Interjú: Útban a szórakoztató múzeumok felé

– A közelmúltban két nagyszabású tárlatnak is otthont adott a Csíki Székely Múzeum. Ezekhez viszonyítva mekkora látogatottságot ért el a Tatárjárás 1241–1242?
– A Munkácsy Erdélyben 62 ezer, a tavalyi, Nagybányai művésztelep alkotóinak munkáit felvonultató tárlat pedig 18 ezer látogatót vonzott. A Tatárjárás 1241–1242 ezekhez viszonyítva is szép eredményt ért el: csaknem 36 ezer látogatóval zártuk a kiállítást.

– A várakozásokhoz képest ez milyen eredménynek tekinthető?
– Magasan felülmúlta a várakozásokat: a vándorkiállítás korábbi helyszíneinek tapasztalataiból kiindulva 20–25 ezer látogatónál többre nem számítottam. A Csíki Székely Múzeum a hatodik helyszín volt, korábban Révkomáromban, Zalaegerszegen, Kaposváron, Békéscsabán és Debrecenben vendégeskedett a gyűjtemény: a csíkszeredai látogatók létszáma fölülmúlta az előző öt helyszín összesített látogatottságát. De a mennyiségi mutatókon túl a program igazi hozadéka a történelmi és régészet ismeretek átadása révén történő identitás-erősítés volt.

– Milyen visszhangja volt a kiállításnak a közönség körében?
– Nagyon szerették, pozitív visszajelzéseket kaptunk. Valószínűleg azért is, mert ilyen témájú kiállítást eddig még nem rendeztek Erdélyben. Különösen nagy volt az érdeklődés az interaktív terem iránt. A 21. századi európai múzeumi trendek a szórakoztató múzeum felé mutatnak, és arra helyezik a hangsúlyt, hogy tudománynépszerűsítés mellett élményt is kell nyújtani a látogatóknak: ez pedig, úgy tűnik, nagy népszerűségnek örvend az erdélyi közönség körében is.

– Melyik korosztályt vonzotta leginkább a kiállítás?
– 80 százalékban diákok látogatták. Számos pedagógust vonzott a program, akik iskolai csoportokkal jöttek Erdély minden részéről, a szórványból is: ezt különösen fontos eredménynek tartjuk. A hétvége pedig általában a családoké volt.

– Milyen gyermekprogramok kapcsolódtak a kiállításhoz, és milyen fogadtatásra találtak ezek a gyermekek körében?
– A gyermekeket is leginkább a kiállítás interaktív része vonzotta: nagy élmény volt számukra, hogy kezükbe vehették a kardot, felpróbálhatták a sodronyinget, emlékérmét sajtolhattak. Minden vasárnap tartottunk múzeumpedagógiai foglalkozást, így a régi korok újra testközelbe kerültek, átélhetővé váltak a gyermekek számára. A médián keresztül gyermekrajzpályázatot, kvízjátékot is szerveztünk. A Communitas Alapítvánnyal közösen rendeztünk országos diákvetélkedőt is: ennek szintén nagy sikere volt, több mint ötven iskola nevezett be.

– Milyen szakmai tapasztalatokkal zárta a kiállítást a múzeum?
– Szerintem kerek egész volt, és nagyon színvonalas projekt. Az is tanulság, hogy úgy tűnik: a múzeumnak immár megvan a szükséges humán erőforrása és szervezési rutinja ahhoz, hogy több tízezer látogatót idevonzzon és működtetni tudjon ehhez hasonló nagyszabású kiállításokat. A másik, hogy most már érdemes olyan kiállításokban gondolkodni, nem csak nekünk, másoknak is Erdélyben, amelyekhez a mostanihoz hasonló interaktív múzeumpedagógiai programok csatolhatók. A hosszú távú célunk, hogy Csíkszereda olyan értékeket tudjon felmutatni, amivel Kárpát-medence-szerte ismert lehet: szeretnénk, ha a csíksomlyói búcsú, a sör és a jégkorong mellé negyedikként a múzeum is felzárkózhatna.

– Tervez-e a múzeum a közeljövőben hasonlóan nagyszabású projektet?
– Októberben valósul meg egy közös projekt a Budapesti Szépművészeti Múzeummal egyiptomi művészet témában. A szépművészeti múzeum, Európa legrangosabb múzeumainak egyike először mutatkozik be a határon túli magyarság előtt. Ez lesz az első olyan kiállításunk, ami nem a magyarság értékeiről szól: tulajdonképpen a világörökség, az egyetemes művészettörténet egy nagyon fontos témáját hozzuk el Csíkszeredába.