Hirdetés

Gyerünk a kulisszák mögé! Gazdag programkínálattal ünneplik a színházi világnapot az erdélyi társulatok

színházi világnap

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban előadásokat is láthat és kísérőprogramokon is részt vehet a nagyérdemű a színházi világnap alkalmával

Fotó: Tamási Áron Színház

Az erdélyi magyar társulatok gazdag programmal készülnek a színház világszerte március 27-én megült ünnepére. Kolozsváron, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Szatmárnémetiben is változatos kínálat várja a nagyérdeműt a színházi világnapon, a kincses városban kulisszalátogatással és rendhagyó közösségi kezdeményezésekkel is készül a társulat, Sepsiszentgyörgyön kávézni lehet a színészekkel.

Krónika

2025. március 25., 19:012025. március 25., 19:01

A színházi világnap (angolul World Theatre Day, rövidítése:WTD) elnevezésű nemzetközi ünnepnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1962 óta évente március 27-én tartják meg világszerte.

A kincses városban háromnapos programsorozattal ünneplik a világnapot március 27-29-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Hirdetés

Színházi világnap: betekintés a kulisszák mögé

Klasszikus és kortárs szerzők előadásaival, kulisszalátogatással és rendhagyó közösségi kezdeményezésekkel is készül a társulat. Március 27-én a Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege alapján készült Janovics című előadás lesz látható, melyet ifj. Vidnyánszky Attila rendezett. Március 28-án William Shakespeare Hamletje tekinthető meg Tompa Gábor rendezésében, Vecsei H. Miklós főszereplésével. Március 29-én a Kosztolányi Dezső regénye alapján készült Édes Anna című előadás látható Szabó K. István rendezésében.

színházi világnap Galéria

A Kolozsvári Állami Magyar Színház többek közt a Janovics című, ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett előadását kínálja a világnap alkalmából közönségének

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Március 29-én, szombaton 12 és 18 óra között nyílt napot tartanak, a sétatéri színház megnyitja kapuit a közönség előtt, a színészekkel is lehet találkozni. Magyar és román nyelvű kulisszalátogatás, improvizáció, önismereti drámasarok,

kommunikációs tréning és ART kvíz szerepel a programban, míg a zenélni tudók örömzenélésen vehetnek részt a teátrum művészeivel. A Szólíts le egy színészt! programpont keretében az érdeklődők kedvenc színművészükkel beszélgethetnek. Gyerekfoglalkozásokkal is készülnek, a sport iránt érdeklődőket pedig Aikido Life-kalandozás, asztalitenisz-bajnokság és sakksarok várja. A részletes program itt található.

Színházi világnap színészkávézóval Sepsiszentgyörgyön

Változatos programot kínál a színház világnapján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is.

Kedvenc színészeikkel kávézhatnak a nézők, és beülhetnek egy nyilvános próbára, de színpadtervekből készült kiállítás, felnőtt- és gyermekelőadások, valamint a színészzenekar koncertje is várja az érdeklődőket.

Március 27-e tehát a színház igazi ünnepe lesz Sepsiszentgyörgyön. Délben, 12 órától Színészkávézóvá alakul a Tamási Áron Színházban működő Vendelin Étterem, ahol minden asztalnál más-más színész várja a velük barátkozni kívánó, a személyük vagy a színház iránt érdeklődő nézőket. Göllner Boróka, Kolcsár József, Kovács Kati, Mátray László, Nagy-Kopeczky Kristóf, Szalma Hajnalka, Varsányi Szabolcs és Vass Zsuzsanna lesznek a házigazdák, akikkel

bárki társaloghat egy homokóra által meghatározott ideig, ezáltal betekintést nyerve a színházcsinálás boszorkánykonyhájába, vagy akár a művészek magánéletébe is, már amennyiben ők hajlandóak az erre vonatkozó kérdésekre is válaszolni.

A beszélgetés természetesen ingyenes, a vendégeknek csak saját kávéikat, fogyasztásukat kell kifizetniük. Kora délután, 14 órától Pignitzky Gellért most készülő, Determinált című legújabb egyéni előadásának nyílt próbáját tekintheti meg a közönség a színház előcsarnokából nyíló Üvegteremben, ahol a színművész mesélni is fog az előadás elkészítésének körülményeiről. A produkció József Attila életét kívánja bemutatni a költő Szabad-ötletek jegyzéke című pszichoanalitikus naplója, versei és más tanulmányai nyomán, illetve azt is megpróbálja körüljárni, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy fiúnak a férfivá válása során úgy, hogy nem rendelkezik semmiféle érzelmi biztonsággal.

színházi világnap Galéria

Temesváron a Pericles című produkcióval ünneplik a világnapot: csütörtökön 19 órától román és angol nyelvű feliratozással láthatja a közönség

Fotó: Beliczay László/Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Este 19 órától

a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház második alkalommal megszervezett Sepsi Theatre ShowCase nevű előadássorozata részeként láthatja a közönség Shakespeare A vihar című darabját Bodó Viktor rendezésében a nagyterem színpadán.

