hordozza. Egy, a műfaj minden elcsépelt kliséjét felvonultató, de nem parodisztikus, hanem önmagát túlságosan is komolyan vevő filmből két részt is leforgatni ugyanis szinte már akkora bűn, mint kirabolni a legközelebbi bankfiókot.