Ilyen lépésnek tekinthető Juraj Jakubisko, az egyik legismertebb szlovák rendező filmje, amelyet Báthory Erzsébetről, a 16. században élt, kéjgyilkosságokkal megvádolt grófnőről készített, és amelyben megpróbálja rehabilitálni a „Vérgrófnő” néven kétes világhírnévre szert tett magyar arisztokratát.

Jakubisko nem kispályázott: a közép-európai térség legdrágább mozifilmjét forgatta le, a hírek szerint közel 15 millió euróból. Így aztán jutott pénz korhű helyszínekre és jelmezekre, nevesebb színészekre és elegendő  számú statisztára is, ami például a látványos csatajelenetekben kimondottan pozitívum – emlékezzünk csak a rendszerváltás utáni egyik első magyar történelmi filmre, a Honfoglalásra, amikor a néző igencsak kínos perceket élt át a csaták alatt, hisz a legnagyobb szabású összecsapások során sem igen esett egymásnak nyolc magyarnál és tíz besenyőnél több.

Hanem a Báthory című film jó pontjai ezzel nagyjából ki is merülnek, Jakubisko ugyanis túl sok mindent akar elmondani és megmutatni, túlságosan elkalandozik a földöntúli misztikum világába – miközben alapvetően épp azt akarja bebizonyítani, hogy Báthory Erzsébet valójában nem boszorkány vagy vámpír, hanem a vagyonára ácsingózó nádor áldozata –, ezért aztán egy vontatott, széteső alkotást láthatunk.

A film kiindulópontja az, hogy Báthory Erzsébet valójában egy nyitott gondolkodású, igazi reneszánsz ember, aki nem elégszik meg azzal a középkori felfogással, hogy a nő kötelessége lehetőleg fiú utódot nemzeni a férjének. Ezért kitanulja a gyógyítás mesterségét, és füveskönyve segítségével cselédeit, vagy az utazókat gyógyítja. Emellett szerető feleség és anya, epekedve várja haza férjét, gróf Nádasdy Ferencet a törökellenes csatákból.

Nádasdy halála után azonban Thurzó György nádor szemet vet a vagyonára, és mivel a büszke, de idegileg kissé labilis grófnő nemet mond neki, a legsötétebb intrikák útján feketíti be a nevét, így neki köszönhető, hogy Báthory Erzsébetet – immár a hivatalos történetírás szerint is gyakorlatilag alaptalanul – a Guinness Rekordok Könyve is megemlíti, mint a legtöbb gyilkosságot elkövető nőt. (Aki nem tudná: a grófnőt azzal vádolták meg, hogy fiatalsága megőrzése érdekében hatszáznál is több szűz lányt gyilkoltatott meg, hogy a vérükben fürödjön.

Bár hivatalosan nem ítélték el, várfogságban tartották haláláig). Eddig még rendben is volna a film, Jakubisko azonban komoly agymenésrohamot szenvedett a forgatókönyv írása közben, így aztán a mozi második felében hemzsegnek az elképesztőnél elképesztőbb elemek. Itt van mindjárt Darvulia, a javasaszszony alakja, aki igazi boszorkány, paranormális képességekkel rendelkezik, és ő az, aki különféle bódító főzetekkel teljesen az örök fiatalság megszállottjává teszi Báthory Erzsébetet.

Ennél azonban vadabb dolgok is vannak: egy, a törökök fogságából kiszabadult olasz festőről kiderül, hogy nem más, mint Caravaggio, a híres piktor és a grófnő között ennek nyomán szerelmi szál is szövődik. Később pedig azzal szembesülünk, hogy Jakubisko a kelleténél talán többször olvasta el Ecótól A rózsa nevét, a Báthory tisztázására kiküldött ferences barát és novíciusa által lefolytatott nyomozás teljes egészében Baskerville-i Vilmos és Melki Adso figuráját idézi meg. Azzal a különbséggel, hogy a barát itt még Vilmosnál is flúgosabb, és a korabeli technológia felhasználásával motoros görkorcsolyát és fényképezőgépet épít.

Az sem sokat segít a filmen, hogy a képi világ legalább tetszetősre sikeredett, a szépen fényképezett történelmi tablók bármelyik hollywoodi kosztümös filmmel állják a versenyt. A színészi teljesítmény viszont meglehetősen széteső, a Báthoryt játszó Anna Friel karakterformálása – bár a filmet ő viszi a hátán – néha abban merül ki, hogy átható tekintettel, mereven néz.

A monstre, több mint kétórás alkotással Jakubisko jócskán árnyékra vetődött, életrajzi filmnek túl sok benne a fikció, fikciónak meg az életrajzi részletek – de legalább magyarként értékelhetjük a gesztust, hogy a szlovák rendező nem akart visszamenőlegesen történelmet kreálni, a Felvidéket következetesen Felső-Magyarországként emlegeti, a szereplők neve a szlovák szövegben is magyarul hangzik el, sőt néhány szaftos kurvaanyázás erejéig még magyar szöveg is hallható a filmben.

Igaz, a Báthory ettől még nem lesz jobb, de a megbékélés megalapozásához ez is több a semminél. Már csak azért is, mert egy szlovák rendező vette magának a fáradságot, hogy elkészítsen egy olyan filmet a magyar történelemről, amelyet – ha már a mi históriánk – magyar stábnak kellett volna elkészítenie.