Udvari-Kardos Tímea színésznő
Fotó: Orbán Eszter
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra. Bár neve sokaknak a kincses városi Váróterem Projekttel forrott össze, azóta Budapestre költözött, független filmes és színházi munkákban bontogatja tovább szárnyait. A cannes-i élmények mellett arról is beszélgettünk, milyen nehézségekkel és felismerésekkel jár egy független alkotói pálya, hogyan lehet önazonosnak maradni a szakmában, és mi fér bele egy hónapba, ha az ember nemcsak játszik és forgat, de „civil” munkát is végez – kávékkal és önfegyelemmel felfegyverkezve.
2025. augusztus 16., 18:582025. augusztus 16., 18:58
– A Váróterem Projekt tagja voltál, majd Magyarországon is egy független társulathoz kerültél. Ez mennyire volt egy tudatos döntés, hogy nem az intézményes, kőszínházi utat választottad?
– Részben a szükség hozta. Nem tudom, mi történt volna, ha az egyetem elvégzése után mondjuk a Kolozsvári Állami Színház vezetősége azt mondja, hogy Timi, gyere ide, leszerződtetünk. Nem tudom, lett volna-e merszem azt válaszolni, hogy bocs, én inkább a független színházban próbálnám ki magam. Arra viszont emlékszem, hogy még a mesterin voltam, amikor úgy tűnt, hogy van egy kőszínház, ami elhívna, leszerződtetne. Erről beszélgettem egy dramaturg ismerősömmel, aki rám nézett, és azt mondta: te nem akarsz menni. És tényleg azt éreztem akkor, hogy nem akarok menni, de nem tudtam pontosan megfogalmazni, miért. Lehet, attól féltem, hogy még nem vagyok kész rá – hiszen ezekben az intézményekben elég magasak az elvárások. Később aztán kipróbáltam magam egy kőszínházban, külsősként, egy magyarországi intézményben. Nekem volt, van egy akcentusom, amin sokat kellett dolgoznom. Emellett a nagyszínpadi jelenlét is más, abban is rengeteget kellett fejlesztenem magam. Cserébe viszont megvolt a független színházi tapasztalatom, ami azt jelentette, hogy nem ijedtem meg akkor sem, ha egy néző ott van tőlem egy méterre. Persze izgulok, de nem blokkolok le. Úgyhogy, bár nem volt tudatos a döntés, mégis úgy érzem, valami belső iránytű vezetett erre.
– Az egyetem felkészített eléggé a független színházi közegre?
– Azt hiszem, olyan szinten igen, hogy adott egy alapot, amire rá lehetett építeni a kísérletezést – akár improvizáció, akár formai újítások terén.
Mert ilyesmit nem tanultunk. De azt gondolom, hogy mindegy, mit tanulsz – igazán akkor kezdesz el dolgozni, amikor már munkavállalóként lépsz színpadra. Akkor jössz rá, mit tudsz, mit szeretnél, merre szeretnél haladni.
– És az önmenedzsment terén?
– Volt próbálkozás. Emlékszem, volt olyan óránk, ahol erre biztattak minket: hogy ezt is tudni kell, ezt is meg kell tanulni. Én ebben nem vagyok túl jó. Vagy legalábbis nem érzem magam otthonosan benne. Szerintem mindenkinek meg kell találnia azt, hogy milyen módon tud önazonos lenni az önmenedzsmentben.
– Akkor nálad inkább egyik film vagy munka hozza a másikat?
– Igen, és a workshopok is. Ott, ha gyakorlatba tudom ültetni, amit tudok – vagy ami én vagyok –, és azt valaki meglátja, és megtetszik neki, akkor elhív. Eddig szinte minden munkám így jött össze.
– Tudatosan építed a filmes karriered?
– Szeretném párhuzamosan csinálni a színházat és a filmet. Egy ideális világban filmből keresem a pénzt, és csinálom a független színházat. Az a bajom, hogy nehezen állok rá, hogy tudatosan menedzseljem magam. A saját belső utamat keresem, szerintem fontos az önismeret, mert enélkül nem lehet hitelesen jelen lenni sem filmen, sem színpadon. Szóval tudatosan, de sok kérdéssel magammal, kérdéssel magamban járom ezt az utat.
– Úgy tűnik, elég ügyesen járod ezt az utat, hiszen idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon is megfordultál Kenyeres Bálint legújabb, The Spectacle című filmjének szereplőként. Hogyan kerültél a produkcióba?