Egész életművét betetőző darabjában Shakespeare azt kutatja, vajon volt-e értelme mindannak, amit a valóságot leképező színpadon alkotott? Föl-alá járkált az időben, végigélt korokat, jellemeket, magára próbált minden maszkot, de bármilyen sok mindent tudott hatalomról, szerelemről, történelemről, emberlétről, a természet erőivel szemben tehetetlen maradt. Vajon mennyi esélye van a művészetnek megváltoztatni a világot?

A sepsiszentgyörgyi színház részletes programja itt található.

színházi világnap Galéria

A nagyváradi Szigligeti Színház az Én, a féreg – Kafka kabaré című előadást tűzte műsorra a színházi világnapon

Fotó: Szigligeti Színház

Shakespeare-előadás és kulisszajárás Temesváron

Temesváron a Pericles című produkcióval ünneplik a világnapot: csütörtökön 19 órától román és angol nyelvű feliratozással láthatja a közönség a brit alkotók által színpadra állított előadást a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban.

A társulat tavaly mutatta be William Shakespeare Periklész című művét, az alkotói közösséget Philip Parr, Shakespeare műveinek nagy ismerője, a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál művészeti igazgatója vezette.

A temesvári társulat Jane Streetonnal, a Royal Academy of Dramatic Art, a Royal Shakespeare Company és a Juilliard énektechnika professzorával próbálta a produkciót. Az előadás zeneszerzője Cári Tibor, aki jelenleg a legaktívabb romániai színházi zeneszerző. Az előadás koreográfiájáért a fiatal Anca Stoica felel. A díszletet és a jelmezeket Brian D. Hanlon brit díszlettervező, a Liverpool Institute for Performing Arts oktatója álmodja meg. Philip Parr rendező és Dálnoky Réka dramaturg a nyomtatásban 1609-ben megjelent Pericles, Tyrus hercege aktualizált olvasatát készítette el, amely olyan aktuális témákat is boncolgat, mint a migráció és az emberkereskedelem. A darab – annak ellenére, hogy nem teljes egészében Shakespeare szövege – hatalmas sikert aratott megjelenése korában, és a következő évszázadokban is szokatlan fogadtatásra talált.

Március 27-én, a színházi világnap alkalmából kulisszajárást és alternatív plakátkiállítást is ajánl a színház a közönség figyelmébe.

A nagyérdemű betekintést nyerhet a kulisszák mögé, felfedezheti a színházi háttérmunka rejtelmeit. A kulisszajárásra két időpontban: 11 órától (diákok számára) és 22 órától (felnőtteknek a Pericles című előadást követően) lesz lehetőség.

A résztvevők körbejárhatják a díszleteket, a kreatív műhelyeket, a színészek öltözőit és azokat a színpadgépészeti elemeket, amelyek életre keltik az előadásokat. A program másik különlegessége egy izgalmas plakátkiállítás, melynek megnyitójára 18 órától kerül sor:

a képzőművészeti egyetem hallgatói újragondolták a színházi előadások grafikáit,

alternatív plakátjaik friss szemlélettel közelítik meg a produkciókat, és új értelmezési lehetőségeket kínálnak a nézők számára.

Kafka-előadás Nagyváradon, szakmai beszélgetés Szatmáron

A nagyváradi Szigligeti Színház a világnapon, csütörtökön este az Én, a féreg – Kafka kabaré című előadást tűzte műsorára. A produkciót a Transilvania Színpadon adják elő.

Nem egyszerű színpadi adaptációról van szó: Kárpáti Péter írói világlátása és eszközei — sajátos humora, vesébe látása, a valóság szürreális elemeinek felnagyítása — ihletetten találkoznak Kafka sötét, groteszk, de nevettető világával.

Ebből a találkozásból egy formailag meglepő, a kabaré élességével fogalmazó színpadi történet bontakozik ki. Egy biztos, a történet itt is úgy kezdődik, mint Kafka világhírű elbeszélésében: Gregor (Samsa) egy napon arra ébredt, hogy féreggé változott.

A szatmárnémeti Harag György Társulat a világnap előtti napon, de az ünnep alkalmából tart beszélgetést a színházról.

Bessenyei Gedő István dramaturg, rendező, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és Balogh Ádám, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológus hallgatója a kortárs színházról

tart előadást március 26-án, szerdán, 19 órától.

korábban írtuk

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról
A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról

„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés