Írók az óriási puszi alatt – Álljunk meg egy szóra Márton Evelinnel

László Noémi költő, az est házigazdája felhívta a figyelmet, hogy bár többen megjegyezték már, hogy a meghívottakkal az óriási puszi alatt beszélget – a falon egy női szájat ábrázoló, nagyméretű kép függ –, mégsem költöztették le a rendezvényt a földszinti terembe, mert ott az erdélyi irodalom nagyjait ábrázoló képek között egyetlen írónő portéja sem szerepel.

A rendezvénysorozat első női meghívottjának rögtön azt a kérdést szegezte, amit ő maga is nagyon utál: milyen érzés nőként írni? Márton Evelin elmondta, nem tud erre válaszolni, hiszen nem tudja, milyen lehet férfiként írni, azt viszont tudja, hogy írni jó. „Regényt írni nem olyan nehéz, abbahagyni nehéz” – tette még hozzá az eddig két, rövid prózai írásokat tartalmazó kötetet és két regényt számláló életmű birtokosa.

Első kötete egyébként szinte tőle függetlenül jelent meg, a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szónak dolgozó Szonda Szabolcs kért tőle szövegeket az újság számára, így az akkor már meglévő szövegeinek nagy része meg is jelent a Színképek című irodalmi mellékletben. Az írások Szonda közbenjárására jelentek meg kötet formájában a magyarországi Pont Kiadónál.

A könyvnek alig volt erdélyi visszhangja, ám a marosvásárhelyi Látó szerkesztője, Szabó Róbert Csaba felfigyelt rá, így a vásárhelyi folyóirat csapata „kapcsolta be” Márton Evelint az erdélyi irodalmi életbe. A második, Macskaméz című, 2011-es kötet így már a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg, mint ahogy a következő két regény, a Papírszív és a Szalamandrák éjszakái is. A Papírszív ráadásul a kiadó vezetője, Hajdú Áron „megrendelésére” született nem egészen egy év alatt.

László Noémi felvetésére Márton Evelin elismerte, hogy vannak az életének traumatikus részei, amelyek az írásaiban is visszaköszönnek, gyerekkorában például nehezen tudta feldolgozni a szülei válását. A könyveinek visszatérő „történetvázai” így gyakran: a nő, aki gyermekével elhagyja a férfit, felbukkan a lebontott szülőház képe, de a felnőtté válás története is visszatérő motívum nála.

László Noémi szerint a „hangsúlyosan helyi történetek” nemzetközi nevű szereplőkkel zajlanak (Sztása, Brodu, Szaíd, Anwar, Milen, Kajgal), a helyszínek között pedig Kolozsvár és Bukarest (a szerző életének fő színhelyei) mellett egzotikus dél-amerikai, afrikai helyek, sőt óceáni szigetek is szerepelnek. A szerző a könyvekben szereplő helyszínek java részén járt, mégis fiktív helyekről van szó, hiszen a hozzájuk kapcsolódó elképzeléseit vegyíti össze az ott látottakkal.

Írásai központi témája ugyanakkor a hovatartozás kérdése: a szülő-gyermek viszony, a szerelem, a barátság, azaz az egymáshoz tartozás problematikája is értendő ez alatt, de a közösségbe és helyhez tartozás is. Az írónő először visszautasította az E-MIL-tagságot, mondván, hogy nem akar „szekértáborokhoz” tartozni, de aztán mégis elfogadta, mert jó valahová tartozni – ha ez nem jár politikai elköteleződéssel.

A rádiós újságíróként is tevékenykedő Márton Evelin a csendes őrülteket kedveli, ez könyveiben is viszszaköszön, amelyekben a homoszexualitás sem tabutéma, amelynek létéről szerinte a mindennapi életben is illene tudomást venni végre; vannak nők, akik egy kicsit férfiak, és olyan férfiak is, akik egy kicsit nők.