Király Lászlót látta vendégül a Látó Irodalmi Színpad Marosvásárhelyen

Kovács leginkább arra volt kíváncsi, hogy mit jelent az írónak a haza, a szellemi szülőföld, mettől meddig terjed az, érzett-e valaha számkivetettséget a költő, akár a rendszerváltás előtt, akár azután. Király László elmondta: a költők sokan, sokféleképpen fogalmazták meg, vagy próbálták meghatározni, hogy micsoda számukra a haza tulajdonképpen.

„Talán a legszebben Illyés Gyula írt erről, aki megalkotta a »haza a magasban« elméletet, mások pedig úgy vélik: az az igazi hazájuk, ahogyan élnek. Soha nem éreztem magamat kirekesztettnek sem a szellemi hazából, sem a nem szellemi hazából, azon egyszerű oknál foga, hogy úgy éreztem, engem egyikből sem lehet kirekeszteni. Egy idő után mindkettő beszívódik a bőröd alá, ugyanúgy, mint a szabadság. Ezt sem elvenni, sem megsemmisíteni nem lehet, sem meggyőzni az embert, hogy erről lemondjon jószántából, vagy kényszerből” – magyarázta Király László. A két költők eszmecseréje során nemcsak a filozofáló, hanem az anekdotázó Király Lászlót is megismerhettük, aki tanulságos, érdekes történeteket mesélt egyetemi éveiről (orosz–magyar szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen), a cenzúrával való hadakozásairól, a versfordításról, illetve arról az imaginárius Al. Nyezvanov nevű szovjet költőről, akinek a nevében nagyon sok költeményt írt, és tett közzé. Ezek annyira „oroszosak” voltak, hogy egy idő után orosz szakos, kiváló felkészültségű tanárok lexikonokban kutattak a költő után.

Király László igen szerencsés embernek tartja magát, amiért 39 éven keresztül az Utunk, s utódlapja, a Helikon című irodalmi folyóirat szerkesztőségében dolgozhatott. Ott több éven át a versrovat szerkesztője volt, és ilyen minőségében rengeteg fiatal, pályakezdő költő útját egyengethette. Kijelentette: haragosai nincsenek, soha senkit nem gáncsolt el, támogatta a fiatal tollforgatókat. Így talán nem véletlen, hogy két fia szintén versírásra adta a fejét. Király László úgy véli, és KAF is egyetértett vele, hogy a diktatúra idején igenis lehetett alkotni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tizenkét kötet, amelyeket a költő, író, műfordító 1967 és 1988 között jelentetett meg.