– A casting director, Fátyol Hermina ajánlott be, akivel egy workshopon ismerkedtünk meg, majd később segédszínészként dolgoztam vele egy másik projekt, Ruben Östlund legújabb filmjének magyarországi castingján, ahol az volt a dolgom, hogy a castingelők partnereként improvizáljak. Amikor Kenyeres Bálint szereplőt keresett, Hermina bedobta a nevemet. A szerepet majdnem nem vállaltam el, mert ütközött egy másik munkával, de szerencsére sikerült megoldani.
Néha nagyon sokat segítenek nekem a körülöttem lévő emberek azzal, hogy rám szólnak: menj, csináld, szedd össze magad! Én hajlamos vagyok bénázni ilyen helyzetekben.
– Volt sejtelmed arról, hogy a film eljuthat egy ilyen rangos szemlére?
– Nem. Bevallom nem igazán voltam tisztában azzal, hogy ki Kenyeres Bálint, nem tudtam, hová készül a film. De a forgatáson érezhető volt, hogy ennek súlya van. Visszafogott, de fókuszált munka volt, kevés idővel és nyomással. Bálint pontosan tudta, mit akar.
– A fesztivál milyen élmény volt?
– Sűrű. És én nem tudtam „megérkezni” lélekben. Nagyon rohanósra sikeredett az egész: megérkeztem, megnéztük a filmet, átöltöztem, beültem még egy vetítésre. Nem volt időm sem networkingelni, sem bulizni. Az egész kicsit szürreális volt. Vörös szőnyeg, csillogás, és közben roma lakókörnyezet, valóságos nyomor a vásznon. Nehéz volt ezt helyrerakni magamban. Azt éreztem, én tudom, hogy ez Monor, ott voltam, de a nézők közül sokan nem biztos, hogy értik.
Az biztos, hogy gyönyörű filmet csináltak. Azért nem mondom, hogy „csináltunk”, mert a többiek munkájához képest az enyém kicsi volt. Néztem Bálintot, az operatőrt, a stábot – elképesztő, amit összehoztak.
Udvari-Kardos Tímea a maga útját próbálja járni
Fotó: Forgács Bea
Hogy lesz-e hozadéka, nem tudom. Szerintem, aki jól tud networkingelni, az tud ebből profitálni. Ehhez viszont jelen kell lenni – fizikailag, mentálisan és pénzügyileg is. Cannes presztízs, de nem olcsó. Kell hozzá forrás, lehetőség és bátorság is.
– Hogyan tudsz ennyi mindent összehangolni: színház, film, civil munka, önmagad?
– Önfegyelemmel. Például idén hónapokra teljesen elhagytam az alkoholt, nem azért, mert baj volt vele, hanem mert elvonta a fókuszt. Májusban volt két forgatásom, civil munkám, költözés, Cannes, családi események – kellett a kontroll. Elkezdtem idén meditálni, és a mozgás szerves része az életemnek, segít helyrepakolni a gondolataimat, és irányba teszi az energiámat. Az önreflexiót pedig próbálom visszahozni. Különben csak történnek velem a dolgok, és elszállnak. Pedig az volna a legjobb, ha minden élményt tudatosan is meg lehetne élni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
Nem a groteszk, egyperces írások szerzője, Örkény István „lép színpadra”, hanem az író, aki 1956 forradalmi napjaiban percről percre jegyzetel. A 70. évfordulón Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze adja elő a Noteszlapok, 1956 című írásból készült előadást.
Egy magyarországi hadtörténész, aki a kutatásáért félig Gyergyóremetére költözött, egy költő, aki tizenkét év alatt beváltotta a belé vetett bizalmat, egy 95 éves író-legenda és egy fiatal tehetség: ők kapták a Székelyföld kulturális folyóirat íjait.
Kató Csilla, a nagyszebeni Astra filmfesztivál művészeti igazgatója megható, egyben elgondolkodtató üzenetet közölt, miután szombat este összeesett a színpadon a fesztivál 33. kiadásának nyitógáláján tartott beszéde végén, a szebeni filharmóniában.
„Nemcsak azt szeretném hallani, hogyan szól egy hang, hanem hogy ki szól általa” – vallja Miklósa Erika. A Kossuth-díjas világhírű szoprán, a Kolozsvári Magyar Opera tiszteletbeli tagja erdélyi kötődéseiről is beszélt a Krónika megkeresésére.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!